Azt kiabálták az ott ülő fehér bőrű vendégeknek, hogy takarodjanak el a városból, és hogy nincs szükségük az ő fehér pénzükre. Bizonyos források szerint a tüntetők a BLM-mozgalomhoz tartoztak – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Még az étterem tulajdonosára is rátámadtak, fehér kizsákmányolónak nevezve a mexikói-libanoni férfit.

Hogy ez miért is érdekes? Hogy miért érdemes beszélni erről a százhetvenkettedik újabb esetről, ahol a haladás, egyenlőség, antirasszizmus stb. nevében gyűlölködnek?

Nos azért, mert ki kell végre mondani, hogy ez a jelenség már a betegség kategóriába tartozik.

Nem, itt nem pusztán arról van szó, hogy aki így viselkedik, az egy gazember, buta, műveletlen, gonosz, megtévesztett stb. Ez is mind, ezek a jelzők is állnak, de ez már régóta egy mentális zavar.

Egy mentális zavar, ami – és ez benne a legjellemzőbb – ma már le sem írható, ki sem mondható. Mert korunkban, ami a normalitással szembemegy, az nem deviancia, hanem az másság.

És ami más, azt el kell fogadni.

Kisebb devianciákat és működésképtelenségeket sem lehet már kimondani, nemhogy egy ilyet. Sőt, a haladó nyugaton már kérdés, van-e orvos, aki ezt egyáltalán megállapítja? Van-e orvos, aki rá mer bökni egy devianciára, egy mentális betegségre, és azt meri mondani: „Uram, maga beteg, maga mentális betegségben szenved.”

Már ott bukik a dolog, hogy elképzelhető, hogy a bajuszos illető kijelenti, hogy ő nem úr, hanem hölgy. És rohangál a sajtóhoz, meg a jogvédő egyesületekhez – nyugodjunk meg, ott is van kilószámra olyan, mint itt a Magyar Helsinki Bizottság -, hogy benne visszavonhatatlan lelki károsodás keletkezett. Visszavonhatatlan és jóvátehetetlen károsodás következett be, mert valaki férfi létére azt mondta rá, hogy férfi. Nem ott a baj, hogy beteg az önképe, hanem, hogy az önképével szembesítik.

És ezért felháborodva rohangál elégtételért, de előtte még lehet, hogy ráborítja az asztalt az orvosra. Csak úgy nőiesen. Biztos, ami biztos.

A haladás eszméje a fejlett nyugaton már egy mentális betegséggé vált. És ez olyan, mint az anorexia. Az anorexiás is lehet bármilyen csont sovány, belenéz a tükörbe, és úgy látja, hogy kövér. Még mindig kövér. És még mindig kövér.

Az ilyen beteg konkrétan éhen is halhat, és az utolsó erejével, amikor még az agya képes felfogni a szemén keresztül érkező képet, azt fogja érezni: „Dagadt vagyok!”

A haladás is egy ilyen betegség. Akármennyi jogot is adsz, az mindig kevés lesz. Bármennyit engedsz a melegeknek, idegeneknek, devianciának, bűnözőknek, mindig kevés lesz, és még, és még, és még, és még mindig azt mondják, hogy nincs egyenlőség, és még mindig azt mondják, hogy kevés. És amikor a társadalom már haldoklik, amikor már felszámolták a rendőrséget, az iskolákat, felszámolták a férfit és a nőt, az apát és az anyát, a nemeket, a nemzeteket, a fajokat, a rasszokat, az identitásokat, amikor majd a magasak lábából műtéttel távolítanak el centimétereket, nehogy különbözzenek az alacsonyaktól, amikor köteleznek mindenkit, hogy feketékkel is randizzanak, amikor börtönbe zárnak, ha a szüleidet jobban szereted, mint egy vadidegent, amikor már a felszámolt rendőrség miatt lángolnak a városok, és a nyílt utcán erőszakolja a migráns a kiskorú fehér lányokat, az összeomlás pillanatában a lángoló romokra majd valaki felfesti, hogy „LE AZ ELNYOMÁSSAL!”