„Amint véget ér a szezon, hazamegyek és fegyvert fogok” – állt elő meghökkentő kijelentésével az ukrán sportember, miután lejátszották a szezonból hátra lévő két meccset. Nyilatkozata a goal.com révén volt olvasható a magyar sajtóban.

Bár a háború kitörése óta szinte mást sem hallani, látni a híradókban, hogy az ukránok civil fiatalokat tanítanak a gépfegyver használatára, illetve arra, hogyan kell Molotov-koktélt készíteni, ami valljuk meg, a XXI. század háborújában anakronisztikus és az emberi életekkel kapcsolatban kevés felelősséget viselő magatartás. Nekem borsódzik a hátam, amikor például a felé haladó tank előtt ukrán zászlót lenget egy civil hazafi, hajszálnyira attól, hogy a lánctalpas halálra tapossa.

Megértem Rebrovot, hogy el van keseredve. Megértem, hogy aggódik a szülei miatt, akik rendre lemennek a föld alatti óvóhelyre, ha eljött az ideje. Főleg, hogy Rebrov szerint az ő korukban már nehéz lenne elköltöztetni őket Kijevből.

De hogy az edző fegyverrel a kezében akar küzdeni az ellenféllel szemben, azt nem értem meg; finoman szólva ugyanis nem észszerű magatartás. A túlerő ugyanis óriási. Lényegében csak idő kérdése, mikor fejeződik be a háború az ukránok által nem kívánt, de mégis elkerülhetetlennek látszó végeredménnyel.

Amiről eddig írtam, színtiszta ukrán belügy, kívülről senkinek nincs joga beleszólni. A szemlélő legfeljebb az aggodalmát fejezheti ki és félti azt az embert, aki egy ilyen teljes mértékben egyoldalú fegyveres konfliktusban aktív személyes részvételre vállalkozik.

Más a helyzet Ukrajna budapesti nagykövete, Ljubov Nepop esetében, aki – az ulloi129.hu szerint – egyenesen felszólította a Ferencvárost, hogy távolítsa el állásából az oszét nemzetiségű, de orosz állampolgárságú Sztanyiszlav Csercseszov edzőt. Ennél persze fenyegetőbbeket is mondott a nagykövetasszony: Orbán Viktor kijelentésére reagálva közölte: „stratégiai nyugalmatok csak a sírban lesz”. Hozzátéve: „Ti lesztek a következők, Putyin nem fog megállni!” Majd mintegy felszólítva Magyarországot kijelentette: „adjanak fegyvereket és védőfelszereléseket, hogy megvédhessük magunkat – és önöket!”.

Volt már egy időszak Magyarország félmúltjában, amikor éppen Moszkvából mondták meg nekünk, hogy mit szándékozzunk tenni. Most pedig éppen az ellen küzdünk, hogy ugyanez a törekvés Brüsszel felől se fenyegesse hazánkat. Meg tudjuk mi hozni a saját érdekeinknek legmegfelelőbb döntéseket, nincs szükségünk jó tanácsra, még ha háborús övezetből érkezik, akkor sem.

Az ukránok meg úgy döntenek, ahogy akarnak.

Mi elítéljük a támadást, támogatjuk Ukrajna szuverenitását, nem küldünk se katonát, se fegyvert oda, ilyeneket át sem engedünk a területünkön és szolidárisak vagyunk a szomszéd néppel. Mi leginkább annak örülnénk, ha a béke jegyében menekültként befogadhatnánk annyit közülük, amennyit csak lehet. Abban a reményben, ha majd elvonul a vihar, akkor gondos ellátás után visszamehetnek szülőföldjükre épen és egészségesen. Rebrovnak is békés megoldást javasolnék leginkább, mert a süvítő puskagolyók nem ismernek könyörületet.

Egyébiránt a magyar futballszurkolók – akik szintén kivették a részüket az adományok gyűjtéséből – a maguk módján elegánsan léptek föl a kollektív bűnösség elvének alkalmazása ellen a Fradi edzőjével kapcsolatban. A nagykövetasszony kérésre reagálva ugyanis megszavaztatták az ulloi129.hu olvasóit, hogy szerintük el kell-e bocsátani Sztanyiszlav Csercseszovot állásából? A szavazók 91 százaléka elutasította a felvetést.

Befutott továbbá egy másik szívet melengető hír, szintén a pálya széléről. Ugyancsak a konfliktusgerjesztés érdekében ugyanis sokan azt terjesztették, hogy a Fradi ukrán kitűnősége, Olekszandr Zubkov azért nem játszik a csapatban, mert a házon belüli orosz-ukrán ellentét ezt nem teszi lehetővé. A Kisvárda elleni hétvégi csapat összeállítása azonban ékes bizonyíték volt rá, hogy nagyon is lehetővé tette.

Szóval a háború a sportot sem hagyja érintetlenül. Kár, hogy Ukrajna „felső szintjéről” is rendre olyan nyilatkozatok látnak napvilágot, amelyek háborúba küldik azokat a lényegében fegyvertelen civileket, akiktől azt várják el, hogy puszta kézzel birkózzanak meg a tankokkal, harckocsikkal, rakétákkal.

Mindezt miért? Olyan, talán nem is annyira titkos nyugati érdekekért, amelyek Ukrajna jelenlegi vezetőit tüzelik föl arra, hogy biztassák az ukránokat, adják életüket és vérüket a „hazáért”. Tényleg a hazáért? Kérdés...

Nem inkább egy másik ország nemzetközi elszigeteléséért? Nem a nemzetközi nagytőke érdekeinek jól jövedelmező, feltétlen kiszolgálásáért?

Máséval a csalánt...? – kérdik ilyenkor gyakran idehaza.