Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Amerikai agytröszt – Régóta világos volt, hogy a NATO-bővítés tragédiához vezet

Ifj. Lomnici Zoltán

2022.04.27. 18:00

Most megfizetjük az USA arroganciájának árát – jelentette ki Ted Galen Carpenter, a világ egyik legbefolyásosabb politikai elemzőcsoportja, a libertariánus Cato Intézet munkatársa. Szerinte sokan azt jósolták, hogy a NATO bővítése háborúhoz fog vezetni, azonban ezeket a figyelmeztetéseket nem vették kellően komolyan.

 

Carpenter rámutat, hogy Oroszország Ukrajna elleni katonai offenzívája olyan agresszió, amely még veszélyesebbé teszi a NATO és Moszkva közötti amúgy is aggasztó feszültségeket. A nyugat új hidegháborúja Oroszországgal felforrósodott. Vlagyimir Putyint teszik elsődlegesen felelőssé mindezért, de a NATO arrogáns, süket politikája Oroszországgal szemben az elmúlt negyedszázadban is nagy szerepet kapott. A realizmus és a visszafogottság amerikai külpolitikája mellett elkötelezett elemzők már több mint negyed évszázada arra figyelmeztetnek, hogy a történelem legerősebb katonai szövetségének további kiterjesztése egy másik nagyhatalom irányába nem vezet jóra. Az ukrajnai háború határozottan megerősíti, hogy mindez miért igaz.

Az ukrán válság okai között egyik legfrissebb értékelésében kifejti, hogy
„az elképzelés, miszerint Ukrajna a követendő demokrácia-modell Kelet-Európában, és az ország puszta létezése is megrémítette Putyint, vigasztaló helyzetelemzés sok amerikai politikus és szakértő számára. Mindez ugyanakkor csak egy mítosz. Ukrajna korántsem olyan vonzó kapitalista és demokratikus ország…”.

Rendkívül nehéz lenne a NATO-t keletre bővíteni anélkül, hogy Oroszország ezt az akciót barátságtalannak ne tekintené. Még a legszerényebb tervek is a régi Szovjetunió határaihoz hoznák a szövetséget. Az ambiciózusabb változatok közül a szövetség gyakorlatilag magát az Orosz Föderációt veszi körül.”
Ezeket a szavakat 1994-ben írta Ted Galen Carpenter a Beyond Nato: Staying Out of Europe's Wars című könyvében, amikor a bővítési javaslatok csupán alkalmi spekulációt jelentettek a New York-i és Washingtoni külpolitikai szemináriumokon. Hozzáfűzte, hogy a terjeszkedés „Oroszország felesleges provokációja lenne”.

 

Amit akkor még nem lehetett tudni, az az, hogy Bill Clinton kormánya már az előző évben meghozta azt a végzetes döntést, hogy szorgalmazta néhány korábbi Varsói Szerződésben érintett országnak a NATO-ba való felvételét. Az adminisztráció nem sokkal később javasolta Lengyelország, Csehország és Magyarország csatlakozását, és az Egyesült Államok Szenátusa 1998-ban jóváhagyta az érintettek Észak-atlanti Szerződéshez történő felvételét. Ez volt az első a tagság bővítésének számos hulláma közül. Azonban már ez az intézkedés is kiváltotta az oroszok ellenállását és haragját.

Memoárjában a nemrég elhunyt Madeleine Albright, Clinton külügyminisztere elismeri, hogy „Borisz Jelcin orosz elnök és honfitársai határozottan ellenezték a bővítést, mivel azt olyan stratégiának tekintették, amellyel kihasználják sebezhetőségüket, és Európa választóvonalát keletre mozdítják”.

Strobe Talbott külügyminiszter-helyettes hasonlóképpen jellemezte az orosz hozzáállást.
„Sok orosz a NATO-t a hidegháború maradványának tekinti, amely eredendően országa ellen irányult. Rámutatnak, hogy feloszlatták a Varsói Szerződést, a katonai szövetségüket, és azt kérdezik, hogy a nyugat miért ne tehetné ugyanezt.”
A kérdés kiváló, és sem a Clinton-kormányzat, sem utódai nem adtak még távolról sem meggyőző választ.

 

George Kennan, Amerika hidegháborús politikájának visszaszorítását szorgalmazó intellektuális atyja, egy 1998 májusi New York Times-interjúban érzékletesen figyelmeztetett arra, hogy a NATO első terjeszkedési körének Szenátus általi ratifikálása mit fog elindítani.
„Azt hiszem, ez egy új hidegháború kezdete.” – jelentette ki Kennan.
„Úgy gondolom, hogy az oroszok fokozatosan, egyre negatívabban fognak reagálni, és ez hatással lesz a politikájukra.
Szerintem ez egy végzetes hiba. Ennek semmi oka nem volt. Senki sem fenyegette a másikat.”

Az Egyesült Államok és a NATO vezetői újabb terjeszkedési köröket indítottak, beleértve a három balti köztársaság hozzáadásával járó provokatív lépést. Ezek az országok nemcsak a Szovjetunió részei voltak, hanem a cári időkben is Oroszország birodalmához tartoztak. Ez a terjeszkedési hullám most az Orosz Föderáció határán húzta meg a NATO-t.

 

Moszkva türelme a NATO egyre tolakodóbb viselkedésével szemben megfogyatkozott. Oroszország utolsó ésszerűen barátságos figyelmeztetése arra vonatkozóan, hogy a szövetségnek vissza kell lépnie, 2007 márciusában hangzott el, amikor Putyin beszédet mondott az éves müncheni biztonsági konferencián. „A NATO a határainkra helyezte frontvonalbeli erőit.” – jelentette ki Putyin. A NATO-bővítés „komoly provokációt jelent, amely csökkenti a kölcsönös bizalom szintjét. Jogunk van megkérdezni, ki ellen irányul ez a terjeszkedés, és mi történt azokkal a biztosítékokkal, amelyeket nyugati partnereink a Varsói Szerződés felbomlása után tettek?” – teszi fel a kérdést a Cato Intézet kutatója.

A Duty című memoárjában Robert M. Gates – aki George W. Bush és Barack Obama kormányának védelmi minisztere is volt – kijelentette, hogy meggyőződése, hogy „az Oroszországgal való viszonyt rosszul kezelték, miután Bush 2008-ban elhagyta hivatalát.”
„Felesleges provokáció volt az Egyesült Államok megállapodása a román és a bolgár kormánnyal, miszerint a támaszpontok áthelyezése ezekbe az országokba történik.” Ifjabb Bushnak intézett hallgatólagos szemrehányásában Gates kijelentette, hogy
„valóban túlzás volt a 2006-os rigai NATO-csúcson Grúzia és Ukrajna előtt nyitott ajtókról beszélni a tagfelvétel kapcsán.”
Állítása szerint ez a lépés egy olyan eset, amikor „meggondolatlanul figyelmen kívül hagyták azt, amit az oroszok saját létfontosságú nemzeti érdekeiknek tekintettek”.

 

A következő évben a Kreml bebizonyította, hogy elégedetlensége a NATO folyamatos behatolásával Oroszország biztonsági övezetébe már túllépett a szóbeli kifogásokon. Moszkva Grúzia nyugatbarát kormányának ostoba provokációját kihasználva katonai offenzívát indított, amely orosz csapatokat juttatott a főváros külterületére. Ezt követően Oroszország végleg leválasztott két grúz régiót, és hatékony orosz ellenőrzés alá helyezte őket.

Carpenter véleménye szerint a nyugat – különösen az Egyesült Államok – vezetői azonban tovább gerjesztették a feszültséget. Az Obama-adminisztráció megdöbbentően arrogáns beavatkozása Ukrajna belpolitikai ügyeibe 2013-ban és 2014-ben – hogy segítsen a tüntetőknek megdönteni Ukrajna megválasztott, oroszbarát elnökét – volt a legszemtelenebb provokáció, és ez a feszültség megugrását okozta. Moszkva azonnal bosszúval reagált a Krím elfoglalásával és annektálásával, valójában egy újabb hidegháború zajlott le.

 

Elkerülhető lett volna az ukrán válság?

Az elmúlt hónapok eseményei jelentették az utolsó esélyt, hogy elkerüljék a valódi háborút Kelet-Európában. Putyin több biztonsági kérdésben is garanciákat kért a NATO-tól. A Kreml konkrétan kötelező érvényű biztosítékokat akart arra vonatkozóan, hogy a szövetség csökkenti növekvő katonai jelenlétét Kelet-Európában, és soha nem ajánl fel tagságot Ukrajnának. Ezeket a követeléseket hatalmas katonai jelenléttel támasztotta alá Ukrajna határain.

A Biden-adminisztráció válasza Oroszország értelmes nyugati engedmények és biztonsági garanciák iránti törekvésére kitérő volt. Putyin ekkor egyértelműen úgy döntött, hogy eszkalálja az ügyet. Washington azon kísérlete, hogy Ukrajnát a NATO politikai és katonai gyalogjává tegye – még az ország formális szövetségi tagságának hiányában is –, sokba kerülhet az ukrán népnek.

A történelem megmutatja, hogy Washington Oroszországgal szembeni bánásmódja a Szovjetunió megszűnését követő évtizedekben hatalmas politikai baklövést jelentett. Teljesen előre látható volt, hogy a NATO-bővítés végül a Moszkvával való kapcsolatok tragikus, esetleg erőszakos megszakításához vezet. Az éleslátó elemzők figyelmeztettek a valószínű következményekre, de ezeket a figyelmeztetéseket nem vették komolyan. Most azonban mindenki megfizeti az amerikai külpolitika rövidlátásának és arroganciájának igen nagy árát – zárja gondolatait Ted Galen Carpenter.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Traktort és vetőgépet kapott Putyin Lukasenkától szülinapjára

Traktort adott ajándékba Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök orosz hivatali partnerének, Vlagyimir Putyinnak 70. születésnapja alkalmából – jelentette pénteken a Belta fehérorosz állami hírügynökség.

Ezzel a programmal védenék ki az energiahiányt télen

Csökkenteni akarják a fogyasztást 10 százalékkal.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére