Részlet a bejegyzésből.

„Patika. Szokásos délutáni forgalom, lassan sorra kerülök. Mondom, lányom gyógyszerért jöttem, ott van a recept az elektronikus rendszerben, nálam meg a beteg személyi igazolványa, TAJ-száma. Patikus mondja: ez nem lehetséges.

Mi nem az? – kérdezem.

Nem adhatom oda a gyógyszert – mondja a patikus.

Miért? – kérdezem én.

Csak személyesen lehet átvenni, jön a válasz.

Dehát lázasan fekszik – replikázom.

Ez a szabály – mondja szenvtelenül a patikus.

Lágyan kérem, érvelek. Itt a személyi igazolványa, az enyém is, láthatja, hogy a lányom, ha kell hozom a meghatalmazást.

De nincs pardon. Nem lehet. Így szól a szabály. Hozzak hagyományos papír alapú receptet, akkor odaadja, vagy menjek el egy okmányhivatalba, es onnan hozzak valami hivatalos papírt.

Ezen a ponton feladom.

Megértem, hogy ebből így nem lesz gyógyszer.

Nem is lett.

Hazamegyünk Marcival, a beteg, lázas gyerek felöltözik és Tamás fiammal autóba ülnek, hogy végre megkapják a gyógyszert.

Gondolkodom, mi lehet az oka ennek a szigornak. Mert valami csak van. Nem jövök rá. Mi az Isten ez?”

Megsúghatjuk: rend.

Míg az önzetlen apa ezt a bejegyzést megírta, akár a papíralapú receptért is beugorhatott volna a háziorvoshoz és kész. Anna maradhatott volna az ágyban. De Ferenc másként döntött. Menjen csak el a lánya lázas betegen a gyógyszerért, ő addig mószerolja az Orbán-kormányt.

Így is lehet. Kinek a pap, kinek a papné.

Íme, a DK-s családpolitika fontossági sorrendje.