Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gyurcsány most a „LÁZADÓKÉVAL” veri a csalánt

Horváth K. József

2022.07.19. 15:40

Ismerősöm, aki nagyon szereti Gyurcsányt, rendszeresen szóvá teszi, hogy miért foglalkozom annyit vele, jobb dolgom is lehetne.

 

Önöknek is elmondom, neki is nyilván ezt válaszolom: nem én foglalkozom mániákusan Gyurcsánnyal, hanem ő velünk, magyarokkal. Folyamatosan sózza az agyunkat félrevezető hazugságaival, amit a politikával foglalkozó publicista nem hagyhat szó nélkül.

Legfrissebb Facebook-bejegyzésében is más szerszámával veri a csalánt. Jelen esetben az úgymond „LÁZADÓKÉVAL”. Úgy tesz, mintha a rezsicsökkentés és a KATA-törvény módosítása miatt – vélhetően egy álprofil felhasználásával – nem éppen ő indította volna el a tüntetéssorozatot, nem ő állna a hátuk mögött, ahogy tegnapi posztjában meg is írta, hogy „mögötted állok”.

Igen, Gyurcsány mindenki mögött ott áll, aki szemben áll a törvényes kormánnyal. Alapvetően elsőként saját magával, mert politikustársain keresztül is folyamatosan törvénytelennek nevezteti azt a kormányt, amit ők maguk, törvényesen megválasztott képviselők hoztak létre a parlamentben. Ha meg törvénytelenül lettek képviselők, akkor meg sem választhatták volna a kormányt, tehát úgy hülyeség ez az egész törvénytelenezés, ahogy van. Csak egyre jó: a tájékozatlan embereket félrevezetni. Akik lányos zavarukban készpénznek veszik, amit Gyurcsány mond, s már rázzák is az öklüket

 

Csak hát éppen ez a baja Gyurcsánynak, hogy alig hallgat valaki rá. És ez számára a legnagyobb baj. Az ökölrázók ugyanis kevesen vannak. Nagyon kevesen. Láthattuk a néhány száz fős tüncikéken, hogy mennyire, ráadásul néhányan csak úgy tévedtek oda, mint a Boci, boci tarka főszereplői, a tehenek. Oda mennek lakni, ahol tejet (vagy éppen füvet) lehet kapni. Tehát finoman szólva kétes egzisztenciák is gyülekeznek ott alkalmanként. A Kutyapárt előállított elnöke, Kovács Gergely nyilvánosan el is ismerte, hogy fogyasztott kábítószert. S közben jókat mosolygott, mintha a szívás annyira menő lenne, hadd terjedjen a rossz szokás minél szélesebb körben.

Talán ezért sem vállalja föl nyíltan a közösséget a társasággal Gyurcsány Ferenc, nehogy még ennél is rosszabb színben tűnjön föl a nyilvánosság előtt. Hátulról persze ezerrel tolja őket. Mert a lázadás – ahogy írja – „forrásai lehetnek fontos változásoknak”.
És akkor jön az észbontó kétszínűség:
„Ezért aztán megértéssel figyelem a budapesti hidak lázadóit. Lázadásuk a kormánnyal való megalapozott ellenszegülésből ered.”

Értik ugye, az ő lázadásuk. Nem azé, aki a háttérből elindította az egészet és sunnyogva tartja bennük a napról napra fogyatkozó lelket, a dodonai „Készülünk” ismételgetésével. Tegnap este Vadai Ágnes sem mondott többet ennél az ATV-ben, csak sejtelmes mosollyal megismételte főnöke szövegét. Gyurcsány sem meri kimondani azt, hogy lázadunk, mert tudja, hogy annyi esélyük lenne a sikerre, mint Szálasinak a főtárgyaláson.

 

Ezért aztán még annál is óvatosabban fogalmaz:
„Hogy mi lesz a vége, az csak részben múlik a lázadókon. Sokkal inkább azon, hogy a lázadás tettekben is megtestesülő vágya hány ember lelkét, szívét, értelmét keríti majd hatalmába.

Tudja, hogy ennyinél nem többet. Ezért tartja látszólag a távolságot tőlük, ezért sejteti csak, mondván: „A lázadók mintha készülnének valamire.”

Majd hozzáteszi: „Hogy révbe érnek-e, nem tudom.” Majd bevallja, hogy tényleg ő áll a lázadók mögött, amikor azt mondja: „De igaz, készülni kell.”

Gyurcsány pontosan tudja, hogy a néhány száz, sokszor drogos „lázadó” révén ő nem fog célba érni, nem kerül korona a hatalomvágyó, tápos fejére.

Legfeljebb abban reménykedhet, hogy Brüsszel, Sorossal karöltve – a demokrácia legnagyobb dicsőségére – kirántja a szőnyeget az Orbán-kormány lába alól.

Ki kell ábrándítanom a vágyvezérelt Böszmét: sok millió ember fogja őket elkapni.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Árstop nélkül is a legalacsonyabbak között van a magyar benzinár Európában

Árstop nélkül is a legalacsonyabbak között van a magyar benzinár Európában

A brüsszeli elhibázott szankciók miatt megszüntetett benzinárstop feloldása után megnéztük, hogyan állnak az uniós rangsorban a hazai üzemanyagárak. Árstop nélkül is kedvezőek.

Már a háború kitörése előtt is nagyon pörgött a fegyverbiznisz

Már a háború kitörése előtt is nagyon pörgött a fegyverbiznisz

A globális fegyvereladások 2021-ben közel két százalékkal nőttek az ukrajnai háború előtt.

Orbán Viktor: A szankciós benzinárakból elvonjuk az extraprofitot

Az elmúlt napokban a brüsszeli kőolajszankciók hatályba léptek, bekövetkezett az, amitől tartottunk. Mostantól szankciós benzinárak vannak érvényben egész Európában. Magyarországon az ebből keletkező extraprofitot elvonjuk és a rezsivédelmi alapba irányítjuk – írta Orbán Viktor kormányfő a közösségi oldalán.

Együttműködési programot indított az energiaellátás biztosítására a brit és az amerikai kormány

Átfogó együttműködési programot indított az energiaellátás biztosítására a brit és az amerikai kormány. A kezdeményezést, amelynek keretében az Egyesült Államok már jövőre jelentősen megemelt mennyiségű cseppfolyósított földgázt (LNG) szállít Nagy-Britanniának, Rishi Sunak brit miniszterelnök és Joe Biden amerikai elnök jelentette be szerdai közös nyilatkozatában.

Megszűnik a benzinárstop

Megszűnik a benzinárstop

A hírt Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója jelentette be a kedd esti Kormányinfón.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére