Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Vona megpróbálta megcáfolni, hogy Allah az Allah

Nagy Gábor

2018.01.25. 17:18

De nem sikerült.

Még a Jobbik pártelnöke, Vona Gábor is belezavarodott az Allah mellett hitet tevő mondatainak magyarázatába – írja a Mandiner.

Mint ismert, a pártelnökről kikerült egy felvétel, melyen muszlim fiatalok előtt törökül tesz hitet Allah előtt. Nem sokkal ezután Vona Gábor magyarázkodásba kezdett, ám csúfos kudarc lett a vége, mivel törölnie kellett az eredeti bejegyzését, a kritikus kommenteket pedig eltávolították.

A törököknél ugyanis nem mindegy, hogy kis "i"-vel vagy nagy "I"-vel írjuk Isten nevét.

A török nyelvben az Allah szó a Korán istenét jelenti, akit az iszlámban megkülönböztetnek a keresztények istenétől, akit 'Tanri' szóval jelölnek.

Vona Gábor Facebook-oldalán most azzal védekezik, hogy ő nem Allahot dicsőítette,

hanem Istent, akit török nyelven történetesen így neveznek."

A pártelnök, hogy megvédje az állítását, segítségül hívta a Google fordítót, de még ezzel is hibát vétett, ezért végül törölte az első posztját.

A Google Translate szerint ugyanis a nagy kezdőbetűvel írt "Isten" fordítása törökül a Tanri. (De nemcsak a Google fordító, hanem az online török-magyar szótár is ezt erősíti, lásd a két kifejezést itt és itt.)

Vona így a Google keresőjében inkább a kisbetűs "isten" kifejezésre keresett rá, nehogy gáz legyen.

Ám később kapcsolhatott a jobbikos pártközpont, hogy amennyiben valaki tényleg a Vona által hivatkozott "Isten" kifejezésre keres rá, akkor nem az Allah, hanem a Tanri kifejezés fog megjelenni.

Ezért törölték az eredeti bejegyzést, majd az új posztban már megfordították a keresési sorrendet és törökről magyarra fordítással próbálkoztak.

#1

#2

A hibára több kommentelő is felhívta a figyelmet, de azokat szándékosan törölték a pártelnök oldaláról. Íme, ez a hozzászólás már nincs az oldalon:

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Epstein éppen a halála előtt két nappal írta alá a végrendeletét

A halála előtt pontosan két nappal írta alá a végrendeletét Jeffrey Epstein milliárdos, akit emberkereskedelem és kiskorúak megrontásának vádjával helyeztek előzetes letartóztatásba, és aki gyanús körülmények között öngyilkos lett a börtönben.

„There is only one Europe”

„There is only one Europe”

PM Orbán and Chancellor Angela Merkel marked the 30th anniversary of Pan-European Picnic on Monday.

„1989-ben visszatért a remény, hogy a haza újra a magyarok otthona lesz”

„1989-ben visszatért a remény, hogy a haza újra a magyarok otthona lesz”

Az augusztus 20-ai katonai tisztavatáson Áder János köztársasági elnök és Benkő Tibor honvédelmi miniszter mondott beszédet.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Áder János államfő jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, kedd reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Csak idén több mint hétezer illegális határátkelést akadályoztak meg a boszniai hatóságok

Az idei esztendőben már több mint hétezer migránst akadályoztak meg a boszniai hatóságok abban, hogy illegálisan belépjen az országba – közölte Zoran Galic, a boszniai határőrség parancsnoka a Nezavisne Novine című napilappal.

Megbukott az érettségin egy angol diáklány, mert azt írta a vizsgán, hogy a muszlim „halal” vágás undorító

Megbukott az érettségin egy angol diáklány, mert azt írta a vizsgán, hogy a muszlim „halal” vágás undorító

A dolgozatot javító tanár szerint a lány obszcén, rasszista és iszlamofób gondolatokat vetett papírra.

Felgyújtották az FPÖ irodáját Sankt Pöltenben, az egyik elkövető migráns volt

Felgyújtották az FPÖ irodáját Sankt Pöltenben, az egyik elkövető migráns volt

Az eset még múlt hétfőn történt, de csak most hoztak nyilvánosságra részleteket róla.

Szükségszállást nyitottak a Soroksári úti tűzeset rászorulóinak

Ferencváros önkormányzata szükségszállást nyitott a kerület polgármesteri hivatalában azok számára, akik a Soroksári úti tűz miatt nem tudják megoldani lakhatásukat.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére