Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Karácsony lemondás helyett egy hazugsággal Kövért képes erre nógatni

Horváth K. József

2021.11.28. 15:15

Kétségbeejtően gyenge posztot tett közzé Karácsony Gergely Facebook-oldalán. Épp annyira gyenge, mint a főpolgármester Városháza-üggyel kapcsolatos védekezése.

Ami közös bennük, az természetesen a hazugság.

Mennél tovább húzódik a Városháza-ügy, annál nyilvánvalóbb lesz Karácsony félrevezető, valótlanságokat állító magatartása még azok számára is, akik vakon hisznek a főpolgármesternek. Szerencsére egyre kevesebben. Talán éppen azért ér aranyat számukra minden szava, mert magas és vékony.

Legfrisseb kurta kis szövegében arról beszél, ami miatt tegnap már a DK és Vadai Ágnes is megpróbálta érvelését a köteles beszéd színvonalára süllyeszteni. Ez ugyan nem jött össze, mert tegnap már fehéren-feketén bebizonyítottuk (itt), hogy amit Vadai állít, az úgy hazugság, ahogy van az első szótól az utolsóig.

Erre a mi jó KariGerinknek az jutott eszébe, hogy előhozza ugyanazt a témát, megspékelve azzal az őrülettel, hogy Kövér László mondjon le.

Ezt bírta írni Karácsony: „Kövér László a politikai ellenfeleket jelöli ki a titkosszolgálatok célpontjának. (…) Kövér Lászlónak le kell mondania.” A biztonság kedvéért idemásolom ezúttal is, hogy mit mondott pontosan a házelnök, hogy látszódjon pontosan Karácsony hazugsága. A házelnök a magyar politikai osztályokról beszélt és a meglévő politikai helyzetet tartotta a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatnak. Így fogalmazott: „A magyar politikai osztály egyik része önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodik, ilyenben hisz és ilyenért dolgozik, a politika másik része pedig az önfeladó állam és önmarcangoló nemzet politikai hagyományának jegyében cselekszik. Én ezt a politikai helyzetet tartom a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatnak, amely Magyarországot fenyegeti.”

Kövér László tehát egy kritikus helyzetről beszélt, s egyáltalán nem a „politikai ellenfeleiről. Kövér László nem felettese a titkosszolgálatoknak, ergo „kijelölési” joga sincs semmire velük kapcsolatban. Most felkapott beszédét másfél évvel ezelőtt a nemzetbiztonsági szolgálatok fennállásának harmincadik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen mondta el. A „kilövési engedély” fordulatot pedig már Vadai Ágnes keverte bele tegnap a közbeszédbe, aminek éppúgy semmi köze a valósághoz, mint Karácsony szövegének a politikai ellenfelek titkosszolgálati célponttá tételéhez. Épp olyan gyomorforgató, ahogy a „köteles beszédet” kitalálták anno Gyurcsányék.

És ezek után Karácsony le meri írni a leggyalázatosabb felszólítást, hogy Kövér László mondjon le.

Az a Karácsony, akinek a Városháza-ügy miatt úgy bűzlik a korrupciógyanús helyzettől az egész budapesti belváros, hogy a napról napra mind orrfacsaróbb magyarázatok miatt még Karácsony szavazói is fejvesztve menekülnek a környékről. Ilyen helyzetben nemhogy eleget tenne az egyedüli elkerülhetetlen lépésnek és ő maga mondana le és tűnne el a balfenéken, hanem még neki áll feljebb, s Kövér lemondását követeli egy nyilvánvaló hazugsággal.

És ez a csapat, a hazugságokat most hallgatásával támogató Gyurcsánnyal, az alacsony rezsit megtartani akaró választóit trágyával etetett gombának nevező Márki Zay-val, a magát morálisan a béka feneke alá letornászó Jakabbal kormányozni akar. Ez a csapat meg akarja szerezni az állampolgárok bizalmát. Milyen mértékű pofátlanság kell ahhoz, hogy ezek után kiálljanak a választók elé mosolyogva, s kalapozzanak a szavazatokért?

Édes Istenem. Titkosszolgálat ezek ellen? Amikor saját magukat lehallgatják? Mi a szösznek? Sokak szerint kinyírják ezek önmagukat, mindenfajta segítség nélkül is…

Pedig Arany János már kétszáz éve bölcsen rámutatott: „Költő hazudj, de rajt` ne fogjanak; Mert van egy példa, hogy: a sánta eb... A sánta költő még keservesebb.”

A sánta politikusról nem is beszélve.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére