Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Katona József Gyurcsányéknak: „Ha életet tudnátok adni, akkor érdemelnétek meg az uralkodást”

Horváth K. József

2022.03.12. 15:40

Háború, öldöklés, Juhász Ferenc. Nem a költőről természetesen, hanem a volt gyurcsányista honvédelmi miniszterről, Juhász Ferencről beszélek, aki már akkor szemrehányóan beszélt az ATV-ben arról, hogy Orbán nem küld fegyvereket és lőszereket Ukrajnába, amikor még ki sem tört a háború.

 

Két nappal február 24-e előtt még senkit nem érdekelt, hogy miféle aljas információkkal sózza a nézők agyát. Az orosz-ukrán háború a tömegek számára ugyanis még akkor is valószínűtlennek tűnt, amikor már kitört. Egyszerűen nem hittük el, hogy megtörtént, ahogy azt sem, hogy egy-két nap után nem fejeződik be, noha már harmadik hete tart értelmetlen öldöklés.

Az is elég sötét dolog, hogy Juhász Ferenc két nappal a háború kitörése előtt szóba hozta a témát. Visszafelé nézve ugyanis csekély esélye lehet annak, hogy véletlenül.

 

Tudjuk, hogy a baloldaltól egyáltalán nem áll távol az a vágy, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba. Milyen jól jönne az nekik a választások előtt, hogy bűnbakként újjal mutogassanak Orbán Viktorra...! Márki-Zay egyenesen kijelentette, hogy Orbán Viktor egyszemélyben felelős a háború kitöréséért. Ám ettől az alaptalan, aljas rágalomtól épp annyira nem fordult meg a közhangulat, mert a döntő többség pontosan tudja, hogy a békéért és biztonságért küzdő hiteles magyar kormánnyal szemben éppen a politikai baloldaltól nem idegen magyar életek háborúba küldése. Aki ugyanis fegyverek és katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza, akik magyar repülőgép fegyverszállításának álhírével gerjeszti a hangulatot, az a magyar katonák feláldozásától sem riad vissza.

Józan ember számára kétszerkettő: minden élet számít. Akár magyar, akár ukrán, akár orosz. Persze csak azoknál, akit békét akarnak. Juhász Ferenc azonban már differenciál. Ő kifejezetten rosszallja, hogy Orbán Viktornak az orosz is számít. A televízióban ugyanis azt mondta, „Orbán Viktor nem akarja, hogy Putyin katonáját magyar fegyverrel és magyar lőszerrel lőjék. Körülbelül ez a történet lényege, és ezért nem ad hadifelszerelést.”

 

Milyen lélek lakozik egy olyan emberben, aki ilyet akar és képes is kimondani? Neki nemcsak az orosz fiatal katona élete nem számít, de politikai érdekből habozás nélkül veszélybe sodorná a magyar életeket is. „Még a kutyát jobbnak vélem, / mert ki tudná ránevelni / ártatlan ebtársát ölni?” – mondja Babits. A Bánk bán szerzője, Katona József pedig így beszél a vérontásról: „Úgy, úgy, ölni tudtok, jó urak: bezzeg, ha életet tudnátok adni, akkor érdemelnétek meg az uralkodást.”

A baloldali politikusok mellett a baloldali sajtó is egy húron pendül ezzel az embertelen felfogással. Juhász Ferenc nyilatkozatáról ugyanis nem volt gyurcsányista, sorosista portál, amely beszámolt volna. Nekik az emberélet ezek szerint ugyanannyit ér, mint gazdáiknak, a politikusoknak. Ha cserébe a politikai hatalmat lehet megkaparintani, akkor semmit.

 

Nem lehet kérdés, ha most a baloldal lenne kormányon, már veszélyben lenne Magyarország biztonsága – a már így is a határainkhoz egyre közeledő – háború miatt.

Eddig az ország biztonságát mindig sikerült megvédeni. Támadjanak akár a migránsok, a brüsszeliták vagy a láthatatlan katonák vírus képében.

Nem kétséges, a magyarok továbbra is csak akkor élhetnek békében és lehetnek biztonságban, ha azok vigyáznak ránk, akik eddig is tették.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Fegyverekkel támadtak egymásra migránscsoportok a magyar határ közelében

Fegyverekkel támadtak egymásra migránscsoportok a magyar határ közelében

Migránsok két csoportja támadt egymásra lőfegyverekkel szombat hajnalban a magyar határhoz közeli szabadkai erdőben, a helyszíni beszámolók szerint több súlyos sérült van, a rendőrség, a katonaság és a mentőszolgálat is nagy erőkkel vonult a helyszínre.

Fleck Zoltán: „Lehetetlen választásokon ezt a rendszert leváltani”

Fleck Zoltán: „Lehetetlen választásokon ezt a rendszert leváltani”

Fleck Zoltán jogász, szociológus, kőbaloldali gyurcsányista értelmiségi hatalom iránti tehetetlen kapálózását az ember örömmel hallgatja.

Orbán: A haza véd meg minden bajtól és veszélytől

Orbán: A haza véd meg minden bajtól és veszélytől

Nekünk magyaroknak szükségünk van a hazánkra, mert a haza véd meg bennünket minden bajtól és veszélytől – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budai Várban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tisztavatási ünnepségén.

Brüsszel további egymilliárd eurós pénzügyi támogatást javasol Ukrajna számára

Az Európai Bizottság pénteken javaslatot tett egy új, egymilliárd eurós makroszintű európai uniós pénzügyi támogatásra (MFA) Ukrajna számára – tájékoztatott a brüsszeli testület sajtóközleményben pénteken.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére