Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Trollmentes lakodalom

Jánosy Károly

2021.05.17. 16:10

Igazán bombasztikus ötlettel jelentkezett Mérő László. A matematikusnak a Telexen megjelent írása szerint a Fidesz hívei meghekkelhetik az ellenzéki előválasztást. „Százezer tudatos fideszes résztvevő az előválasztáson elég lehet ahhoz, hogy megváltoztassa akár kétmillió valódi ellenzéki szavazó akaratát.”

 

Mérő „troll szavazói” úgy viselkednének, „mint akik hívatlanul elmennek egy idegen esküvőre jót enni, inni”. Más országokban egy párt előválasztására a többi párt szavazói úgy tekintenek, hogy „nem az én családom esküvője, nem megyek oda”, de itt, a földhözragadt, mucsaiak által lakott 93 ezer négyzetkilométeren „hívatlan vendégek” is bejelentkeznének az ellenzéki lagziba.

A matematikus frappáns megoldást javasolt a trollok kiszűrésére, szerinte nyilvánosságra kell hozni, kik szavaztak az előválasztáson. Azt – szerencsére – titokban tartaná, ki kire szavazott, de elérhetővé tenné a listát.

Így az ott élők ki tudják szúrni, ki az, aki köztudottan fideszes”

– tette hozzá. A felmerülő jogi aggályokkal azonban nem kíván foglalkozni.

Nem is értem Mérő Lászlót, miért éri be ennyivel. Ha már ilyen jól kifundálta az előválasztás önvédelmi stratégiáját, esetleg azzal is kalkulálhatna, hogy az elkötelezett ellenzéki házmesterek, szomszédok előre bejelentenék, ki járatja a Magyar Nemzetet, nézi a Hír TV-t, jár templomba vagy szereti a narancsot. Az ilyen nyilvánvaló Fidesz-trollokat előválasztási karanténba zárnák, internetelérés és telefonkapcsolat nélkül.

Így garantáltan trollmentes lehetne az ellenzéki lakodalom.

(Fotó: Kárpátalja.net)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Végignézte a meccset, de a magyar himnusz már nem érdekelte Gyurcsánynét

Végignézte a meccset, de a magyar himnusz már nem érdekelte Gyurcsánynét

Míg Karácsony Gergely és Orbán Viktor a Puskás Arénában követte végig a magyar labdarúgó-válogatott első meccsét a címvédő Portugália ellen az Európa-bajnokságon, Dobrev Klára egy budapesti terasz kivetítői előtt nézte a mérkőzést.

Ha a baloldalon múlt volna, sem Puskás Aréna, sem Eb nem lenne

Ha a baloldalon múlt volna, sem Puskás Aréna, sem Eb nem lenne

Azért van a baloldal, hogy mindent (is) ellenezzen. Megszokhattuk már...

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére