Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Átlátszó

Gábor László

2020.02.18. 15:33

A balnál balrább.

A magyar – és nyilván az angol, lengyel, olasz vagy holland és a többi – filmrajongót nem kavarta fel a hír, hogy a francia filmakadémia teljes vezetősége lemondott. Az amerikai filmakadémia mintájára hozták létre, a hetvenes évek közepén, csak ők nem Oscar-díjat adnak, hanem Césart.

Ahogy lenni szokott, nyertek remekművek – a Klein úr, a Gondviselés, Az utolsó metró, a Viszontlátásra, gyerekek!, a Túl szép hozzád vagy a Cyrano de Bergerac jut elsőként eszembe. És nyertek meglepően rossz filmek is, például a Három férfi és egy mózeskosár, a Szerafin, vagy néhány évvel ezelőtt az emlékeim szerint a magyar mozikban érthetően be sem mutatott, Guillaume és a fiúk, ebéd! című rémes vígjáték.

Nincs is ezzel semmi baj, csakhogy jött a 2015-ös migránsválság, és egymás után két, a migrációt enyhén szólva támogató film nyert, és persze egyik sem nevezhető remekműnek, sőt. A Timbuktu című mauritániai film (még egyszer: mint legjobb francia film nyert) még viszonylag indirekt eszközökkel úgymond csak érzékenyít, mintegy logikussá teszi, miért is indul a bevándorlási hullám. De legalább nem hazudik, pusztán csak manipulál.

A következő év győztese, a Fatima viszont gátlástalan propagandafilm. A francia társadalom legnagyobb problémája a migrációval kapcsolatban közismerten a párhuzamos világ kialakulása. Hogy a migránsok egy jelentős része gyűlöli Franciaországot, alig beszélnek franciául, elkülönülnek, és ha esetleg van legális tartózkodási engedélyük, akkor elsősorban segélyekből élnek. Állami segélyeken. A Fatima viszont egy mintacsaládot mutat, ahol a bevándorlók franciák akarnak lenni, szépen tanulnak, de azért van konfliktus is: sajnos, arabul elfelejtenek. A két, eminens lány édesanyja ugyan analfabéta, de elhatározza, hogy megtanul szépen franciául írni és beszélni, hogy az arabul alig értő lányaival tökéletesen tudjon kommunikálni. És persze a külvilággal is.

Természetesen a művészetnek nem az a feladata, hogy a valóságot másolja, az a történetírás dolga, de egy ilyen film enyhén szólva elég távoli világot mutat a realitástól. Inkább propagandajellege van. A Fatima nem volt sikeres – a César-díj ellenére sem tódultak az emberek a moziba –, és hát elég átlátszó volt, hogy politikai döntés a díj. Ráadásul sok jó film volt abban az évben, de például hogy vehetné fel a harcot a munkanélküliség tragédiájáról páratlan költészettel szóló A piac törvénye című dráma a bevándorlás problémájával?

Mivel nem volt túlságosan jó visszhangja a Fatima abszurd győzelmének, a következő három évben érezhetően félretették a politikai korrektséget, és a valóban jó filmek nyertek. Propagandafilm egy sem. Sőt, az Elle című film, amely a világ őrületéről szól, politikailag korrektnek nehezen tartható (Isabelle Huppert egy szexuálpata üzletasszonyt játszik, aki voltaképpen örül, hogy pszichopata szomszédja megerőszakolja, a rendező a Hollywoodban sokszor Andy Vajnával dolgozó, egykori holland művészfilmes alkotó, a néhány éve Európába hazatért Paul Verhoeven).

De aztán jött az idei terror, amit az idősebb, nagy francia filmművészek által vezetett filmakadémia nem érzett meg előre. Az idei terrorról ugyanis a feministák gondoskodtak: az antiszemitizmus gyökereiről szóló, nagyszabású és végtelenül humanista Vádolom című filmet ki akarták zárni a versenyből, a 87 éves, Oscar-díjas lengyel-francia rendező, Roman Polanski miatt. Merthogy a nyilvánosság elé állt egy nyugdíjas modell és azt állította, hogy 45 évvel ezelőtt (igen, nem tévedés, negyvenöt évvel ezelőtt) szerinte Polanski meg akarta erőszakolni. Polanski – érthetően – nem is emlékezett a nőre, és azt mondta, hogy az egész hazugság. A nő azzal fenyegetőzött, hogy pert is indít (a francia jog ezt megengedné), de aztán valamiért nem perelt.

Ha már feministák: talán sohasem volt ennyire egyértelmű a baloldali politikai mozgalmak gátlástalansága és álságossága. Polanski és egy (feltételezett) múltbeli bűn egy nő ellen. Ez az állításuk. És mivel állításukat ténynek veszik, jött is azonnal a tiltakozásuk is. Rendben, értjük. De van ám egy másik jelölt is: Ladj Ly, róla sokat írtunk az Origón. Elsőfilmes mali-francia rendező, őt is rengeteg kategóriában jelölték César-díjra idén, és ő is bántott egy nőt. Nem feltételezés, hanem tény. Jogerősen elítélték, két évig börtönben is volt: egy nő ujjait összetörte, a fejét betörte – a muszlim törvénykezés, a saría szabályai szerint, mert a lány házasságon kívüli kapcsolatot folytatott. (Más kérdés, hogy a lány barátját is megkínozta.) Ladj Ly miatt viszont a feministák elfelejtettek tiltakozni. A saría szabályainak megfelelően lehet nőt kínozni.

Polanski a politikai korrektség világában egy elfogadhatatlan ember lett. Ősszel láttam egy rövid részletet egy francia kulturális műsorból az egyik tévéadón, és egy szociológus vagy talán filozófus arról beszélt, hogy milyen fontos üzenete van, hogy idős művészek ennyire produktívak, milyen fontos kitolni az aktív éveket. Gondolkodók, üzletemberek mellett három filmrendezőt említett: Clint Eastwoodot, Woody Allent és Roman Polanskit. A műsorvezető a fejét csóválva valami olyasmit mondott erre: ha az utóbbi példák nem is példamutatóak (nem én fogalmazok zagyván), de érti. Clint Eastwood Trump támogatója, Woody Allent (minden bizonyíték nélkül) fiatal lányok zaklatásával vádolták, Polanski meg ugye, Polanski. Nem példamutató emberek. Hát persze.

És most tessék, Polanski csinál egy nagyszerű filmet, és a francia filmakadémia azonnal a lehető legtöbb César-díjra jelöli. Tűrhetetlen.

Nem is tűrték sokáig, példátlan támadás indult az akadémia vezetői ellen – a francia filmművészet legnagyobb élő művészei ellen. Akik egyébként (ha már a hagyományos politikai oldalakról beszéltünk) főleg baloldaliak. Csakhogy rosszul, régimódian baloldaliak. Nem ahogy most divatos. Nem bevándorláspártiak, nem feministák, nem tisztelik a genderőrületet.

A modern baloldal olyan agresszíven támadta őket, a nem divatos baloldalt, hogy inkább lemondtak. Mindannyian. Ami különösen visszataszító az egészben: azzal is érveltek az őket támadók, hogy ezek a filmművészek, az akadémia vezetői túlságosan öregek. Kétségtelen, van, aki 90 is elmúlt, de hát nem minden társadalom alapja, hogy az idős embereket tiszteljék? Főleg olyan embereket, akik a francia kultúrát naggyá tették. Claude Lelouch-ot gyűlölik, jó, azt még értem, hiszen ő csalódott baloldali, 2012-ben már Nicolas Sarkozyt támogatta. Na de mi bajuk lehetne baloldali aktivistáknak az Oscar-díjas, antifasiszta dokumentumfilmeket rendező, 93 éves Marcel Ophulsszel? Miért haragudnak Costa-Gavras-ra? Vagy Bertrand Blierre? Miért gyűlölik a szintén Oscar-díjas forgatókönyvírót, Jean-Claude Carriere-t?

Az életkoruk – megfáradtak... – zárójeles bírálata mellett Polanski dicsőítése konkrét vádpont, az is, hogy nehéz egy-egy új jelöltnek az akadémia tagjává válni (távolról nem látszik persze abszurdnak, hogy két ajánlóhoz és három nagyjátékfilmben való bármilyen hivatalos közreműködéshez kötik a tagságot). Azon sem lepődik meg senki, hogy a bírálók szerint botrányosan kevés, mindössze 35 százalék a nő a tagok között... Na de mi is a fő szlogen? Átláthatatlanul működik az akadémia.

Átláthatatlan.

Milyen divatos szó. És mennyire üres. Mennyire rá lehet mondani mindenre, hogy átláthatatlan. Nem véletlen, hogy a politikai korrekt nyelv ennyire lecsapott rá. Átláthatatlan.

Tény, hogy milyen egyértelmű, amikor a baloldal saját gyermekeit (apjukat, nagyapjukat) falja fel. Azokat, akik nem menetelnek velük.

Milyen szerencse, hogy ez nem átláthatatlan.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Lengyel nagykövet: megállapodás született az EU-ban az orosz olaj árplafonjáról

Az Európai Unió tagországai előzetesen megállapodtak a tengeren szállított orosz olaj hordónkénti árplafonjáról, amely 60 dollár lesz – erről tájékoztatta az újságírókat Andrzej Sados, Lengyelország Európai Unió mellé rendelt állandó képviseletének vezetője pénteken.

Halálra röhögték magukat Alan Shearerék a németek búcsúján

Halálra röhögték magukat Alan Shearerék a németek búcsúján

Egy temetőben is vidámabb a hangulat, mint a tegnap este a német válogatott öltözőjében volt A Nationalelf 4-2-re verte Costa Ricát, ám ez kevés volt, 2018 után újra a csoportkörben búcsúzott a világbajnokságtól. A Bild kínos részletességgel számolt be a német búcsúról. A brüsszeli marokkóiak pedig újra tüzesen ünnepelték, hogy a számukra otthont biztosító Belgium csapata kiesett. 

„A jövőbe vetett reményt is szimbolizálja az energetikai infrastruktúra összekötése”

„A jövőbe vetett reményt is szimbolizálja az energetikai infrastruktúra összekötése”

Az energetikai infrastruktúra összekötése Magyarország és Szlovénia között szimbolizálja a két nép jövőbe vetett reményét is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a szlovéniai Cirkovcében a Cirkocve-Pince villamosenergia-távvezeték átadóünnepségén.

A 888 megmondja a tutit: Szerbia – Svájc

A 888 megmondja a tutit: Szerbia – Svájc

Ahogy mondani szokták: az élet a legnagyobb rendező. Ki gondolta volna, hogy eljön az az idő, hogy nem nyáron, hőségben, sörsátrak árnyékában, hanem ősszel/télen forralt bort szürcsölve kell végig izgulnunk egy labdarúgó-világbajnokságot? De azzal, hogy Katar nyerte a 2022-es vb rendezési jogát, ezt is megtapasztalhatjuk. A 888.hu is kiveszi a részét a szurkolásból, a torna ideje alatt minden nap egy slágermeccs győztesét tippeljük meg párokba osztva, nem feltétlenül futballszakmai szempontok alapján. A mai meccs: Szerbia – Svájc.

Afrikában kötnek ki az Ukrajnába küldött fegyverek

A nigériai elnök egy konferencián aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a líbiai háborúhoz hasonló módon az ukrajnai háborúból is kezdenek a fegyverek beszűrődni a Száhel-övezet térségébe, ami állítása szerint veszélyezteti a kollektív békét és a biztonságot a régióban.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére