Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Megkukult Gy. Németh, Gyurcsány fővárosi jegyellenőre

Horváth K. József

2020.06.13. 16:00

Gy. Németh Erzsébet levonta Gurmai közröhejt kiváltó futásából a tanulságot. Ő nem szaladt, csak zavartan kutatott a táskájában és hallgatott. Ezzel persze mindent bevallott.

Pedig a téma most sem volt kevésbé közérdű, mint Gurmainál, ahol a gyöngyöspatai botrányos ítéletről próbálta faggatni a riporter gyors lábú alanyát. Gy. Németh esetében Soros György egymillió eurós adománya volt a téma, amelyet a spekuláns a koronavírus elleni védekezésre adományozott Budapestnek. Később kiderült, hogy annál is többet utalt, közel másfél millió dollárt. (Nem bő 300 millió, hanem 450 millió forint.)

Naná, hogy a pénzen a baloldali holdudvar zsírosodott. Például Székely Tamás, a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok egykori egészségügyi miniszterének cége több mint 100 millió forintot kapott. Sebészeti maszkokra olyan cég is kapott negyedmilliárdot, amely nem is jogosult gyógyászati termékekkel való kereskedelemre. Az Opten szerint egyes juttatásban részesült cégeknek alkalmazottai sincsenek, másoknak pedig még weboldalra sem futotta. A döntést büszkén vállalva Karácsony Gergely saját hatáskörében hozta meg. Igazi demokrataként egy személyben határozott a Soros-pénz elosztásáról és az eszközök beszerzéséről.

A Hír Tv szerette volna megtudni Gy. Németh Erzsébettől, a főpolgármesteri hivatalban Gyurcsány határozott jegyellenőrétől, hogy mi alapján választották ki a cégeket, ez azonban nem sikerült, mert Gy. Németh a kérdések hallatán egy szemvillanás alatt megkukult. És csak kukult, kukult és kukult, miközben Gurmai ilyenkorra már lógó nyelvvel az utca túl oldalára ért. Mindegy, egyik nevetségesebb volt, mint a másik.

A kérdések azért sorakoztak:

  1. „Mi alapján lettek kiválasztva azok a cégek, amelyek Soros György egymillió eurójából, hogy különböző gyógyászati segédeszközöket szerezzenek be. Egyeztetett főpolgármester úr önökkel?”

Hallgatás.

  1. „Hogyan került Székely Tamás cége a képbe? Miért kapott ő is ebből a támogatásból?”

A válasz ismét csak csönd.

  1. „Nem aggasztó ön szerint, hogy vannak olyan cégek, amelyek kaptak ebből a pénzből és az adatbázis szerint nincs is alkalmazottjuk?

– ”Viszont látásra, köszönöm szépen„ – válaszolta „frappánsan” a jegyellenőr és elvonult.

A népi bölcsesség szerint a hallgatás ugye beleegyezés. Vagyis Gy. Németh hallgatásával igennel válaszolt valamennyi kérdésre. Igen, ezek szerint Karácsony egyeztetett velük a pénz szétosztásáról. Ahogy az is nyilvánvaló, hogy Székely Tamás, a Gyurcsány- és Bajnai kormányok egészségügyi minisztere, a balliberális tábor megbízható embere miért kapott egy zsíros cupákot ebből a támogatásból. Annyit, amennyi korábbi egész éves árbevételük egyharmada volt.

Végül Gy. Németh némasága igent jelentett arra a kérdésre is, hogy bizony aggasztó, hogy olyan cégek is kaphattak ebből a pénzből, amelyeknek alkalmazottjuk sincs.

Aggasztó bizony, s persze nemcsak ez!

Sokkal inkább az, hogy a balliberális politikusok még véletlenül sem állnak a választóik oldalára. Gurmai az egy egész falut megsértő, a települést rendre rettegésben tartó cigány tanulók mellett némult meg, Gy. Németh pedig Karácsonynak falazott azzal, hogy nem részletezte, milyen háttéralkuk zajlottak a Soros-pénz szétosztását megelőzően.

Egy biztos, a megkukult őnagysága nem a budapestiek érdekében hallgatott dacosan, amire olyan szívesen hivatkoznak úton útfélen liberálisék.

Inkább saját kicsinyes pecsenyéjük sülhet a háttérben.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére