Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

BOM: az olimpiának semmi köze nem volt a görög válsághoz

Bertha László

2017.01.20. 11:58

A Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) alapítója szerint a 2024-es olimpia rendezése jót tenne az országnak, a görögországihoz hasonló gazdasági válság kialakulásától pedig nem kell tartani, mivel azt nem a 2004-es rendezés idézte elõ.

Az Európai Unióhoz csatlakozásunk óta egy igazi, markáns, jól kommunikálható, mindenki számára érthető nagy cél nem lebegett előttünk. Márpedig azt gondolom, hogy egy gazdaság versenyképességéhez, fejlődéséhez mindig szükség van nagy célokra”

– mondta az M1-nek adott interjúban a mozgalom alapítója, Szalay-Berzeviczy Attila, aki egyben a Raiffeisen Bank International AG ügyvezető igazgatója is.

Szalay-Berzeviczy Attila szerint az olimpia olyan húzópont lehet, melyhez a gazdasági élet szereplői viszonyíthatják magukat, az ország fejlesztésének pedig irányt adna a következő tíz évre.

A BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumának elnöke a pályázat ellenzői által sokszor felhozott 2004-es athéni játékok kapcsán elmondta, hogy a görög válsághoz semmi köze nem volt az olimpiai pályázatnak és rendezésnek. A görögöknél ugyanis az okozta a problémát, hogy nagyon sebezhető és védtelen volt az ország.

Az amerikai „ingatlanpiaci lufi” 2007-es kipukkanása, majd a Lehmann Brothers bankház 2008-as összeomlása elindított egy pénzügyi válságot, melynek eredményeként 2010-ben kiderült, hogy sebezhető az eurózóna, és védtelen a görög gazdaság.

Nem az olimpia miatt állt teljesen védtelenül Görögország, hanem azért, mert akkor már 20 éve egy teljesen felelőtlen makrogazdasági politikát folytatott. Fenntarthatatlan szociális háló mellett az Egyesült Államok után a legnagyobb fegyverkező állammá vált.”

– mondta a Raiffeisen Bank International AG ügyvezető igazgatója, majd így folytatta:

A munkaerőpiaci rugalmassága a legrosszabb volt, mint ahogy iparának a versenyképessége is a legrosszabb volt az EU-n belül. Ráadásul jelentős volt a külső finanszírozottsága, amire rájátszott az euró korai, 2000-es bevezetése.”

Szalay-Berzeviczy Attila szerint, ha nem lett volna az olimpia, akkor a görög gazdaság már 2002-ben nagyon súlyos helyzetbe került volna. A szakember úgy véli, hogy a helyi gazdaságot akkoriban az euró 2000-es bevezetése miatt kialakult befektetői bizalom mellett az olimpiai „felkészülési sokk” is pörgette.

A mozgalom alapítója azt is elmondta, hogy Görögországban a politikai fordulat következtében a korábbi terveket is lecserélték, mellyel három évet elvesztegettek. Ezzel szemben Magyarországon a Demszky Gábor vezette főváros is a Csepel-sziget északi részét, illetve a Puskás Stadion területét jelölte ki a játékok két epicentrumának, ahogyan azt később az Orbán-kormány és a Tarlós István vezette Budapest is megerősített.

Ez a terv, amivel pályázunk Los Angelesszel és Párizzsal szemben a 2024-es játékok rendezésére, politikai kurzustól függetlenül tíz éve a tuti megoldás”

– jelentette ki Szalay-Berzeviczy.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére