A baloldali főmeteorológusok már egy nappal korábban azt jósolták, hogy Karácsony Gergely kiszáll a miniszterelnökjelölt-jelölti versenyből. Ahhoz képest, hogy az elmúlt hetekben igencsak feszegette, mutogatta az inge alatt szerényen domborodó izmait, és gyújtó hangú beszédekkel tüzelte harcra híveit, mostanra elfogyott a muníciója. Saját szűkebb környezetét leszámítva már az övéi sem igazán tolerálták bénázását, kormányfői ambícióiból legfeljebb annyi maradt, mint hiperpasszív angol szókincséből.

Most talán eszébe jut korábbi kormányfői ambícióinak summázata, a 2017-ben egy zárt ülésről kiszivárgott klasszikussá nemesedett mondta: „Alapvetően az az érzésem, hogy a f*sznak hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre, sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem.”

Most is hagyta magát rábeszélni, de ezúttal annyival volt rosszabb a helyzet, hogy ezúttal tényleg el is hitte, hogy egy ország népe hever a lábai előtt, és alig várja, hogy pajzsra emelhesse. Bokros előválasztási teendői közepette nem jutott ideje a mocsokban fuldokló, közlekedési káosztól megbénult fővárosra. Meg is lett a jutalma. Azt hitte, a főpolgármesteri pozíció lesz az ugródeszka a hatalomhoz, azzal azonban nem számolt, hogy repedt vagy éppen félig már elfűrészelt deszkáról rugaszkodott el.