Na, most vegyünk egy nagy levegőt és írjuk le: már az Achilles-ínnal is baj van. És nem, nem az a gond, hogy meghúzódik vagy elszakad, hanem nagyon tessék figyelni: az a baj vele, hogy egy férfiről nevezték el.

Mindenekelőtt én kérek elnézést, hogy a görög mitológiában férfi és női istenek, héroszok, emberek szerepelnek (illetve vannak köztes lények is, ahogyan például a 21. századi Amszterdamban és Brüsszelben, de ez most nem ide tartozik).

Ízlelgetjük kissé ezt a már nem is olyan szokatlan hírt, az agybaj újabb diadalittas jelét, és arra gondolunk, hogy végtére is lényegtelen, igaz vagy nem. Ennél ezerszer durvább előírásokat is követelnek a roppant öntudatos feministák és csatolt részeik. Az igazi kérdés az, hogy mi lesz ebből az egészből.

Nos, a pesszimista nézőpont szerint – hallom ezt sokat a környezetemben is – a világnak vége, Európában bezárult minden kapu, megérkezett a nemzethalál, az elmúlás. Én viszont azt mondom, tényleg nagy a baj, de bízhatunk a történelem nagy tanulságaiban. Ezek sorában az egyik legfontosabb, hogy a vadhajtások csak ideig-óráig burjánzanak a közéletben, mert amikor már teljesen átfordul az ember abnormálisba, érkezik valamilyen új erő, ami elsöpri az utópistákat és szépen minden visszazökken az eredeti kerékvágásba. Ha zsarnoki, kegyetlen is az új rendszer, a leghülyébbeknek akkor sem terem babér, nem beszélve a barátságos politikai berendezkedésekről, ott egyenesen érdem a normalitás.

Kevesen tudják, de a friss szovjethatalom azzal indított Oroszországban, hogy nemes egyszerűséggel eltörölték a pénzt. Leninék azért tettek így, mert a marxista közgazdaságtanból azt olvasták ki, hogy a szocialista államban az árucsere helyettesítheti a fizetőeszközt. Mesterséges hiperinflációt csináltak, eltörölték a cári rubelt, és éppen ünnepelni kezdték volna hallatlan okosságukat, amikor magától összedőlt minden. Az államosított nagyvállalatok ugyanis nem tudtak megállapodni a cserearányokban, senki nem tudta biztosan, hogy három vagon birkáért tízezer vagy tizenötezer férfi alsónadrágot kell-e adni, esetleg nyolcvanezer szájharmonikát. Így aztán – saját utópiájuk kudarcát beismerve – a bolsevikok újra bevezették a pénzt. Lehetünk hülyék, de annyira mégsem, hogy elméletekre alapozzuk az emberek mindennapjait, mert maguk az emberek mondanak előbb-utóbb nemet a legfeltűnőbb hülyeségekre.

Vagy ott van Kollontaj asszony (?) története. A feminizmus e nemes lelkű apostola többek között azért lett bolsevik, hogy kedvenc foglalatosságát, a szabad szerelmet minél szélesebb körben gyakorolja. Ehhez méltó társat is lelt egy Dibenko nevű matróz személyében, aki rövid házasságuk alatt elnézte, hogy hősnőnk vad szexuális kalandozásokra indult Szovjet-Oroszországban. Addigra Kollontaj már faképnél hagyta a családját, férjestől, gyerekestől. De fájdalom, az orosz emberek és maguk a bolsevik vezetők sem tartották annyira jó ötletnek, hogy mindenki csinálja mindenkivel, még akkor sem, ha Kollontaj kisasszony nagyszerű írásművekkel és beszédekkel rukkolt ki e témában. A köztudottan prűd Leninnek sem tetszett a dolog, legalábbis erre utal Clara Zetkinnek kifejtett véleménye: „Bizonyára ismeri azt a hírhedt elméletet, amely szerint a kommunista társadalomban a nemi ösztön, a szerelmi szükséglet kielégítése olyan egyszerű és jelentéktelen, mint amikor az ember »megiszik egy pohár vizet«. Ez a pohár víz elmélet teljesen megbolondította ifjúságunk egy részét. Sok fiatal fiúnak és leánynak végzetévé lett.” És figyeljük csak, mit mond még Lenin a szabad szerelemről? „Aki szomjas, az inni akar. De vajon a normális ember normális körülmények között az út sarába fog feküdni, hogy a pocsolyából igyék? Vagy egy olyan pohárból, amelynek széle zsíros a sok szájtól” (…) „Nem esküdnék olyan nők megbízhatóságára és harci kitartására, akiknek egyéni regénye összefonódik a politikával...”

Kemény idők. A normalitást tehát a tömeggyilkos Lenin képviselte a vitában, volt, amit még az ő sokat próbált bolsevik gyomra sem vett be. Sztálin egyeduralmával nagyjából, egészében vége is szakadt a család intézményét felváltó vörös gruppenpartiknak. Jezsovnak, Berijának és a többi perverz állatnak már volt annyi esze, hogy titokban csinálja fiúcskákkal, kislányokkal, amit Kollontaj a háztetőkről hirdetett. Mert lehetünk hülyék, de annyira mégsem, hogy elméletekre alapozzuk az emberek mindennapjait, mert maguk az emberek mondanak előbb-utóbb nemet a legfeltűnőbb hülyeségekre.

Valahogy így vagyunk most Achilles ínjával is. Nem, nem fogják betiltani a férfiakat, nyugalom. A normalitás mindig visszaveszi a saját felségterületét, csak ki kell várni a végét. Lehet, hogy még nem vagyunk a tengerfenéken, meglehet, zuhanunk tovább, de a végén az elmebeteg túlzások csak lábjegyzetek lesznek az emberiség krónikájában. Átmeneti korszak, átmeneti hülyeség.

Erre gondoljunk, amikor valami hasonlót olvasunk.