Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Orbán Viktor „csinálja, amíg bírja”, a magyar név pedig megint szép lesz

Szűcs Gábor

2021.11.15. 16:30

Vasárnap a Fidesz XXIX. tisztújító kongresszusán Orbán Viktort ismét pártelnökké választották. A miniszterelnök górcső alá vette a rendszerváltás óta történteket, kitérve a párt krisztusi korára, kiemelve az elmúlt évek eredményeit, valamint a jelen kihívásait. A jövővel kapcsolatban minden nemzetben gondolkodó és a nemzeti politikát támogató állampolgár számára biztató álláspontra helyezkedett: „amíg bírom, és amíg ti bírjátok, csinálni kell, és csinálni is fogom”.

 

„Mindenekelőtt köszönetet akarok mondani nektek, kedves barátaim!” – kezdte beszédét a diktátorokra nem jellemző módon a baloldal által rendszeresen totalitárius vezetőnek beállított kormányfő. Igen, az az ellenzék hangoztatja ezt, amelynek élén a szemkilövető áll, és egyes tagjai lámpavasra húznák embertársaikat, míg mások közülük már-már pc módon „csak” patkánynak nevezik politikai ellenfeleiket.

„Oroszok ki, kommunisták el, csődből vissza, alkotmány be, IMF haza, rezsi le, migránsok kívül, határon túliak egybe, és ami a legfontosabb: szív fel!” Ezek mind olyan, a nemzet életét befolyásoló lépések, amelyekben a Fidesznek része volt, vagy amelyeket a Fidesz–KDNP párt- és értékszövetség vitt végbe, megkönnyítve a magyarok életét, és megvédve Magyarország szuverenitását. Orbán Viktor kockára tette az egzisztenciáját, amikor a ’80-as évek végén többedmagával pártot alapított, valamint a testi épségét, amikor felszólalt a szovjetekkel szemben egy olyan rendszerben, amelyet ők irányítottak. Évtizedekkel később pedig, a jelentős magyarországi és nemzetközi szembeszél ellenére, kitartott migrációellenes politikája mellett, mindenek fölé helyezve a magyarok biztonságát. A Fidesz–KDNP törlesztette a magyar demokrácia 22 éves adósságát: 2011. április 25-én megszavazták Magyarország Alaptörvényét, amely a történeti és kartális alkotmányra hivatkozva épít a magyarság minden tagjára, határon innen és túl. Az elmúlt 30 éveben a Fidesz Orbán Viktor vezetésével a haza érdekében járt el, ügyesen kikerülve, illetve visszaverve a nyílt társadalmak eszmerendszerét valló belföldi, uniós szintű és olyakor globális szereplők támadásait.

A beszéd egyik legfelemelőbb mondatai a következők voltak: „Kellő alázattal, de kellő magabiztossággal mondjuk ki: az elmúlt 33 évben a magyarok nagyobb számban szavaztak nekünk, mint bármelyik más pártnak Magyarország parlamentáris történetében. Ez kötelez, és amíg bírom, és amíg ti bírjátok, csinálni kell, és csinálni is fogom.” Külső és belső támadások, intervenciós kísérletek sora, illetve gazdasági és társadalmi mélyponton átadott kormány. Ezen tényezők mellett tudott a Fidesz az új- és modern kori Magyarország legsikeresebb pártja lenni. Érdemes összevetni az ellenzék és a nemzeti tömb vezetőjének teljesítményét és mentalitását! Orbán Viktor a Kárpát-medence legsikeresebb pártját vezeti, „amíg bírja”, csinálja, ezzel szemben Gyurcsány Ferenc „majdnem beledöglött”, hogy másfél évig úgy kellett tenniük, mintha kormányoztak volna. A Gyurcsány-érában az orbáni nemzetépítéssel ellentétben nemzetleépítés zajlott, és nemcsak a miniszterelnök, de az ország is alig élte túl a szakmaiatlan, államháztartásban szegény, korrupcióban és kilőtt szemekben gazdag „irányítást”.

A két oldal által a kormányzásuk alatt elért különböző eredmények magyarázatát Orbán Viktor következő mondatai adják: „A mi teljesítményünk az elvégzett munka, az övék, hogy liberálisok. Afféle európai jó emberek. Igaz, hogy csődbe vitték az országot, igaz, hogy még a Városházát is eladnák, igaz, hogy olyan lusták, hogy még a miniszterelnök-jelölti vitát is unják, igaz, hogy egyetlen komoly munkateljesítményt sem tudnak felmutatni, de büszke liberálisok, akiknek abban merül ki a tudásuk, hogy meg akarják mondani másoknak, hogyan kell élni és gondolkodni.” Elég csak megnéznünk Budapestet, mindenhol ki van plakátolva az emberekben szekunder szégyenérzetet keltő „Ezt is csináljuk!” felirat, a valóság azonban az, hogy a biciklisávok felfestésén kívül semmit nem sikerült még véghezvinnie a Karácsony „vezette” fővárosnak, az összes fejlesztés a kormány jóvoltából valósul meg. Tarlós István ezzel szemben nem országos ügyekben harcolt a kormánnyal, hanem lobbizott a budapestiek érdekében a végrehajtás általános szervénél.

Orbán Viktor 33 év aktív politizálás és 16 év kormányzás után megígérte: „csinálja, amíg bírja”. Nekünk is bírni kell. Bírni kiállni az értékeink és a közösségünk mellett, négyévente pedig lehetőséget szavazni a hazának a fejlődésre, a folytatásra és a naggyá válásra. Csak így lehet, hogy „A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez”.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére