A miniszterelnök asszonyságnak nevezett egy nőt és a baloldal most elhatárolódik. Megsértődve, orrot felhúzva, felháborodottan sóhajtva, mert szerintük ez tiszteletlenség és persze macsó, már megint elnyomják a nőket.

A szó valóban avítt, a hangzása is olyan, mintha valaki berúgná az ajtót, a mély magánhangzók miatt túl erős, nem igazán nőies. Hiába avítt, de része a magyar nyelvnek, a gazdag és szép nyelvi, szépirodalmi hagyományunknak. A probléma azzal van, hogy a liberális, zömmel fővárosi elit egyáltalán nem akar asszony vagy asszonyság lenni. Szerintük az asszonyság az, aki reggel ötkor kiönti a moslékot a disznóknak és levág egy tyúkot ebédre, hogy legyen mivel megetetnie a négy vagy öt gyerekét. Szerintük nemcsak ez egy asszonyság, de ilyen asszonyságnak lenni visszataszító – ezért le is nézik az ilyen asszonyságokat. Kikérik maguknak az asszonyság megnevezést: ők felvilágosult, független, emancipált individuumok. Akkor is, ha férjük vagy gyerekük van. Ők azok, akik úgy házasodnak, hogy közben függetlenek maradnak, szerződés nélkül nem esküdnek holtomiglan-holtodiglant, egy gyerek pedig nem lehet a karrier akadálya, akkora árat nem fizetnének. Nekik az asszonyság megnevezés sértés. És felfoghatatlan, hogy mégis, hogy lehet ezt tiszteletteljesen érteni. Márpedig a miniszterelnök az elismerését fejezte ki, ez magának a dicsért asszonyságnak is egyértelmű volt.

Persze tudjuk mi a baj. A valódi probléma azzal van, hogy a miniszterelnök mondta. Akik most felháborodtak és tiszteletlenségnek ítélik az asszonyság megnevezést, akkor is az orrukat húzzák, amikor a miniszterelnök vesz egy levegőt és kifújja.