Amikor szélsőséges liberálisokkal vitázom, tulajdonképpen az érzelmi megéléseikben kell non-stop turkálnom, ahelyett, hogy konstruktív előremutató és szakmai (tényleg van még ilyen?!) vitákat folytathatnánk.

Egészen elképesztő, hogy ez az érzelmi megközelítésű szemlélet gyakorlatilag az élet összes területére begyűrűzött (sajnos legtöbbször csak oda nem, ahova valóban ez kellene).

Na szóval a minap egy hetvennyolcezredik dühöngést olvastam egy Facebook-os albérletcsoportban. Az idegbaj tárgya természetesen most is, mint mindig, az volt, hogy mit képzelnek a lakástulajdonosok itt Balkániában, ami még csak nem is a nyugat, ahol az S-bahn se jár éjjel nappal (ezt így leírta a posztoló), ahol csak nyerészkedni akarnak a szerencsétlen albérlőkön, ahol már lassan 200 ezer forint alatt nem lehet kivenni lakást. Na már most, emberünknek elmagyaráztam én is meg jó pár kommentelő, hogy az albérlet-piaci árakat alapvetően az ingatlanárak határozzák meg, ezt pedig úgy számolják, hogy nagyjából 10–15 év alatt meg kell térülnie a befektetésnek. A lényeg azonban nem ez, hanem az, hogy egyszerűen divat lett mindennemű gazdasági, politikai, szakmai kérdést valami érzelmi sértettségtől túlfűtött szemüvegen keresztül látni.

És ha esetlegesen erre valaki felhívja a figyelmet, be lehet dobni az elfogadás kártyáját mondván:

Magyarán olyan területekre belevinni a személyeskedést, ahol annak helye nincs, sőt, valójában a probléma megoldását is hátráltatja.

Elgondolkoztam azon, ha már szinte nincs és nem lesz olyan terület, amire nem ad feljogosítást a „személyes megélés”, akkor valójában mi lesz? Eljön a hülyék paradicsoma, mint az azonos című filmben?

Képzeljünk el egy világot, ahol az ostobaság felülírhatja a szakmaiságot, csupán azért, mert ha megkérdőjelezed az ostobaságot, akkor az már személyes támadásnak, az illető elleni érzelmi merényletnek minősül. A másikat, a másik megéléséit, érzelmeit pedig hogyan is kérdőjelezhetnéd meg?! Vagyis a szakmai síkot nem hasonlíthatod össze az érzelmi síkkal. Magyarán a vita ott, annál a pontnál véget is érhet, mihelyst bejönnek a személyes részek. Esetleg ha ezután is nyomod az érveid, gyorsan megkaphatod a „nemvagyelégjóember” bélyeget.

Ha a gázszerelő érzelmi impulzusok alapján szereli meg a konvektorunkat, akkor majd lehet, hogy néha szivárog a gáz, de hát ő így érezte jónak. Ha a könyvelő majd a lelkére hallgat, amikor a költségeket elszámolja, vagy éppen elutalja...

Sanyarú és kaotikus jövőkép, nem?

Valahol lemaradtam nagyon, de nem emlékszem, mikor vált a társadalom ennyire elnézővé, és mikor engedte meg mindenkinek azt, hogy a szakmaiságot érzelmi impulzusok váltsák fel.

Mert ha nem vigyázunk, ez a szürreálisan ostoba világ hamarabb eljöhet, mint gondolnánk.