Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

K.O. Korózsnak – az utca embere tette helyre a szoci képviselőt

888.hu

2020.04.19. 17:50

Egy idős bácsi adott hangot a véleményének, amint észrevette, hogy a főpolgármester egyik szekértolója – Korózs Lajos – a Parlament előtt tart sajtótájékoztatót.

Korózs ugyan semmiféle érzelmet nem mutatott a véleménynyilvánítás hatására, de a sajtótájékoztatót berekesztette.

Az MSZP-s képviselő a főpolgármester felelőtlenségéről és hozzáállásáról azt mondta, szerinte Karácsony minden tőle telhetőt megtesz. Ez azonban járványhelyzetben legalább olyan kevés, mint amit az MSZP-SZDSZ-kormány tett a 2008-as világválság hatásainak enyhítésének érdekében. Korózs – aki akkor a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára volt – a pénzpiaci válság kezeléséről, illetve nem kezeléséről is eltérően vélekedik, mint azok, akik valóban átélték.

Az Informátor e heti adásában szó esett még a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthon helyzetéről, a járvánnyal összefüggésben keletkező álhírekről és ellenzéki félretájékoztatásokról is.

A teljes adás itt érhető el:

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Hagyják végre békén Cristiano Ronaldót!

Újabb fejezet íródik Cristiano Ronaldo katari történetében. A portugál sajtóhírek szerint a csapat legnagyobb sztárja haza akart utazni, miután nem számoltak vele a kezdőben a Svájc elleni mérkőzésen. A portugál szövetség és Ronaldo cáfolt, ám az esetet elsőként megszellőztető lap, a Record újabb részleteket osztott meg igaza alátámasztására.

A sapka esete a baloldallal

A sapka esete a baloldallal

Ha van sapka, az a baj, ha pedig nincs, akkor az. Döbbenetes, hogy a hazai ellenzék a 12 éves sorozatos vereségek után is képes ugyanazokat a hibákat elkövetni, mint egy évtizeddel ezelőtt. Képtelenek a fejlődésre.

Scholz dobbant a Twitterről?

Scholz dobbant a Twitterről?

Még azután is, hogy Elon Musk felvásárolta a Twittert, tombolnak a platformon az indulatok, amit a német kancellária is aggodalommal figyel. Alternatívák után is néznek.

Rendkívüli közleményről osztott meg bejegyzést Kocsis Máté

Az elmúlt napokban olyan pánikkeltő üzeneteket és hamis híreket terjesztett a dollárbaloldal a közösségi médiában, továbbá SMS-eken keresztül is, melyek szerint a lakossági megtakarításokat veszély fenyegeti, és emiatt az a legjobb szerintük, ha az emberek megszüntetik a bankbetéteiket – olvasható a bejegyzésben.

Rémhírterjesztő SMS-ek miatt indított eljárást a rendőrség

Rémhírterjesztő SMS-ek miatt indított eljárást a rendőrség

A kiküldött rémhírterjesztő SMS-ek szövege és Varju mai sajtótájékoztatójának címe szinte ugyanaz – írja a Magyar Nemzet.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére