A modern magyar demokrácia filmes feldolgozása sajnos egyelőre szegényes. A tavaly megjelent nagysikerű Elk*rtuk után végre megérkezett a Blokád, amely az 1990-es taxisblokád időszakát dolgozza fel.

Nem vagyok filmkritikus, így nem arról fogok most értekezni, amit unalmas és sablonos kritikákban lehet olvasni, hanem arról, hogy milyen hatással volt a film egy ma harmincas éveinek elején járó emberre, aki az események idején még csecsemő volt.

Nyilván újságíróként és a történelem iránt érdeklődőként sokat olvastam az eseményekről, de más olvasni, archív felvételeket nézni, mint egy filmet. Köbli Norbert forgatókönyvíró és Tősér Ádám rendező nagyszerű munkát végeztek. Egy film esetében, nézői szemmel a nagyszerű munka azt jelenti, hogy hatást vált ki a mű és további gondolkodásra sarkall.

Például arra, hogy milyen is volt az a hozzám hasonlóan csecsemőkorú magyar demokrácia? Mekkora mozgástere volt a regnáló kormánynak? És hogyan alakult ki az a politikai adok-kapok, ami lényegében a mai napig is tart?

Antall József és a kormánya nem volt könnyű helyzetben, olyat kellett végrehajtaniuk, amilyet még senkinek sem a modern magyar demokrácia esetében. Átmenetet a kommunista diktatúrából. Persze utólag könnyű okosnak lenni, hogy ezt meg azt másképp kellett volna, de még egyszer jelzem, hogy itt Magyarország rendszerváltozás utáni első kormányáról beszélünk. Olyan emberekről, akik előtt ezt még senki nem csinálta. Csecsemőkorú demokrácia gyermekded hibákkal.

A film egyik nagy erénye, hogy tűpontosan mutatja be, hogy már a rendszerváltozás környékén elkezdődött az, ami a mai napig is tart. Vagyis az SZDSZ-ben formát öltő baloldalt már akkor is minden esetben a zavarkeltés érdekelte. Lehetett itt kialakuló demokrácia, formálódó Magyarország, a balliberális elitet ezekben az időkben is már csak a hergelés és a pitiáner politikai haszonszerzés mozgatta. Ennek legékesebb példája az a Göncz Árpád, akit a balosok szentként tisztelnek, azonban SZDSZ-es köztársasági elnökként jobban dolgozott benne az SZDSZ, mint az államfői lét. És ezek a politikai játszmák azóta sem változtak.

Csak az a helyzet, hogy naív fiatalként hihettem volna, hogy legalább a több évtizedes kommunizmus után képes volt összefogni a hazai politikai élet és együtt alkotni valamit, de nem. Az SZDSZ-s balliberálisok azonnal elárultak mindent és mindenkit. Lehetett szó barátról is akár Antall és Göncz esetében.

A Piszkostizenkettő rovatban megjelent véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a 888.hu szerkesztőségének álláspontját.