Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A baloldal „kancsalul, festett egekbe néz”

Horváth K. József

2020.06.20. 17:20

Az Európai Unió Bírósága legutóbbi, a civil szervezetek átláthatóságát és elszámoltathatóságát érintő döntése miatt Molnár Csaba, a DK elnöke egyenesen boldog, Donáth Anna momentumos EP-képviselő fellélegzik, az MSZP pedig máris törvényjavaslatot kezdeményez a szerintük megbukott civiltörvény azonnali hatályon kívül helyezésére.

„Ábrándozás az élet megrontója, / Mely, kancsalul, festett egekbe néz” írja a költő, amivel közelebb vezet bennünket a három baloldali párt fenti egybecsengő reakciójának motívumaihoz. Különösen Molnár Csaba boldogsága lehet baljós a magyarok számára, amely Piszkos Fred mosolyára hajaz. Fülig Jimmy szerint Piszok Alfrédnak sokkal előnyösebb, ha nem mosolyog. A magyaroknak meg az a jobb, ha Molnár nem boldog, sőt még jobb, ha kifejezetten boldogtalan. Ellenkező esetben ugyanis a nemzeti érdeket újfent komoly veszély fenyegetheti.

A jó hír azonban az, hogy Molnár és huhogó csapata most sem igazán boldog, csak mímeli, hogy fülig ér a szája. Jól tudják ugyanis, hogy az Európai Unió Bírósága legutóbbi ítélete – bár még a leírt szöveg nem áll rendelkezésre, de a főtanácsnoki indítvány igen, amely rendre megegyezik a határozattal – helyesnek tartja Magyarország azon céljait, amely a civil szervezetek átláthatóságát és elszámoltathatóságát hangsúlyozza. Gulyás Gergely miniszter a legutóbbi Kormányinfón továbbá azt is megfogalmazta, hogy a döntés az alkalmazott eszközök tekintetében tartalmaz kritikát, de ezeken könnyen lehet változtatni, hogy megfeleljen hazánk a bíróság ítéletének. Méghozzá úgy, hogy az eredeti célok ne változzanak. Ez azért is különösen fontos, mert a civiltörvény megalkotását nemzeti konzultáció előzte meg, amelyen a magyarok 90 százaléka támogatta az átláthatóság szempontjait.

Nos, ez az a pont, amikor Molnár Csaba társaival együtt „festett egekbe néz” s a bíróság olyan állítását akarja tényként letolni a nyilvánosság torkán, amiről valójában szó sincs. Nyilván nem először, és – sajnos – biztosan nem is utoljára. A valóság elferdítése ugyanis számukra létkérdés. Felcsavarja a tűzhely lángját, amely fölött a fazékban ott rotyog a gyűlölet és a kormánybuktatás vágyának íztelen szósza, amelyből csak ők bírnak nagykanállal falatozni, mások elundorodnak tőle.

Mi is az a bizonyos eredeti cél? Az, hogy a politikai tevékenységet végző civil szervezetek ugyanolyan átlátható módon működjenek, mint a politikai pártok. Az érintett civil szervezetek ugyanis éppoly politikai tevékenységet végeznek, mint a politikai pártok. Csakhogy lényegében titokban, nem a nyilvánosság előtt. S tevékenységük irányát pedig mi más határozná meg leginkább, mint a lé, a „miből élünk?” kérdésre adott válasz.

Csakhogy ezek a szervezetek azt is el akarják titkolni, hogy honnan érkezik működésükhöz a pénz. A magyar törvény azt írja elő, hogy a külföldről politikai célból Magyarországra küldött forintokról a magyar állampolgárokat tájékoztatni kell. Ennek végrehajtásához azonban nagyon nem fűlik a foga az érintett civil szervezeteknek s a velük szoros szövetségben működő baloldali politikai pártoknak.

Azért boldog Molnár Csaba, hogy az Európai Unió Bírósága friss ítéletével szerinte megfúrta ezt a törvényt, a szocik pedig ezért kezdeményezik máris a törvény hatályon kívül helyezését.

Ezek a politikai pártok ugyanis olyan gyengék, annyira nincs választásokon komoly erőt képviselő társadalmi befolyásuk, hogy a politikai tevékenységet végző civil szervezetek nélkül, illetve azok külföldi támogatói – ki kell mondani – mint például Soros György nélkül még a népszerűségi lista alsó negyedébe se nagyon érnének el, nemhogy a győzelmet jelentő pont közelébe.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: „aki nem rest külföldről pénzt elfogadni, az ne szégyellje azt bevallani. Ha nem szégyen a pénzt elfogadni, akkor nem szégyen azt nyilvánosságra hozni. Tehát azt szeretném, ha Magyarországon egy demokráciához méltó módon a magyar emberek pontosan tudhatnák, hogy kik mennyi pénzt tesznek bele a politikai életbe annak érdekében, hogy az ő döntésüket, az emberek döntését befolyásolják.”

A baloldal viszont pont ezt nem szeretné, ezért ágálnak a „civilek”. Ezért hazudják számukra kedvezőnek az Európai Unió Bíróságának döntését. Lényegében a demokráciát akarják ezúttal is lenullázni, miközben a nekik előnyös ügyekben nyakra főre arra hivatkoznak.

A boldogságról egyébként Jézus szavai is eszünkbe juthatnak. Máté evangéliumában azt olvashatjuk: „Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.”

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére