A szívünk rengeteget dolgozik. 5 perc alatt nagyjából 5 liter vér halad át rajta. Egyetlen óra alatt 300 liter vért áramoltat a testünkben és átlagosan 4200-szor dobban meg.

Annyi vér halad át rajta, amellyel egy éves működése során meg lehetne tölteni egy olimpiai úszómedencét.

"Hallgass a szívedre" – tartja a mondás, amelyet általában egy-egy nehéz döntés esetén szoktunk mondani. Egyébként ebben a gyakran mondogatott klisében van igazság: a szívverésünk ritmusa elárulja, hogy mit is szeretnénk tenni valójában. A különböző érzések komoly hatással vannak a pulzusszámunkra és a vérnyomásunkra.

A tudósok nemrég kezdtek el használni egy különleges sóoldatot, amely helyettesíti a testben áramló vért. Ezt a technikát műtéteknél alkalmazzák.

Ilyenkor lehűtik a páciens testét 10-15 fokra. Ezen a hőmérsékleten a test anyagcseréje leáll, így nem fontos, hogy a testben áramló vér oxigént juttasson el a sejtekhez. Ez a módszer természetesen csak a műtét ideje alatt alkalmazható.

Egy évszázada kutatja a témát a modern tudomány, de eddig nem kerültünk közelebb a megfejtéshez. Azt persze tudjuk, hogy mi a különbség a vércsoportok között: a vörösvértestek felszínén eltérő összetételű molekulák találhatóak. Ezek szerepe nagyon fontos, mert a testünkben levő enzimek ennek segítségével azonosítják vörösvértesteket. Ha valaki egy vérátömlesztés alkalmával eltérő vércsoportú vért kap, akkor ezek az enzimek idegen anyagként azonosítják a vért és a szervezet kilöki magából. Ez az amit tudunk, de hogy miért van több típusú vér és nem csak egy, arról gőzünk sincs.

A xenotranszplantáció – avagy állati szervek átültetése emberekbe – az 1680-as években kezdődött. Egy holland sebész Job Janszoon van Meekeren volt az első, aki sikeres műtétet hajtott végre: miután egy sebesült orosz katona koponyájából eltávolított egy darabot, a hiányt egy kutya csontjából pótolta.

Az állati szervek átültetése nem is olyan egyszerű. Problémát jelent a donor szerv potenciális fertőzőképessége. A donorsertéseket nemzedékeken keresztül teljesen steril körülmények között kell tartani, az anyaállatból császármetszéssel távolítják el kicsinyeit, majd a megfelelő életkor eléréséig a legszigorúbb higiéniai előírások szerint kell élniük, a külvilágtól teljesen elzárva, egy e célra kialakított laboratóriumban.

Ma már nem ritka, hogy valaki műszívvel, vagy egy malacszívvel a testében él, de a hosszabb tavú megoldás továbbra is az emberi szív átültetése.

Vannak kisebb közösségek, amelyekben fennmaradt a vérivás szokása. Általában napi egy kupicával isznak meg az önkéntesek által adományozott vérből.

A közösség neve "orvosi szangvinisták" és hitük szerint a vér szájon át elfogyasztva nagyon jótékony hatással van az egészségre.

Az orvosi kutatások ezt nem bizonyították be: az eredmények szerint semmilyen hatással nincs a testre a vérivás. A szangvinisták valószínűleg a placebo-hatás miatt érzik jobban magukat, miután megitták a napi véradagjukat.

(BBC)