Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Karácsony továbbra is megszüntetné a Fideszt, a szavazóival együtt. Jó, mi?

Horváth K. József

2021.10.28. 18:10

Karácsony a Fővárosi Közgyűlés tegnapi ülésén igyekezett elmagyarázni, hogy értette a Fidesznek és támogatóinak megszüntetéséről szóló kijelentését, amely eleve méretes ostobaságnak hangzott. Ennek ellenére érdemes komolyan venni. A történelem Kunnal, Rákosival, Kádárral az élen ugyanis erre int. A főpolgármester meg akarja szüntetni a Fideszt, sőt a Fidesz szavazóit is.

 

Meg akar szüntetni titeket, minket, meg akarja szüntetni azt a sok százezer embert is, aki szombaton felszabadultan demonstrált a Békemeneten a jó ügy, a haza, a nemzeti függetlenség, a keresztény szabadság, azaz Orbán Viktor mellett.

Ám hogy szerinte gyakorlati értelemben pontosan mit jelent a „megszüntetni” kifejezés, arról nem ad iránymutatást.

Ismeretes, hogy Karácsony Gergely főpolgármester egy korábbi, nagykátai kampánybeszélgetésen elmondta, miképp képzeli el az alkotmányos békét: „Legyen egy olyan alkotmányos béke Magyarországon, amihez az kell, hogy az a Fidesz, amit most ismerünk, megszűnjön. Beleértve azokat a szavazókat, akik most hisznek ezeknek a politikusoknak.”

A sillabusz szerint megszűnés alatt az értendő, hogy véget vet neki; eléri, hogy befejeződjön egy cselekvés, tevékenység, működés, vagy ne folytatódjon egy addig fennálló (folyamatos) állapot. De ne folytassuk az akár életveszélyes asszociációkra is módot adó fejtegetést, amire – finoman szólva – nem illő alapot adni. Főleg azok után, hogy a kommunisták negyven évig voltak hatalmon, s úgy jártak-keltek a magyarok között, mintha ők nem is lettek volna emberek. Vagy támogatottja, Márki-Zay nem is oly régi sötét megjegyzése után, amikor azt fejtegette: „Nem akarom mondani, hogy a kandelábereket mire lehet még használni a plakátok ragasztásán kívül.”

Karácsony aztán a Fővárosi Közgyűlésben elmondta, hogy értette, ami mondott: „Akkor lesz Magyarországon alkotmányos demokrácia, ha a politikai bal- és jobboldal között vannak közös értékek, és ebbe nem fér bele az, hogy a politikai jobboldal fenntartsa magának a jogot, hogy ítélkezzen afelett, hogy ki a rendes hazafi. Ez számomra teljes mértékben elfogadhatatlan, erről beszéltem. Amíg a Fidesz ilyen párt, addig sajnos Magyarországon akkor sem lesz alkotmányos béke, ha önök ellenzékben lesznek. Amiért én nagyon sok mindent meg fogok tenni.”

Érdekes fejtegetés. Még az is lehet, hogy valaki ezeket a szavakat fenyegetésként fogja föl.

Pedig nem árt tisztázni. Ma Magyarországon többpártrendszer van, s a hazafiságról megfogalmazott gondolatok mögött emberek millióinak szabad akarata sorakozik fel. Rákosiék idejében pedig minden volt, csak többpártrendszer nem. Illetve egy darabig az volt, ám úgy leszalámizták őket, hogy a végén csak a komcsik maradtak.

Tudjuk jól, a „szalámitaktika” a Magyar Kommunista Párt gyors hatalomra kerülése érdekében a háború után a többi párttal szemben alkalmazott magatartásának, politikai módszereinek köznyelvi elnevezése. Ahogy a Wikipédia fogalmaz, az eljárás lényege az ellenfelek megosztása, meggyengítése és részenkénti megsemmisítése. Tudjuk, legelőször a legfőbb rivális pártok vezetőit, vezéregyéniségeit tartóztatták le, vagy ítéltették el koholt vádak alapján, vagy szökésre, majd tartós emigrációra kényszerítették őket. Voltak, akiket egyszerűen elraboltattak, és a Szovjetunióba hurcoltattak a szovjet csapatokkal, mint például Bethlen Istvánt, a két háború közötti Magyarország egyik legbefolyásosabb politikusát, vagy Kovács Bélát, a háború utáni első, 1945-ös választásokon győztes Kisgazdapárt főtitkárát.

És most előáll Karácsony Gergely a Fidesz és szavazótábora megszüntetésére irányuló gondolattal, aki ráadásul mindent meg fog tenni azért, hogy ez a helyzet – és nyilván a Fidesz és az azt támogató milliók akarata – megszűnjön.

A kérdés már csak az, hogy hogyan. A Márki-Zay-féle felvetés – finoman szólva – nem igazán humanista megoldás, egyáltalán nem demokratikus és jogállami. A másik út viszont a baloldal számára járhatatlan. Kun Bélától kezdve Rákosin keresztül Kádárig, Gyurcsányig eddig minden kommunista megpróbálkozott „megszüntetni” a józanul gondolkodó magyarok millióit, de mindannyian belebuktak.

Önök szerint a gyurcsányista Karácsonynak s a szintén hazudós Márki-Zay támogatójának mindez sikerülhet?

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Jé, Márki Zay bevallotta, mindenben egyetért Gyurcsánnyal

Jé, Márki Zay bevallotta, mindenben egyetért Gyurcsánnyal

Voltaképpen csak idő kérdése volt, hogy Márki Zay Péter mikor mondja ki a saját szájával, amit enélkül is mindenki eddig is kézenfekvőnek tartott. Márki Zaj most közösségi oldalán videóban mondta el, hogy mindenben egyetért Gyurcsánnyal.

Bangóné ma is a plakáton vigyorogna

Bangóné ma is a plakáton vigyorogna

Napra pontosan 17 évvel ezelőtt történt a rendszerváltás utáni magyar politika első és azóta is egyik legocsmányabb eseménye. 2004. december 5-én tartották azt a népszavazást, amelyen a külhoni magyarok kettős állampolgárságáról lehetett dönteni. Ugyan a voksolók többsége az igen-re szavazott, de Gyurcsányék undorító kampánya a szavazásra jogosultak többségét távol tartotta.

Önkéntesség Világnapja

Önkéntesség Világnapja

Az Önkéntesség Világnapja alkalmából Orbán Viktor kilenc új képet töltött fel Facebook-oldalára az adventi készülődésről. Egy önálló videót pedig a Bazilika környékén zajló adventről.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére