A pórul járt propagandamédium a skandináv Aftenposten, amely – ahogy Kovács Zoltán a Facebook-bejegyzésében fogalmazott – a publikációjában nemcsak Orbán Viktort, hanem nemzeti jelképünket és választási rendszerünket is megszégyeníti. Az államtitkár a norvég sajtóban reagált a hazugságokkal színesített írásra. Válaszcikkében először is kijavította a szerzőt, Frank Rossavikot, aki fekete-győri magasságokba emelkedett – vagy oda inkább csak süllyedni lehet – és eltévesztette a 2022-es magyar országgyűlési választások időpontját. Ezt követően leírta, hogy a magyar választási rendszer semmivel sem rosszabb, mint a norvég. Emlékezetes, hogy a Fidesz-KDNP 2010-ben az 1989-es választójogi törvény (régi Vjt.,1989. évi XXXIV. törvény) alapján megtartott voksolást követően szerzett kétharmados felhatalmazást, az új Vjt. (2011. évi CCIII. törvény) pedig a legitim módon megválasztott parlament által került elfogadásra, és semmilyen rendelkezése nem vet fel jogállami aggályokat, hiszen sem a köztársasági elnök, sem az Alkotmánybíróság nem talált benne kivetnivalót.

Kovács Zoltán rámutatott, hogy Orbán Viktor és kormánya előre vitte az országot, illetve a magyarok érdekében valódi eredményeket ért el, így jó esélyekkel indul áprilisban. Az embereknek ugyanis sokkal inkább számít, hogy 2021 végén Magyarországon 3,7 százalékra csökkent a munkanélküliség (az egyik legalacsonyabb az EU-ban), hogy 6,5-7 százalékos GDP-növekedés várható, illetve, hogy a minimálbért havi 200 000 forintban határozták meg és nem hagyták elszállni az energiaárakat, mint a külföldi balliberális propaganda.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy azt Aftenposten több mint egymillió eurós állami támogatásban részesült, ami két kérdést is felvet. Mit mond ez a norvégiai médiaszabadságról? Ezeket az állami forrásokat vajon arra kell költeni, hogy egy EU-tagállam demokratikusan megválasztott vezetőjét támadják? Bármik is legyenek a válaszok, egy biztos, a magyar választások olyan intervenciós kísérletekre sarkallnak bizonyos uniós intézményeket, nem-kormányzati szervezeteket, politikai aktorokat, szerkesztőségeket és dúsgazdag vállalkozókat, amilyenre kevés példát láthattunk a modernkori történelemben.