Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nehéz hete van Márki-Zaynak: sokadjára mondta ki a bíróság, hogy hazudott

Bokor Gábor

2018.12.20. 16:00

Most a hódmezõvásárhelyi kórházra tett kijelentései miatt marasztalta el a bíróság a polgármestert.

Ha Önök bemennek a hódmezővásárhelyi kórházba, az életüket kockáztatják"

– mondta korábban Márki-Zay.

A bíróság megállapította, hogy a politikus ezzel a valótlan tényállításával megsértette az intézmény jó hírnevét, amikor tavasszal az országgyűlési választások kampányában két lakossági fórumon is ezt mondta a hallgatóságának. 

A bíróság nyilvános elégtételadásra, valamint nyolcszázezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte az alperest, és eltiltotta a további jogsértéstől.

 

A politikus egyértelműen tényállítást fogalmazott meg azzal, hogy bárki, aki bemegy a vásárhelyi kórházba, veszélynek teszi ki az életét, akármilyen bagatell ügyről is van szó. A politikus kijelentései alkalmasak arra, hogy az intézménybe vetett közbizalmat megingassák"

– jelentette ki Lakatos Péter bíró. 

Márki-Zayt a per során személyesen is meghallgatta a bíróság. A politikus elmondta, a választási kampány idején az egészségügy az érdeklődés középpontjába került. A választók a kórházzal kapcsolatos panaszaikkal keresték meg, a tőlük kapott információkhoz semmit nem tett hozzá, azokat úgy adta tovább, ahogy hallotta. A bíró ezekre az érvekre reagálva indoklásában kifejtette, közérdekű ügyekben mindenki kifejtheti álláspontját, Márki-Zay Péter azonban beszédeinek ebben a részében a kórházzal foglalkozott, szavai nem tekinthetők véleménynyilvánításnak a hazai egészségügy helyzetéről.

Nincs egy hete, hogy legutóbb megbüntették

 A hétvégén számoltunk be róla, hogy a polgármester két személyiségi jogi pert is elvesztett a Szegedi Törvényszéken. Márki-Zay Pétert másfél millió forint pénzbüntetésre ítélték és eltiltották a további jogsértésektől. Végh Ibolya, Hódmezővásárhely korábbi aljegyzője, és Paragi István, az Építészmester Zrt. vezérigazgatója indított korábban személyiségi jogi pert Márki-Zay Péter ellen. Mindketten azt állították, hogy a polgármester nagy nyilvánosság előtt megsértette a jó hírnevüket, és nem mondott igazat róluk, illetve a vállalkozásról.

Márki-Zay összevissza hazudozott, meg is lett az eredménye: másfél millióra büntették becsületsértésért

Rossz napja volt pénteken a hódmezővásárhelyi polgármesternek, ugyanis két személyiségi jogi pert is elvesztett a Szegedi Törvényszéken. M...

 

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Elrajtolt a kampány

Elrajtolt a kampány

Hivatalosan megkezdődött augusztus 24-én, szombaton a helyi és nemzetiségi önkormányzati képviselők választását megelőző kampány. A választási eljárásról szóló törvény szerint a kampány a választást megelőző 50. napon kezdődik és a szavazás napjáig, a voksolás befejezéséig tart.

Kim Dzsongun ismét előszedte kedvenc játékszerét

Kim Dzsongun ismét előszedte kedvenc játékszerét

Sajnos nem a kerti homokozó lapáttal játszadozik az észak-koreai diktátor.

Szlovénia határrendészek toborzásába kezdett

Szlovénia pályázati kiírással mintegy száz új határrendészt keres a határőrség állományának feltöltésére a növekvő számú illegális határátlépések miatt – közölte a szlovén sajtó pénteken.

Brit iskolai kezdőszett 2019-ben: vadászkés, machete, szamurájkard

Nagy-Britanniában ebben az évben több mint 1000 olyan diákot fogtak el, akik valamilyen szúróeszközzel fenyegették meg iskolatársaikat.

Brutális pénzbüntetést szabtak ki az Antifa két tagjára

Brutális pénzbüntetést szabtak ki az Antifa két tagjára

Tavaly novemberben két szélsőbaloldali randalírozó felgyújtott egy mozdonyt, mellyel több mint egymillió eurós kárt okoztak.

A bevándorlók partra szállítása után az Ocean Viking folytatja a migránstaxizást

A migránsok befogadását Franciaország, Írország, Luxemburg, Németország, Portugália, illetve Románia vállalta – jelentette be pénteken az Európai Bizottság migrációs ügyekért felelős tagja.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére