Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Oltásellenesség: Kunhalmi a pedagógusszakszervezetek zsarolását támogatja

Horváth K. József

2021.12.29. 14:25

Valójában az lepett volna meg, ha Kunhalmi Ágnes a józan ész, az egészség és az élet oldalára áll, nem pedig a szakszervezetek eszetlen zsarolását támogatja.

De hát kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna, mondta ezt Kövér László a rendszerváltoztatást követő esztendők egyikében, ami azóta sem vesztett érvényességéből.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének most az a legnagyobb problémája, hogy Kásler Miklós méltányosságból lehetőséget biztosíthat az oltatlan pedagógusoknak, hogy esetleg a vakcina felvétele nélkül is taníthassanak. Főszabály szerint, pedagógusok számára – nagyon helyesen – érvényben marad a kötelező oltakozás, hiszen szemünk fényei mégis csak kezük alatt nevelődnek, okosodnak.

Már az is meghökkentő, hogy miért nem volt az természetes minden pedagógus számára, hogy beoltatja magát? Miért kell éppen a gyermekek testi, lelki egészségének megóvást a pedagógusok számára jogszabállyal megvédeni azoktól, akik számára a nebulók nagyon is „eszközei” a munkájuknak, szakmai kiteljesedésüknek, megélhetésüknek? Ha ők nem lennének, a pedagógusoknak egyszerűen nem lenne megélhetése. Hogy lehet úgy bemenni egyáltalán egy osztályba, hogy kimondva-kimondatlanul a tanár rosszat akar a tanítványainak. Beoltatlanságával lényegében az egészségükre tör!

És akkor jön a szakszervezet, s azt írja a miniszter méltányossági lehetőségét lehetővé tévő jogszabályára, hogy „a rendelet célja: kicsinyes bosszút állni azokon, akik nem hajlandóak határidőre beoltatni magukat.” Normális? – kérdezné Besenyő Pista bácsi. Arról nem szólva, hogy márciusban a szakszervezetek közleményt adtak ki arról, hogy nem lehet addig újraindítani az iskolákban a jelenléti oktatást, amíg minden pedagógus meg nem kapja az oltását. A ’minden’ szó is benne volt a közleményükben. Erre most bosszúról beszélnek! Jézus Máriám!

És mit mond erre baloldal egyik MSZP-s frontembere, Kunhalmi tegnap az ATV-ben, aki korábban diploma nélkül beszélt az oktatás helyzetéről, mert nem volt meg a nyelvvizsgája?

Miközben félmondatban megemlítette, hogy oltáspárti utána azonnal a zsarolók pártjára áll, mondván, „azt látom, nem lehet olyan esztelen szabályokat hozni, amelyek még nehezebb helyzetet alakítanak ki.” Aztán nekiállt a kormányt gyepálni: „A kormány nem tesz meg mindent azért, hogy felvilágosítsa azokat az embereket, akiknek vannak félelmei az oltással kapcsolatban.” Ahelyett, hogy olyan anomáliák ellen emelné föl a szavát, hogy az oltatlanság miatt az iskolából kilépő nyelvtanár sunyi módon vállalkozóként megkeresi volt tanítványait, hogy számukra maszekban nyelvórákat ajánlgasson. Vagy szóvá tenné azon Facebook-csoportok káros voltát, amelyek lázítják a pedagógusokat az oltás felvétele ellen.

Erről Kunhalmi egy szót sem szól, helyette a kormányt hülyézi és olyan feladatokat kér számon rajta, amelyek köztudomásúlag rendelkezésre állnak. Tetszés szerint vakcina, regisztráció nélküli oltakozási lehetőség. Arról nem szólva, hogy a világon ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy csak az oltás segít.

A Kunhalmiknak, a Komáromiknak erre kéne koncentrálni, ahogy a szakszervezeteknek is, akik azzal, hogy képesek fél éven belül ugyanannak az ellenkezőjét mondani bebizonyították, hogy nem szak-, hanem politikai szervezetként viselkednek. Akiknek nem a pedagógusok vagy a diákok érdeke a fontos, hanem a kormány támadása, a hatalom minden áron való megszerzése.

Buddha azt mondja: „Amit gondolunk, azzá leszünk.„ Ki szeretné, ha baloldali politikai nyomásra jövőnk államfenntartó generációja a józan ész ellenségévé nevelődne? Legfeljebb a Gyurcsányok, a Márki-Zay-ok és követőik. Botrány.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére