Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Uniós pénz: a nemzetért akár össze is foghatna most az ellenzék

Horváth K. József

2020.03.20. 16:03

Az Európai Unió brüsszeli központját mintha inkább otthonának tekintő Fekete-Győr András Momentum-elnök meglepő kijelentést tett az ATV Egyenes beszéd című csütörtöki műsorában. Két okból is.

Az egyik, hogy elégedett a kormány kríziskezelő intézkedéseivel. Végre valami, mondhatnánk, ami pozitív az ellenzék részéről a járványügy érdekében. Mint ahogy az is az, hogy Fekete-Győr inkább otthon marad, utcai megjelenésével, rossz példaadással nem járul hozzá a vírus terjedéséhez.

De! Volt egy másik meglepő kijelentése is. Nevezetesen, hogy az EU bőséges forrást biztosít a járvány elleni küzdelemre, amit a kormány felhasználhat a védekezésre, ami szerinte nagyon jó.

Jó lenne, ha így lenne. Varga Mihály pénzügyminiszter ugyanis elmondta, hogy ennek a „támogatásnak” a forrása a kohéziós alap lehet, amit Magyarország az utolsó fillérig már lekötött, leszerződött, felhasznált. Így számunkra ez a forrás nem létezik. Ellentétben másokkal, akik nem voltak ilyen alaposak és gyorsak, így maradt a nevükön fel nem használt pénz. Ezt fordíthatják esetleg majd védekezésre ahelyett, hogy az unió a kohéziós alapot eredeti céljának megfelelően felzárkózásra költené.

Itt pedig egy nagy lehetőség kínálkozik a Momentumnak s a többi ellenzéki pártnak. A magyar kormány elleni áskálódásban olyannyira élenjáró liberális társaság most összefoghatna a jó ügy érdekében is. Lobbizhatna azért, hogy lehetőség szerint ne a kohéziós alapból, a szegényebb országok rovására költsön az unió a járványra, hanem máshonnan csoportosítson át a koronavírus elleni védekezésre. Nagy szolgálatot tennének ezzel Magyarországnak, a magyaroknak a járvány elleni védekezés mindennél fontosabb célja szolgálatának.

Erről azonban sajnos nem hallottunk az interjúban.

Ám ahogy mondani szokták, jobb későn, mint soha.

Várjuk tehát az ellenzéki összefogást – Dobrev Klárával, Molnár Csabával, Cseh Katkával, Donáth Annával, Ujhelyivel és a többiekkel – a nemes nemzeti cél érdekében! Rájöhetnének végre, hogy egy ilyen nemzetközileg is mindinkább elismert kormánnyal érdemes összefogni. Hiszen az ellenzék is magyarokért dolgozik. Vagy tévednék?

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére