Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A nagy háború

Sümeghi Lóránt

2018.11.12. 10:48

Milyen meglepõ: Macron elnök egyhetes világháborús turnéja is gyalázatosra sikerült. Kudarcok és kudarcok.

Sokszor eszembe jut, hogy Emmanuel Macron valószínűleg az egyik legsikeresebb francia ember lehetett volna, ha nem kezd el politizálni. Nyilván az egyik leggazdagabb is. Fiatalon a Rotschild-ház bankára lett, jó állás, sok pénz és az égvilágon senki nem foglalkozott a magánéletével. Most meg: elnök, bármit kitalál, hogy meneküljön a napi, klasszikus értelemben vett belpolitika elől, minden próbálkozása csak kudarc és kudarc.

Az egyik próbálkozása az volt, hogy a problémákat a nemzetközi színtérre vitte ki. Nem közvetlenül vitatkozik Olaszországgal, természetesen. Hiszen miközben a bevándorláspárti erők főparancsnokának mutatja magát, joggal merül fel a kérdés: miért próbálja visszalökni az olaszokhoz migránsokat? Valami zavaros európai hadsereg megalapításáról beszél, közben nem védi a saját határait, a határvédő önkéntes patriótákat meg börtönnel fenyegeti. A nemzetközi próbálkozás, akár még jó ötlet is lehetne, hiszen addig sem kell a francia munkanélküliséggel, a terrorfenyegetéssel vagy a párhuzamos társadalom kétségbeejtő kialakulásával foglalkozni. Csak a téma elhibázott: neki a migrációról tényleg hallgatni kellene. Ha valamiből, akkor ebből elegük van a franciáknak. Õk már látják, hogy hova vezet a bevándorlók beengedése. Õk már a következményeket élik át, minden egyes nap. És ez Macron tehetetlenségének az egyik legkínosabb színtere.

Ha Macron ilyen bankár lett volna, valószínűleg az első hét után kidobják. Mint olyan sokszor bebizonyosodott, valami egészen speciális képesség kell ahhoz, hogy egy ember jó politikus legyen. Macron nyilván nem lehet buta ember, és mégis: amennyi ostobaságot össze tud hordani, azt gondolhatnánk, a közgazdasági egyetemet is nehéz lehetett így elvégeznie. Nem akarok abba a hibába esni, hogy mint mondjuk egy sporttelevízió edző-szakkommentátora arról okoskodjak, hogy José Mourinho futballedző szerintem miért rossz taktikával játszatja a csapatát. De itt más a helyzet: itt tényleg a valaha élt legnépszerűtlenebb francia elnökről van szó. Valóban egy kudarcelnök, aki tényleg minden héten valami újabb abszurditást csinál.

Nézzük tehát az elmúlt hetét. Most is kitalált valamit: Franciaországban maradt ugyan, de megint nem a napi belpolitika volt a téma, hanem most éppen az első világháborús emlékezés. Ez aztán tényleg hálás téma, köszönhetően egyik elődjének, Nicolas Sarkozynek, aki 2008-ban a francia első világháború legproblematikusabb vitáját zárta le. Bölcsen, mint egy igazi elnök. Ez a vita a kivégzett francia katonákról szólt. Akiket franciák végeztek ki.

Az első világháborúban körülbelül 600 katonát a francia tisztek egyszerűen agyonlőttek a fronton, gyakran hátulról, mondván, nem teljesítik a parancsot, nem akarnak kiugrani a lövészárokból. Összesen 2500 katonát pedig halálra ítéltek, többségüket azért, mert egy-egy öngyilkos akciót nem akartak végrehajtani. Természetes, hogy itt a katona kötelessége, a parancsteljesítés állt szemben a józan ésszel, de sok olyan szituáció volt az első világháborúban, amikor a francia tisztek haszontalan, értelmetlen parancsot adtak ki. Már a harmincas években a kivégzett katonák tucatjait rehabilitálta a francia bíróság, megállapították, hogy öngyilkos parancsot tagadtak meg és így jogtalanul végezték ki őket. De ez a probléma egészen a hetvenes évek közepéig szó szerint tabu volt Franciaországban (sujet tabou), egy-egy első világháborúban kivégzett katona családjában is kerülték ezt a témát. Igen, jogilag felmentették többségüket később, de a francia társadalom, és főleg a hivatalos politika sohasem ismerte el, hogy voltak elmebeteg, aljas francia tisztek és evégből a parancsmegtagadó közkatonák többségükben áldozatok. Stanley Kubrick, a nagy amerikai rendező az ötvenes években készített erről a problémáról egy tökéletes filmet, A dicsőség ösvényei a címe, Kirk Douglas a főszereplő. Akármennyire is hihetetlen: nagyjából 20 évig betiltották a filmet Franciaországban, nem lehetett vetíteni. Tabu volt.

Ezzel számolt le Nicolas Sarkozy. A november 11-ei fegyverszünet kilencvenedik évfordulóján szívszorító beszédet mondott. Azt mondta, akiket kivégeztek 1914 és 1918 között, azok nem gyáva emberek voltak. Fiatalok, akik nem úgy képzelték az életüket, hogy a harcmezőn fognak meghalni. Élni akartak, azért nem teljesítettek az öngyilkos parancsokat. Így fogalmazott: „Olyan embereket látok ezekben a fiatalokban, akik elérkeztek erejük végső határáig, és sokszor az ő lemészárlásukhoz vezető, hibás parancsot nem voltak hajlandók végrehajtani.” Igen, egy konzervatív, egy jobboldali, egy nagyon keménynek tartott politikus beszélt így. Õszintén. Így beszél egy igazi elnök.

Emmanuel Macron persze nem az. Összevissza halandzsázott, hízelgett a már megbukott Angela Merkelnek, zavarba jött Trumptól, közben pedig Pétain marsallt kezdte mentegetni. Az 1916-os verduni kiváló hadvezér 1940-ben az egyik leggyalázatosabb francia politikus lett, náci kollaboráns, sok tízezer zsidó ember haláláért felelős háborús bűnös. Nem volt eddig olyan politikai oldal Franciaországban, amely ne vetette volna meg. A második világháború után halálra ítélték, minden kitüntetésétől megfosztották, és csak azért nem végezték ki, mert 90 éves volt. A börtönben halt meg. De Macron emlékezni akart rá, nem nehéz persze átlátni, hogy miért. Az antiszemita muszlimok között ez – gondolhatta – népszerű ötlet, és Macronnak tényleg ez az utolsó választói tartaléka: a szavazójoggal rendelkező, másodgenerációs bevándorlók elrángatása a választásra. Persze, óriási botrány lett belőle, később mindent vissza kellett vonni.

Tíznapos francia vidéki túra, alapvetően viták sem lehetnének, ha jól csinálná, csak a méltóságteljes vagy annak hazudott emlékezés – és ezt is elrontotta Macron.

És akkor nem beszéltünk a körítésről. Állandóan kifütyülték, trágárul szidták, volt, amikor ki kellett menteni a dühös tömegből, mert megverték volna. És persze az agresszív reakció. Macron testőrei az elnököt majdnem megütő tüntetőket nem tudták elfogni, viszont szép sikert értek el Arrasban: egy férfi Macron édesanyját szidta, kétségtelenül trágárul, a testőrök persze azonnal elfogták, börtönbe vitték és letartóztatták. A Macront szidó ember semmilyen fizikai veszélyt nem jelentett az elnökre: szó szerint tele szájjal üvöltözött, ugyanis a kezében egy hatalmas kebab (gírosz) szendvicset tartott. Mielőtt betették a rendőrségi furgonba, a Franciaországban azóta már folyton idézett, szinte legendássá vált szavakat mondta a barátnőjének: Fogd meg a kebabom, megyek a börtönbe!

A kebabfaló elleni nagy háborút tehát megnyerte Macron. Ez az ő sikere. Ez Macron sikere.

A 888.hu véleményrovatának szerzői: Bertha LászlóFalusi VajkFűrész GáborGFGGábor LászlóH.I.Ifj. Lomnici ZoltánKetipisz SztavroszMegadja GáborPozsonyi ÁdámSzentesi Zöldi LászlóVincze Viktor Attila.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére