Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Vita: árnyék vetülhetett a függetlenség szobrán billegő koronára

Horváth K. József

2021.07.30. 14:05

Előrebocsátom, semmi bajom Kukorelly Endrével, az íróval, a közéleti megmondóemberrel, a jeles értelmiségivel.

 

A rosszindulat, amit legutóbbi cikkem kapcsán feltételez rólam, nyomokban sincs bennem iránta. Hiába írja személyes reakciójában, hogy érdekli a „rosszindulat természetrajza”, magyarázattal nem szolgálhatok, mert amint mondtam, egyáltalán nem érzek ilyet. Sőt, még meg se bántott, amit szintén érdeklődve kérdez.

Pontosabban engem személy szerint nem. Ám mivel egy újságíró többnyire egy elvközösséget képvisel, amit a mérhetetlenül függetlenobjektív haladókkal ellentétben a 888-nál emelt fejjel felvállalunk, azt nehezményeztem, hogy Kukorelly látszólagos függetlenségével, a pártoktól való egyenlő távolság tartásának mímelésével a baromira objektív értelmiségi szerepében tetszeleg. Pedig a nyilatkozatai ezt aligha támasztják alá. Ily módon félrevezeti a nézőközönséget, amire egy értékrendjét fölvállaló újságírónak kötelessége figyelmeztetni a nagyérdeműt. (Csak halkan jegyzem meg, hogy a nagyon független Kukorelly a közelmúltban beállt Karácsony 99 Mozgalmába. Pont.)

Az apropót a cikkhez az adta, hogy Kukorelly az Európa-bajnokságon együtt szurkolt a Puskás Arénában Karácsony Gergellyel, amiről fényképet is közzétettek.

Kukorelly azt írja, hogy nem véletlenül volt Karácsony Gergellyel a meccsen, „hanem mert a barátom 12 éve”. Hozzátette, „de ha a Viktor hív, is mentem volna”. Ezzel azt is sugallva, hogy neki akár „Viktor” is a barátja lehet.

Kérdés, lehet-e a kormányfő Kukorelley barátja, ha – a német–magyar meccs kapcsán, amikor úgy volt, hogy szivárványszínűre fényfestik a németek az Allianz Arénát, ami a gyermekvédelmi törvény kapcsán része lett volna a Magyarország elleni összehangolt nemzetközi támadásnak – a baromira objektív Kukorelly az ATV A nap híre című műsorban így kommentálta az ügyet: „Nem dőlök dugámba, ha nem lesz kivilágítva, és ha ki lett volna világítva, akkor sem dőlnék dugámba.” A nagyon objektív megmondóembert tehát az sem zavarta volna, ha Magyarországot teljesen alaptalanul jogi köntösbe burkolt ideológiai támadásnak teszik ki a stadion kivilágítása miatt. És az sem zavarta volna, ha Magyarországot teljesen alaptalanul homofóbnak nyilvánítják.

Azt is a műsorban mondta, hogy „El kell kezdeni valakinek normálisnak lenni. Jó, mondjuk én a Fidesztől egyáltalán nem várom ezt. Mindig elcsodálkozom a hamisságon, a hazugságon.” És ezt is: „[A Fidesz] ki akarja tolni a baloldali szavazókat, hogy ne drukkolhasson a magyaroknak, mert azok nem magyarok. Nettó undorító.”

Így kedveskedik egy barát „Viktor” számára, ugye?

A magát kényesen függetlennek minősítő Kukorelly saját szavainak visszaidézéséről, a Karácsonnyal való közös fényképezkedéséről szóló tájékoztatásomat minősíti üzenetében „elég aljas” cselekedetnek. Neki tehát szabad dehonesztáló megjegyzéseket tenni a Fideszre, neki szabad a barátság okán a függetlenség jegyében Karácsonnyal fotózkodni, de szerinte nekem nem szabad erről tájékoztatást adnom. Vagy ha ezt mégis megteszem, akkor alapból aljas, megbántott vagy rosszindulatú vagyok.

Hogy miért? Nem tudom. Esetleg azért, mert politikai közösségem számára is megpróbáltam felvázolni a valóságot, segítendő az eligazodásukat a közéleti vitákban, ami esetleg árnyékot vethet a függetlenség szobrán billegő koronára?

Kedves Olvasó! Ezúttal is a tényekről szóltam, illetve a körülményeket ismertettem. A döntést pedig önökre bízom.

Kerpel-Fronius Gábor, Karácsony Gergely és Kukorelly Endre a Puskás Arénában Fotó: Facebook

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Magyrországon rendezik meg az első európai CPAC-et

Magyrországon rendezik meg az első európai CPAC-et

2022 tavaszán Budapesten fogják megrendezni az európai kontinens első CPAC-jét, azaz Konzervatív Politikai Akció Konferenciáját – jelentette be az esemény házigazdájaként Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója Dan Schneiderrel, az Amerikai Konzervatív Unió (ACU) ügyvezető igazgatójával tartott sajtótájékoztatón, ahol aláírták az erről szóló megállapodást is.

Fake News az áldozat segítés terén, szavaznak a svájciak az LMTQ-törvényről

Fake News az áldozat segítés terén, szavaznak a svájciak az LMTQ-törvényről

Működésbe lépett a balos Fake News hálózat az áldozatsegítés ügye körül. Hétvégén fognak szavazni a svájciak az új LMBTQ-törvényről.

A baloldal mindig bajba kerül, ha igazat próbál mondani

A baloldal mindig bajba kerül, ha igazat próbál mondani

A baloldalnak történelmileg nem erőssége az őszinteség. Tóth Bertalan például az előválasztás lebonyolításának kudarcos indulása kapcsán megpróbált ezen változtatni, de az igazságot feltárni igyekvő szocialista politikust mégis befedni látszik a baloldal hazugságokhoz ragaszkodó hagyományainak vastagon lerakódó guanója.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére