Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Micimackó is lepipálta a Kövér ellen lázadó Kálmán Olgát

Horváth K. József

2022.06.27. 16:00

Talán ha Kálmán Olga, a független/objektív televíziós műsorvezetőből elkötelezett DK-s országgyűlési képviselővé váltott politikus nem mesekönyveket olvasna, hanem mondjuk az Országgyűlésről szóló törvényt vagy a Házszabályt, akkor Kövér László törvényes eljárását nem Micimackó okfejtéséből próbálná levezetni, hanem a vonatkozó paragrafusokból. S akkor nem lenne konfliktus.

 

Kálmán Olga ugyanis szomorú, hadd ne mondjam ellenséges és dacos, mert Kövér László házelnök levélben tájékoztatta arról, hogy csökkenteni fogja a képviselői tiszteletdíját. Az ok, hogy több szavazáson nem vett részt. És ahogy Facebook-bejegyzésében írta, hasonló tartalmú levelet kapott több DK-s képviselőtársa is.

Csak azt nem értem, mi ezzel a baj. Kövér László mindössze hatsoros levélben pontosan tájékoztatta, milyen jogszabályok alapján döntött úgy, ahogy döntött. Persze, ha valaki a képviselőkre vonatkozó jogszabályok helyett inkább Micimackót olvas, azt is lehet, csak akkor ne háborodjon föl azon, hogy betartatja a szabályt az, akinek ez a dolga. A jog nem tudása ugyanis senkit sem mentesít a felelősség alól. Bár Kálmán Olga meséjéből inkább az derül ki, hogy ő és az ügyben érintett „tettestársai” mintha magasról tennének arra, mit ír elő az Országgyűlési törvény és a Házszabály.

Sőt, kifejezetten szembemennek azzal, hogy hangoskodhassanak, hogy a parlament ellen hergelhessék a közvéleményt, hogy a rohamosan tovább fogyatkozó választóiknak mutassák, hogy hiába szenvednek újabb és újabb fiaskókat most éppen az időközi választásokon, ők azért szorgalmasan dolgoznak. Úgy persze, hogy kivonulnak, s nem csinálnak semmi. Ennek ellenére ők azért képviselik szavazóikat.

Kálmán Olga a következő mesével sózza a választóik agyát. A következő szövegben az a meseszerű, hogy nem konform a 2012-ben, illetve 2014-ben meghozott, tehát bőven áttanulmányozható említett jogszabályokkal.

Kálmán Olga így mesél: „Természetesen az alakuló ülésről és azokról a szavazásokról van szó, amelyekről a politikai véleménynyilvánítás keretében kivonultunk. Ők azt szerették volna, hogy ott üljünk, bólogassunk, szavazzunk és tegyünk úgy, mintha ez is csak egy normális hétköznap lenne egy normális parlamenti demokráciában. Mi nem tettük meg ezt a szívességet, mert tartjuk magunkat ahhoz, amit a képviselői mandátumunk felvételekor mondtunk: ahol lehet, gyengíteni kell ezt a hatalmat, de legitimálni soha nem szabad. Mert ez egy törvénytelen kormány, amely megszállta Magyarországot, felszámolta a köztársaságot és tönkretette a hazát. Ez, a DK politikai véleménye nem tetszett Kövér Lászlónak, ezért (…) 30 éves parlamenti gyakorlatot felrúgva, a távolmaradásunkról szóló frakcióvezetői igazolás ellenére büntetett meg mindannyiunkat.”

 

Hát ez az, kérem tisztelettel. „Ők”, vagyis az Országgyűlés vezetése nem szívességet kért. Ők nem szerettek volna mást, minthogy Gyurcsányék eleget tegyenek a jogszabályoknak és szavazzanak. Bárhogy, nyilván joguk van nemmel is szavazni, ami éppúgy jogszerű magatartás, mint az »igen« vagy a »tartózkodás« gomb megnyomása. A politikai véleménynyilvánítás miatti kivonulásnak, azaz a nem szavazásnak azonban következményei vannak.

Kálmán Olgáék tehát nem szívességet tesznek, hanem teljesítik vagy nem teljesítik a kötelességüket, amikor szavazni kell. Lehet persze Micimackó történeteket kreálni a törvénytelen kormányról, meg Magyarország megszállásáról, de erre legfeljebb Malacka, Füles csacsi vagy Zsebibaba mutathat érdeklődést, s nem az házelnök, akinek kötelessége a jogszabályok betartatása.

 

Kövér László tehát semmiféle 30 éves gyakorlatot nem rúgott föl. Az Országgyűlés nem hadsereg, ahol gyakorlatoznak, hanem hazánk törvényalkotó szerve, amely jogszabályok alapján működik. Lehet hivatkozni frakcióvezetői igazolásra, de a házszabály egyértelműen előírja: igazolhatja ugyan a a frakcióvezető a távollétet, de a házelnöknek – a Házszabály szerint – jogában van azt felülbírálni, tehát nem elfogadni az igazolást.

Ehhez oly sokat nem lehet hozzátenni. S hiába mondja Kálmán Olga, hogy őket nem érdekli a törvényes rend. Hiába mondja: „Mi továbbra is tartjuk magunkat ahhoz, hogy nem fogjuk megszavazni a törvénytelen miniszterelnököt, a törvénytelen minisztereket a törvénytelen államtitkáraikkal együtt. Ha ez az ára, akkor ez az ára.” Akkor annak bizony ára lesz, méghozzá nem is kevés. Bajnai szavaival: „fájni fog”. Csak akkor a népnek fájt, most meg a milliomos balos, jogszabályszegő képviselőknek. Micsoda különbség!

Arról, meg hogy mi a törvénytelen és mi nem, korábban már pontosan írtunk a szintén DK-s Varju László felszólalása nyomán, akitől a házelnök éppen a törvénytelenség emlegetése miatt vonta meg a szót. (Itt olvasható)

Az az érzésem, hogy a fenti egyszerű szabályokat még Micimackónak is meg lehetne értenie, ha Kálmán Olgának vagy a nyilatkozatokat engedélyező Gyurcsány Ferencnek nehezére is esik.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére