Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Na, ki tüntette ki emberi jogi díjjal Soros Györgyöt?

Sümeghi Lóránt

2018.02.24. 20:38

A balliberális mûvészvilág egyik legfõbb botrányhõsének, Fischer Ivánnak a bátyja, Fischer Ádám.

A Slippedisc klasszikus zenével foglalkozó portál azt írja, Fischer Ádám a Düsseldorfi Szimfonikusok főzeneigazgatójaként a – 2016-ban megalapított – díjat idén a vitatott karakterű Soros Györgynek ajánlotta. 

A főzeneigazgató elmondása szerint ezzel fel akarta hívni a figyelmet az idegenellenesség növekvő veszélyére, a rasszizmusra és az európai szabadság egyre drasztikusabb korlátozására.

Számomra fontos, hogy felrázzuk az embereket. [...] A szabad és toleráns társadalmat, amelyben élünk, nem ajándékba kaptuk. Ha azt akarjuk, hogy a következő nemzedék is ebben élhessen, segítenünk kell

fejtette ki korábban véleményét a főzeneigazgató. A díjat áprilisban adják át az Open Society Foundation képviselőinek.

Mint ismert, Fischer Ádám annak a balliberális érzelmű Fischer Ivánnak a bátyja, aki köztudottan minden lehetséges alkalmat kihasznál arra, hogy kinyilvánítsa gyűlöletét a magyarok és az általuk megválasztott kormány ellen.

Néhány évvel ezelőtt azt találta mondani Trianon kapcsán egy interjúban, hogy "a magyarok még mindig úgy érzik, hogy igazságtalanul bántak velük, holott azóta a legszörnyűbb gaztetteket követték el: segédkeztek félmillió zsidó kiirtásában és Hitleren csüngtek, hogy egy-két területet visszakapjanak."

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Varga Judit: folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtése

Varga Judit: folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtése

Az Európai Parlament plenáris ülése megszavazta az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó rendeletmódosítást. A módosítás – többi között – a SZNT nemzeti régiókról szóló kezdeményezését is érinti – számolt be az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán.

Miközben újból terjed a járvány, a WHO független bizottsággal kezd vizsgálódni

Világszerte 12 081 232 embert fertőzött meg csütörtök estig a SARS-CoV-2 nevű vírus, az általa okozott Covid-19 betegség 550 440 emberéletet követelt, és 6 639 503-an gyógyultak meg a kórból a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.

Ez történt ma

Ez történt ma

Töketlenkedő Karácsony, nyafogó Cseh Katalin, a líbiai erőszaktevő migráns... De azért van jó hírünk is!

Megközelítette a 37 ezret az igazolt fertőzöttek száma Lengyelországban

Egy nap alatt 262 új koronavírusos fertőzöttet jelentettek Lengyelországban, így az igazolt fertőzöttek száma 36 951-re emelkedett – közölte az egészségügy-minisztérium csütörtökön. A halálos áldozatok száma kilenccel nőtt az elmúlt 24 órában, és elérte az 1551-et.

Szlovákiában újra emelkedik a fertőzöttek száma

Emelkedő tendenciát mutat az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma az elmúlt két hétben Szlovákiában, ahol szerdán viszonylag magas, 53 volt a SARS-CoV-2 vírusfertőzéssel újonnan diagnosztizáltak száma – derült ki a szlovák nemzeti egészségügyi információs központ (NCZI) honlapján csütörtökön közzétett adatokból.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére