Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Erre már szavak sincsenek: VV Alekosz a baloldal véleményvezére

Kovács Nikol

2021.10.14. 11:20

Megérett a világ a pusztulásra!

 

Nagy Alekosz – művésznevén VV Alekosz – jött, látott, kritizált.

Hogy mire föl, azt nem tudni.

Az egyetlen dolog, amit „fel tud mutatni”, az az, hogy több millió ember előtt tette nevetségessé magát, majd megnyert egy valóságshow-t az RTL-en. Egészen pontosan a Való Világ 4. szériáját.

A Való Világban tűnt fel a baloldal másik üdvöskéje, Osváth Zsoltika is.

Szóval Alekosz úgy döntött, hogy keményen beleszáll a kormánypártba és tagjaiba, mert

megteheti.

Nemcsak Szentkirályi Alexandrát rugdosta meg, hanem Bayer Zsoltot is, sőt velős megjegyzésekkel illette a kormánymédiát, az MTVA-t, a Pesti TV-t és a Magyar Nemzetet.

Ezek után az sem meglepő, hogy az előválasztásnak nevezett komédiából is kivette a részét, ugyanis Dobrev Klárára szavazott.

Az ATV Híradójának adott nyilatkozatában meg is indokolta, hogy miért Gyurcsánynét támogatja:

Azért ebben az épületben fajsúlyos figurák vannak ám. Tehát azért tehervonatra nem lehet légpuskával lőni. Ide valamirevaló nő kell. Szerintem Dobrev Klára minden trükköt ismer, jobban, mint ezek. Legalább annyira. Hát ki más lenne alkalmasabb, mint ő?”

– mondta.

Az önjelölt véleményvezér bort iszik, és vizet prédikál.

Nincs mit szépíteni, a baloldal elindult a lejtőn. Züllésüket mutatja, hogy Pumped Gabóé mellett már Alekosz véleményének is teret adnak.

Van bárki is, aki komolyan veszi a létezését a médiában?

Azt hiszem, megvan a nap vicce.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére