Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Megrökönyödés – A karácsonyi vásár után egy hónappal még mindig koszos, piszkos a frissen felújított Vörösmarty tér

Horváth K. József

2020.01.30. 14:00

Három héttel a karácsonyi vásár és a szilveszteri buli után még mindig kosz, piszok uralkodik a Vörösmarty téren. Mellette olajfoltok, farönkök, összetört márványlapok csúfoskodnak szerteszét, hogy a pezsgősüvegek hátrahagyott dugóiról ne is beszéljünk. A Karácsony-féle budapesti vezetés egy hónappal a rendezvény után sem igyekszik, hogy rendet tegyen a főváros szívében.

Nemcsak a turisták rökönyödnek meg a látottakon, hanem a belvárosi lakosok is, hiszen Budapest egyik legpatinásabb terét az V. kerületi önkormányzat és kormány rengeteg pénzből újította fel, amit most Karácsony Gergelyék hagynak tönkremenni.

Mint a Bors beszámolt róla, nagy károkat okozott a Fővárosi Önkormányzat által szervezett, de teljesen kontrollálatlan karácsonyi vásár, hiszen az árusok azt csináltak, amihez kedvük volt. Több helyen megereszkedett, másutt össze is tört a szép új díszburkolat, mert senki sem vette figyelembe a súlykorlátokat. Ez nem csak esztétikai hiba, súlyos és maradandó sérüléseket okozhatott a vadonatúj burkolaton. A pecsenyesütőket sem ellenőrizte senki, így több helyen a kiömlött olajfoltok még mindig látszanak, beleivódtak a díszburkolatba.

A felújítás során arról is döntöttek, hogy a megújult Vörösmarty téren kizárólag a helyhez méltó rendezvényeket tartanak majd. A Fővárosi Önkormányzat azonban október 31-én magához vette a tér használati jogát és bebizonyította, hogy képtelenek kézben tartani a helyzetet és a rendezvényeket. A lap aláhúzza, a karácsonyi vásárt igénytelen bódék sora jellemezte, és a felügyelet hiánya miatt hamar feltűnően koszos és elhanyagolt lett szinte az egész rendezvény.

A Podmaniczky teret szintén az V. kerület újította fel, szintén kormányzati segítséggel. Ennek a térnek is túlnyomórészt a Fővárosi Önkormányzat a tulajdonosa és a kezelője, így most úgy tűnik, hasonló sorsra jut, mint a Vörösmarty tér. A Podmaniczky tér hasonlóan lepusztult és piszkos. Itt is letört kövek, oszlopok és lógó vezetékek árulkodnak az ellenőrzés hiányáról.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére