Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Íme, az Újpest FC és az UTE közös rendezésű színielőadásának következő felvonása: „egyelőre” marad a vécédeszka

Horváth Tamás

2019.07.30. 18:30

Ha az újpesti futballcsapat csak fele olyan jól szerepelne, mint ahány semmitmondó, nagyszerűen megkomponált, a címerrel kapcsolatos közlemény az elmúlt hetekben napvilágot látott, a lila-fehérek alighanem utcahosszal nyernék meg a szombaton rajtoló NB I. idei kiírását. Vélemény.

Mint ismert, már több mint két éve tart a címervita az Újpest FC és az UTE között, amely azért robbant ki, mert az előbbi tulajdonosa, a belga Roderick Duchatelet az utóbbi beleegyezése nélkül változtatta meg a labdarúgócsapat hagyományos címerét. A társasági szerződés értelmében erre nem lett volna lehetősége, ugyanis a címer arculati elemnek minősül, amely megváltoztatását a közgyűlésnek egyhangúlag kell elfogadnia – ilyen pedig nem történt.

A klub egyik legszentebb szimbólumának meggyalázását követően hiába tüntettek a szurkolók a Szusza Ferenc Stadionnál; hiába foglalták rigmusba, hogy mit gondolnak a belga tulajdonosról, valamint az új „címerről”; és hiába hangoztatták minden lehetséges fórumon, hogy egyrészt jogellenes döntés született, másrészt pedig egy, az eleire és a hagyományaira büszke országban ilyen egész egyszerűen nem történhet meg, eddig semmilyen foganatja nem volt az ellenállásuknak.

Még inkább súlyosbító tényező, hogy az illetékes vezetők a vécédeszka „címeri rangra emelésével” azt az Újpestet tették gúny tárgyává, amely 1885-ös alapítása óta megannyi olimpiai bajnokot és nagyszerű sportolót adott a magyar nemzetnek – arról nem is beszélve, hogy országos viszonylatban a Ferencváros után a legnépszerűbb egyesület.

Az eredeti címer és a vécédeszka

Az UTE is hiába tett meg – a saját elmondása szerint – mindent a társasági szerződésbe ütköző aktus ellen, hiába fordultak bírósághoz, a részsikereket követően a Kúria jogerős ítélete az Újpest FC belga tulajdonosának adott igazat, így Roderick Duchatelet továbbra is használhatja a még viccnek is rossz logót.

Az elmúlt hetekben, ahogyan arról mi is beszámoltunk, szurkolói nyomásra újból elkezdődtek a tárgyalások az Újpest FC és az UTE között, de már akkor érezhető volt, hogy itt valójában csak egyvalaki akarja igazán a hagyományos címer visszaállítását, mégpedig a szurkolói bázis.

A Facebookon megosztott közleményekben természetesen az Újpest FC és az UTE is számtalanszor kifejtette, hogy örömmel ülnek tárgyalóasztalhoz, kizárólag az Újpest érdekeit tartják szem előtt, valamint nyitottak az egyezségre. Habár az ígéretekből és az „őszinte” közleményekből Dunát lehetne rekeszteni, érdemi előrelépés nem történt az ügyben, ugyanazokról az üzleti és cégjogi kérdésekről megy a „vita” zárt ajtók mögött, amelyek a közvélemény előtt már eddig is tökéletes ürügyként szolgáltak a fennálló problémára.

A mai napon, azaz kedden aztán újabb felvonással folytatódott az Újpest FC és az UTE közös rendezésű színielőadása. Az Újpest FC ügyvezető igazgatója, Berta Csaba a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy az UTE hiába mondott le öt évre az Újpest FC javára az eredeti címerrel kapcsolatos használati, értékesítési és hasznosítási jogairól, az Újpest FC a legutóbbi tárgyaláson felállított hét pont további elemeinek teljesüléséhez köti a címer visszaállítását, melyek közül az UTE a mostani felajánlásával csak az egyiket teljesítette.

A többi pontról elviekben a nyilvánosság kizárásával tárgyaltak a felek, azonban a közösségi médiában megjelentek olyan információk, melyek szerint többek között az újpesti utánpótlással (jelenleg az UTE és az Újpest FC is indít labdarúgócsapatokat a korosztályos bajnokságokban) és zavaros ingatlanügyekkel kapcsolatos kérdések is vannak a feltételek között.

Azt hiszem, eljött az ideje annak, hogy egyértelműen fogalmazzunk, és tiszta vizet öntsünk a pohárba:

valójában sem az Újpest FC-nek, sem pedig az UTE-nek nem érdeke a status quo felrúgása.

Nagyon jól elvannak a jelenlegi viszonyok közepette, eszük ágában sincs visszaállítani a címert – olyan áron legalábbis biztosan nem, hogy akár minimális anyagi káruk is származzon belőle.

Csupán a közvélemény mindinkább növekvő érdeklődése, valamint a szurkolók irányából érkező konstans nyomás késztette arra a feleket, hogy legalább úgy tegyenek, mintha megpróbálnának megegyezni, de a tárgyalósdi és a közleményposztolósdi nem több egy szánalmas színjátéknál, és ezt hála Istennek egyre többen ismerik fel.

A szurkolók nem adják fel a harcot | Fotó: Réti Zsolt

Nonszensz, ami Újpesten zajlik. Nonszensz, hogy a klub mellett tűzön-vízen át kitartó szurkolókkal mindent meg lehet tenni, minden komolyabb következmény nélkül hülyének lehet őket nézni, a címerüket le lehet cserélni egy vécédeszkára.

Inkább le sem írom, hogy a Balkánon vagy Dél-Amerikában mi történne az ilyen dilettáns sportvezetőkkel, mit kapnának a fanatikusoktól, ha kicsinyes érdekeiktől vezérelve meggyaláznák egy ekkora hagyományokkal rendelkező egyesület egyik legszentebb szimbólumát.

A szurkolókat egy határon túl már nem lehet hülyíteni. Ezt a határt alighanem már átlépte mind az Újpest FC, mind pedig az UTE. Az emberek már nem dőlnek be a kis túlzással naponta kiadott közleményeknek, nem hiszik el a hangzatos ígéreteket.

Remélem, hogy a 134 éves Újpestből és annak szurkolóiból gúnyt űző illetékesek (legyen a munkaadójuk akár az Újpest FC, akár az UTE) mielőbb megkövetik magukat, és minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy véget érjen ez a több mint két éve tartó rémálom.

Mert Magyarország akármennyire nem a Balkán és nem Dél-Amerika, de a pohár kezd betelni, sőt már talán be is telt.

Senkinek sem hiányzik, hogy el is törjön.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére