Túl vagyunk az írásbeli érettségik első hetén, s ilyenkor megszokott dolog, hogy boldog-boldogtalan megnyilvánul a témában. A felsőoktatásba való bejutáshoz szükséges követelmények, a közép- és emelt szintű dolgozatok nehézsége, valamint az érettségi bizonyítvány értéke is vitákat gerjeszt. Ezek valóban érdekes és izgalmas témák, de jelen írásomban ezúttal egy jól ismert, negatív attitűdre szeretnék kitérni, amely gyakorlatilag elvitatja a jogot az érettségizőktől, hogy – amennyiben a számukra megfelelő eredményt érnek el – örülhessenek és büszkék lehessenek magukra.

Bizonyára mindenki találkozott már azokkal a rosszmájú megnyilvánulásokkal, mémekkel, amelyek „Az egyetemen egy vizsgára többet kell tanulni, mint az egész érettségire” tematikára épülnek fel, és gyakorlatilag azt üzenik az érettségizőknek, hogy az érettségi egy semmiség, az azon elért jó eredménynek pedig nincsen értéke.

Vannak olyan egyetemi szakok, amelyeken tényleg nagyon húzósak a vizsgaidőszakok, de pusztán emiatt relativizálni az érettségit olyan, mintha az elsős kisdiáknak azt mondanánk, hogy „Oké, tök szuper, hogy kiváló értékelést kaptál az olvasásra, de majd meglátod, hogy hatodikban mennyivel nehezebb lesz, amikor verset kell elemezned”.

Teljesen természetes, hogy életünk különböző szakaszaiban más és más kihívásokkal kell megbirkóznunk, amelyeket mindig az adott életkor és tudásszint alapján kell értékelnünk.

Senki sem vitatja, hogy az érettségizőkre később nagyobb feladatok is várnak majd, de ez nem változtat azon a tényen, hogy az érettségi életük eddigi legnagyobb tanulmányi megmérettetése, amely ráadásul meghatározza, hogy – amennyiben továbbtanulnak – melyik felsőoktatási intézmény melyik szakára nyernek felvételt.

Egy rosszul sikerült érettségi alapjaiban írhatja át a fiatalok jövőbeli terveit; nem úgy, mint egy egyetemi vizsga, amit pár nappal később újra meg lehet próbálni.