Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Publik Ligája: Bencsik vs. Horváth

888.hu

2019.08.05. 16:14

Publik Ligája első forduló: Bencsik Gábor vs. HJGY. Olvassátok el a publikat és véleményezzétek, hogy ki jusson tovább a második fordulóba. A szavazásra 24 óra áll a rendelkezésetekre. Szavazás a cikk alján.
Bencsik Gábor (Demokrata)

Népességcsere

Érdekes elemzés jelent meg nemrégiben több lapban és portálon az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat közleménye alapján, amely Európa népesedésének jövőjét vetíti előre 2100-ig. Több más összefüggés mellett a hazai lapok azt emelték ki, hogy a prognózis szerint a jelenleg 9,8 milliós Magyarország és 8,8 milliós Ausztria népessége nagyjából tizenöt év múlva, 9,5 milliónál kiegyenlítődik, ám miközben az osztrák népesség tovább nő, és a következő századfordulóra eléri a 10 milliót, Magyarország lakossága addigra 8 millió alá csökken.

Meghökkentő jóslat. Első olvasásra az ember arra gondol, hogy ezek szerint az osztrákok valamit jobban tudnak, mint mi. Egy ország sikeressége persze nem a népesség számától függ (Etiópia lakóinak száma például jóval több, mint Németországé, Svájcé és Ausztriáé együtt), de valahogy mégsem tetszik a jóslat.

Ha azonban jobban utánagondol az ember, rájön, hogy itt valami nagy ellentmondás rejtőzik. A jóslat szerint valami módon milliók tűnnek el és bukkannak fel a két országban, és nem világos, honnan és hova. A válaszhoz, a jelenség feltárásához néhány alapvető számadat áttekintésén át vezet az út. A továbbiakban meglehetősen sok szám következik, ám az olvasásra szánt erőfeszítés megéri. Világosan megmutatkozik, hogy Nyugat-Európában a népességcsere már javában zajlik, miközben Közép-Kelet-Európa ebből vagy kimarad, vagy vesztese a folyamatoknak.

Nézzük tehát! Ausztria úgynevezett teljes termékenységi mutatója (egy nő által élete során vállalt gyermekek száma) jelenleg nagyjából megegyezik a magyarországival, 1,4-1,5 között mozog. Ha igaz az Eurostatnak az a feltételezése, hogy ilyen reprodukciós teljesítmény mellett a magyar lakosság lélekszáma tizenöt év alatt fél-, nyolcvan év alatt kétmillióval csökken, akkor, ismerve a két ország azonos reprodukciós képességét, az osztrák népességnek ugyanilyen arányban kellene csökkennie. A logikusan várható mínusz kétmillió helyett azonban az Eurostat a következő századfordulóra egymilliós többletet vár Ausztriában. Ez a hárommillió ember, az akkori Ausztria lakosságának közel egyharmada vajon honnan kerül majd elő? Nem lehet más a válasz, mint hogy külföldről.

Kezdjük már megérteni, hogy mitől olyan idegesek az osztrákok, miért veszik a bátorságot, hogy a bevándorlás ügyében szembemenjenek az uniós fősodorral. Persze ennek a gondolatmenetnek ellene vethetné bárki, hogy mindez csupán jóslat, a jelen tendenciák jövőbe való meghosszabbítása, márpedig történelmi tapasztalat, hogy a jövő soha nem úgy folytatódik, ahogy a jelenben elképzeljük. Rendben van, akkor nézzük a közelmúltat és a jelent. Itt biztos talajon állunk, tényekkel dolgozunk.

Ha sok európai ország adatait vetjük össze, jól látható, hogy földrészünk átlagot számolva nagyjából 1975 és 1980 között, egy történelmi léptékkel mérve rendkívül gyors folyamatban veszítette el a reprodukciós képességét, a mutató ekkor süllyedt a 2,1-es érték alá. A kelet és a nyugat között azonban két évtizedes eltérés mutatkozik. A markáns visszaesés Nyugat-Európában 1965 és 1975 között zajlott le, egyetlen évtized alatt 2,5-ről 1,5-re. Közép-Kelet-Európában ugyanez a folyamat húsz évvel később, 1990 és 1995 között ment végbe.

Mint az Eurostat népességi becsléséből kiolvasható, a statisztikusok azzal számolnak, hogy 1,5-es termékenységi mutató mellett egy ország másfél évtized alatt a honos lakosságának 3-5 százalékát elveszíti (a továbbiakban 4 százalékos középértékkel számolunk). Vegyünk példának négy országot, Németországot, Ausztriát, Lengyelországot és Magyarországot. Nézzük meg, hogy az elmúlt fél évszázadban hogyan alakult ezekben az országokban a teljes termékenységi mutató, valamint a népesség. Mindebből kétségkívül világos tendenciák olvashatóak majd ki a belátható jövőre nézve is.

Németországban a termékenységi mutató 1975-ben süllyedt 1,5 alá, az NSZK és az NDK együttes lakossága ekkor 78 millió volt. Ha nem érkeztek volna bevándorlók, a lélekszámnak 1990-re 75, 2005-re 72, mára körülbelül 70 millióra kellett volna apadnia. Ezzel szemben a németek ma 82 millióan vannak. 1975 óta tehát Németországba 12 millió új lakos érkezett. Más megközelítésben: a német lakosság 14-15 százaléka ma olyan emberekből áll, akik az elmúlt 44 év során érkeztek másik országból, vagy ilyenek gyermekei. Mivel a folyamat elhúzódó volt, és az újonnan jöttek aránya még viszonylag alacsony, ráadásul nem csekély részük más európai országból való, a németek többsége még nem érzi úgy, hogy valami nagy változást élne át.

Nézzük Ausztriát. A mutató itt is már az 1970-es években 2,1 alá csökkent, ám az évtized második felében volt egy kis demográfiai fellendülés (persze a reprodukciós szint alatt), 1,5 alá csak 1985-ben süllyedt az érték. Akkor az ország népessége 7,5 millió volt. Ha nem érkeznek bevándorlók, 2000-re tehát 7,2 millióra, 2015-re 6,9 millióra kellett volna csökkenniük. Ezzel szemben a mai létszám 8,8 millió fő, 1,9 millió többlettel. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy Ausztria mai lakóinak közel 22 százaléka 1985 után érkezett az országba, vagy ilyennek a leszármazottja. Az arány ennél valójában magasabb, hiszen Ausztria a reprodukciós képességét már 1973-ban elveszítette, jelentős számú bevándorlót gyakorlatilag ettől az időtől fogad. Közelebb járunk a valósághoz, ha kiindulásként 7 millió őshonos osztrákkal számolunk, így bevándorlás nélkül a lakosságszámra ma csupán 6-6,5 milliós adat jönne ki, az újonnan jöttek és leszármazottaik aránya szinte biztosan 25 százalék fölött jár. Ez azért már a legtöbb osztráknak sok.

A következő példaországunk Románia, amely a reprodukciós képességét csupán 1990-ben veszítette el, igaz, a következő évtizedben hatalmas volt a zuhanás, még a magyarénál is rosszabb mutatók következtek. A románok száma 1990-ban 23 millió volt, ma 19,5 millió. Ha a természetes fogyás kulcsszámával kalkulálunk, a románoknak 2005-ben 22 milliónak kellett volna lenniük, mára kicsit több mint 21 milliónak. Másfél-kétmillió ember tehát hiányzik. Aligha tévedünk, ha az elvándorlók között találjuk meg őket.

És akkor nézzük Magyarországot. A termékenységi mutató hosszú lejtmenet után 1996-ban szállt 1,5 alá. Akkor 10,3 millióan voltunk, ma 9,7 millióan. Ha a 15 évenként 4 százalékos fogyással számolunk, 2011-re 9,88, 2019-re 9,7 millió jön ki, vagyis a valóság igazolja a kalkuláció helyességét. Amiből az is következik, hogy Magyarországnak összességében az elmúlt 25 évben sem jelentős elvándorlási vesztesége, sem jelentős bevándorlási nyeresége nem volt, a két mozgás kiegyenlítette egymást, a népességváltozás döntően a termékenység függvénye maradt.

Így fest tehát ma Európa, sok apró eltéréssel, egészében mégis jól leírhatóan. Nyugaton már évtizedek óta zajlik a népességcsere, és Herwig Birgnek, a bielefeldi egyetem demográfus professzorának 1995-ben közzétett jóslata (magyarul A világ népessége, Corvina, 2005), hogy néhány évtized múlva a németek kisebbségben lesznek a saját országukban, teljesen reális lehetőség. Meglehet, hogy ebben Ausztria még meg is előzi őket. A közép-kelet-európai országokkal alapvetően más a helyzet: az őshonos lakosság többsége megmarad, a ki- és bevándorlási mérleg vagy negatív, vagy kiegyenlített, de az utóbbi esetben is folyamatos népességcsökkenéssel kell szembenézniük. Ha a jövőt akarjuk megismerni, ha fel akarunk készülni rá, innen kell elindulnunk.

(Forrás: Eurostat Demographic Indicators – Fertility Rate, Population)


Horváth József György (888.hu)

A magyarok nagylelkűsége

Szívesen, Európa.

Magyarország egy példamutató ország, a magyar nemzet pedig egy példamutató közösség. Nagyképűnek hangzik? Nem mondanám. Ez nem nagyképűség, nem „nagymagyar nemzeti vállveregetés”. Ez csak szimplán az igazság. Vannak hangok, akik mindig is azt képviselték, hogy merjünk kicsik lenni, hogy legyünk inkább túlzottan szerények, nézzünk lefelé, és lehajtott fejjel feledjük el a büszkeséget. Hiszen a büszkeség szerintük baljós, rossz és gonosz fundamentumokat mozgat meg. Hányszor kaptuk már meg, hogy Magyarország egy kis ország, és minek is ütjük bele az orrunkat a „nagyok” dolgába. Sokáig nem is tettük. Meghúztuk magunkat, hiszen a nagy németek és a nagy franciák mindent jobban tudnak. De amikor az címzetes „nagyok” elrontottak mindent és egy kontinens jövőjét sodorták veszélybe, akkor nem volt mit tenni. Beleütöttük az orrunkat, sőt. Elindítottunk valamit. Mégpedig a vitát, amit a híres brüsszeli szakértelem miatt már oly rég elfeledett ez a kontinens. Háborogtak is a bürokraták, mégis mi az, hogy nekik valaki ellent mer mondani? Mi az, hogy valaki megkérdőjelezi az ő szakértelmüket, statisztikáikat, táblázataikat és diagramjaikat?

Mondjuk ki: rendesen felkavartuk az állóvizet. De nem tehettünk mást, hiszen vita nélkül nincs politika, nincs demokrácia. Ha nincs vita, akkor csak az elfogadás van és a beletörődés. Pangás közben pedig nem lehet válaszolni a 21. század legnagyobb kihívásaira. Mozgatni kell a politikát, ami megmozgatja a közösségeket is. És ezt csak vitával lehet. Mi, magyarok 2015-ben beléptünk az arénába, hogy megmozgassuk az európai közösségeket, és láss csodát: visszahoztuk a vitakultúrát a kontinensre. Elhivatott és dinamikus trénerként mozgattuk meg Európa eltunyult, görcsös és lusta testét. A vita visszatérésével a problémákat már nem tudták elhallgatni vagy asztal alá söpörni sem Brüsszelben, sem Párizsban, sem Berlinben. Nem tudtak valamilyen posztmodern képmutató mázideológia mögé bújni, és magyarázkodni. A vita ugyanis utat engedett a valóságnak és a rációnak, ami elől nem lehet elbújni, és valljuk be, ez rendesen arcon is csapta Európát.

A magyarok nagylelkűen elindították ezt a vitát. Igen, nagylelkűen. Mert mondhattuk volna azt, hogy mi így, ti úgy, minket nem érdekel más. Vágjátok csak magatok alatt a fát, nem szólunk bele. Mi mégis belementünk, beleütöttük az orrunkat, szembementünk azzal, amit a „nagyok” diktáltak. Emiatt természetesen mi lettünk a rosszfiúk, a bűnösök, a gyarló magyarok, akik nem tudnak a seggükön maradni. Lehet minket kritizálni, de az szent, hogy mióta a magyarok kirobbantották a migrációról szóló vitát Európában, azóta már nem hivatkoznak a korszellemre és valamilyen liberális maszlagra a nyugati vezetők sem, amikor az illegális bevándorlók befogadásáról kérdezik őket. Elszámoltathatók lettek a nyugati politikusok, mert a vita felnyitotta a szavazók szemét, hogy igenis komoly problémákat tussoltak el vezetőik, és az emberek megkérdezése nélkül engedték be idegenek százezreit a kontinensre.

A vita, amit elindítottunk, lehetőséget adott arra, hogy Európa nemzetei felelevenítsék magukban azokat a nemzetközi jogi normákat, amelyekhez egyszer régen mind csatlakoztak. Újra szóba került a határok, valamint a bevándorlást szabályozó törvények fontossága. Elvek és normák, melyek egykor a békés egymás mellett élést biztosították. Hiszen határok nélkül nem léteznek államok, Európa országai pedig nem lehetnek átjáróházak. A magyarok nagylelkűen vették a fáradtságot és emlékeztették erre Európa nemzeteit. Tojhattunk volna az egészre, mégsem tettük. Vállaltuk a konfliktust. Vártunk érte dicsértet vagy elismerést? Nem. Ez a vállalkozás ösztönösen jött, amit az Európa iránti elkötelezettség táplált.

Mert mi, magyarok ragaszkodunk Európához. Hiszen talán mi tudjuk a legjobban, hogy milyen Európán kívül ragadni. 150 év török uralom és 50 év szovjet elnyomás azért már-már kompetens tapasztalatnak számíthat. A magyarok nagylelkűsége abban rejlik, hogy bár a címeres „nagyok” sosem voltak kegyesek hozzánk – és amikor csak tehették darabokra cincálták hazánkat –, mi mégis ki mertünk állni eléjük, és az arcukba mertük mondani, hogy tévednek. Mutattunk nekik egy másik utat, és erre az útra azóta már rálépett Olaszország, Ausztria, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, és a balti államok.

Persze ez nem jelenti azt, hogy a „nagyok” letették volna a fegyvert és nem küzdenének foggal-körömmel az ellen, hogy nekünk legyen igazunk. Brüsszelben és a nemzetközi sajtóban folyamatosan megy a kioktatás és a megbélyegzés, mi szerint mi, magyarok gonoszak, lelketlenek és provinciális gondolkodásúak vagyunk. Macron elnök például populista leprásoknak bélyegezte nemrég a magyarokat, akik átragasztják a betegséget Európa más országaira is. Az ilyen sértéseket ne vegyük magunkra, jobb ha csak mosolygunk ezeken, ugyanis a világ legnagyobb képmutatói mondják ezeket.

Nemrég Algériában jártam, ahol szemtanúja lehetettem egy nemzet lassú és megfontolt ébredezésének. Algériában a rendszerváltás folyamata zajlik, a politikai elitet békésen kisöprik és eközben rengeteg titok, elhallgatott dokumentum kerül napvilágra. Így derült ki például az is, hogy Algéria ingyen és bérmentve, 0, azaz NULLA euróért szállítja és adja a gázt Franciaországnak. Csak azért, mert az eddigi algériai politikusok mind a franciák bábjai voltak. Ne legyen kétségünk afelől, hogy a francia és német politikai-gazdasági elit ugyanúgy kizsákmányolja ma is az egykori gyarmati országokat, mint annak idején. Kiszipolyozzák erőforrásaikat, miközben az olcsó munkaerőt felszívják, ezzel teljesen kizsigerelve komplett nemzeteket. Ez a modern rabszolgatartás. Eközben pedig a jóléttől elvakult hazaiaknak a bűntudatkeltés propagandájával legitimálják az embertömegek mesterséges beözönlését.

És még azt merik mondani, hogy mi, magyarok szégyelljük magunkat? Ugyan miért? Nekünk nem voltak gyarmataink, mi sosem zsákmányoltunk ki más népeket, emiatt nincs is bűntudatunk, de pláne nem akarjuk más népek importálásával megoldani a saját problémáinkat. Ugyanis ez így fair. És ebből gyökerezik a magyarok nagylelkűsége. Azért tudunk nagylelkűek lenni, mert nincs bennünk bűntudat. Erre pedig jobb, ha büszkék vagyunk.

 

Szavazzatok, hogy ki jusson tovább a második fordulóba. Szavazni holnap, azaz kedden 16:15-ig lehet.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Vereséggel, de eseménydús meccsel avatta fel a magyar válogatott a Puskás Arénát

Vereséggel, de eseménydús meccsel avatta fel a magyar válogatott a Puskás Arénát

November 15-én avatták fel a Puskás Arénát, a stadionban Magyarország és Uruguay játszott barátságos labdarúgó-mérkőzést. Ez történt a meccsen!

A Fidesz kiáll a béremelések mellett!

A Fidesz kiáll a béremelések, a köztisztviselői illetményalap növelése mellett – közölte a kormánypárt Tóth Bertalan szocialista pártelnök sajtótájékoztatójára reagálva közleményben pénteken.

Hivatalosan is átadták a világszínvonalú Puskás Arénát

Hivatalosan is átadták a világszínvonalú Puskás Arénát

Ahol amúgy a jövő évi Európa-bajnokságon három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt is rendeznek.

A hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédynek nagyon fáj, hogy a Momentum nem támogatja

A hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédynek nagyon fáj, hogy a Momentum nem támogatja

Még mindig áll a bál Czeglédy Csaba önkormányzati szerződései miatt az ellenzéki oldalon.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére