Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Transgender mosdók ellen tiltakoznak egy angliai iskolában

Pörge Béla

2016.09.13. 09:08

A londoni intézményben kicsit túltolták a transgender-biciklit.

Egy Nyugat-Londonban található norholti iskolában úgy alakították át az összes mellékhelyiséget "nemtelenné", hogy erről meg sem kérdezték a szülőket.

A diákok és a szülők is felháborodtak a változásokon, most petícióval próbálnak változtatni a helyzeten.

A Willow Tree általános iskola diákjainak szülei attól tartanak, hogy szexuális zaklatásnak teszik ki a gyerekeket, hiszen így egy 7-8 éves elsős kislány, és egy tizenéves felsős akár ugyanazt a mosdót is használhatja.

Egy hétéves kislány anyja így nyilatkozott:

a lányom fél, mert az idősebbek sokszor átpisilnek a kabinokon, vagy fotókat készítenek a mosdókban."

A tarthatatlannak tűnő állapotok ellen már közel kétszázan lázadtak fel, az igazgató szerint viszont nincs semmi probléma, mert már a 2000-es évek eleje óta léteznek uniszex mosdók az intézményben. Ráadásul zárható fülkékkel szerelik fel a mosdókat.

(Mirror)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére