Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Sólyom akkor gyáva volt, Szijjártó most bevállalta

Nagy Gábor

2019.07.17. 10:35

Nemzeti érdek akkor és most.

Már tíz éve annak, hogy az akkori magyar köztársasági elnököt, Sólyom Lászlót nem engedték be Szlovákiába, aki egy Szent István-szobor avatásán vett volna részt Révkomáromban. Bár az államfőt a pozsonyi kormány előre figyelmeztette, hogy ne vegyen részt az augusztus 21-i ünnepségen, Sólyom László „állítólag” csak akkor értesült a kitiltásról, amikor már úton volt Révkomárom felé.

Ha Sólyomban lett volna akkor spiritusz, egyszerűen átsétált volna a komáromi hídon, akár civilben is. De ő ezt sajnos nem tette meg.

Tíz évvel később, július 16-án Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnök meghívására Beregszászra látogatott. Dacára annak, hogy Ukrajnában kedden hatályba lépett a nemzeti kisebbségek nyelvi jogait súlyosan korlátozó törvény, s hogy most hétvégén sorsdöntő parlamenti választásokat tartanak az országban.

Szijjártó viszont bevállalta, odament, mert a magyar kormány kiáll a határon túli, így a kárpátaljai magyarokért is.

Sivalkodik is rendesen az ukrán külügy, amely most az illetékes hatóságokhoz fordul azzal a kéréssel, hogy adjanak jogi értékelést Szijjártó látogatásával kapcsolatban.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére