Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Dobrev máris megbukott, pedig csak tegnap lett árnyékasszony

Horváth K. József

2022.09.19. 15:35

Nagy nehezen megtudta a világ, kik Dobrev Klára árnyékkormányának tagjai. Lehet, hogy a Facebook sem látta sok értelmét az árnyéktestület felállításának, ezért aztán szakadozott, majd teljesen meg is szakadt az élő közvetítés a bejelentésről. Pedig ha valaki, akkor Zuckerberg kedveli a komcsi-liberális világot, de amit a magyar baloldal ezen a téren művel, az már a jelek szerint neki is sok.

 

Tegnap megírtuk, hogy az árnyékkormány teljességgel értelmetlen és hiteltelen, az egész ugyanis – Dobrev szerint – arra a demokráciára épülne, amit ők sohasem vettek komolyan. Ha komolyan vennék, akkor a kormánypárt négy egymás utáni kétharmados győzelme után a gondolattól is elszégyellnék magukat. Ha pedig így van, akkor miféle létalapja lehet egy árnyékkormánynak?

Dobrev azonban nem adja fel. Új platformra, az elégedetlenkedők platformjára akarja összeterelni a választópolgárokat.
„Mert mindenki ugyanúgy szembesül a brutális drágulással, ha fizet a boltban, vagy kinyitja a rezsiszámlát.”
Ha pedig ez így van, akkor Dobrev szerint „teljesen mindegy, hogy áprilisban ki hová szavazott”.

 

Gyurcsány egyszerű gondolkodású felesége tehát úgy gondolja, ha az Unió hibás döntései, az energiaszankciók és a háború miatt fokozatosan nehezedő életkörülmények felülírják a magyarok világképét, akkor majd számukra az lesz a megoldás, hogy egy csapásra beleszeretnek Dobrevbe. Felsorakoznak mögötte Gyurcsány-gyűlölők és Gyurcsány-imádók azért, hogy megoldják az országra nehezedő problémákat.

Facebookján ezt írja:
„Ha megértjük, hogy együtt erősebbek vagyunk, mint egyedül, akkor sikerre vagyunk ítélve. Árnyékkormányom egyik legfőbb feladata, hogy egyesítsük a magyarokat, összefogjuk az elégedetleneket, mert csak így fogunk tudni változást elérni.”

Miért gondolja a Böszme felesége, hogy ezekre a bornírt szavakra három millió ember a fejéhez kap, és a gyurcsányista rajongók mögött felsorakozva – katonai díszlépésben masírozva – elindul megdönteni Orbán Viktor hatalmát?

Normális az ilyen? – tessék mondani. Nincs itt szó másról, mint egy laza polgárháborúról, amit az elhíresült szemlőhegyi villa lakói álmatlan éjszakájukon maguk elé vizionálnak.

Attól, hogy Gyurcsány Ferenc nem kapott helyet Dobrev árnyékkormányában, nem jelenti azt, hogy nem szól bele a folyamtokba. Mintha egy dráma színpadi főszereplője lenne, úgy ír saját senki által nem veszélyeztetett életéről, sorsáról, a maga elé tűzött feladatokról:
„Volt idejük, hogy megöljenek. Akarták, nem sikerült. Eddig tartott. Ha kellett fizetnem bármiért is, mostanra megfizettem. Most viszont akkor elvégezzük dolgunkat. A dolgunk pedig, hogy egyértelmű választ adjunk erre a történelmi, politikai rettenetre, ami Orbán Viktorhoz és a Fidesz nevű bűnszervezethez kötődik. Ezt vagy mi csináljuk meg, vagy jó ideig senki.
Mi megcsináljuk.”

 

Míg az asszony csak egyszerűen pofátlan és az elégedetlenkedőkkel akarja kiváltani a demokratikus választást, addig Gyurcsány egyenesen fenyegetőzik. Vagy ők állnak a polgárháború élére vagy senki.

Pedig a változást, a terhek esetleges csökkenését megint az az Orbán Viktor hozza el, akiben a magyarok milliói nem véletlenül bíznak. Küszöbön ugyanis a megállapodás Brüsszellel. Donáth Anna is arról ír, hogy „a kormány meg fogja kapni az EU-s pénzeket”. Ami ellen – azaz a magyarok ellen – Dobrev és csapata annyit küzdött.

Ez a nagy hír kérem szépen, nem az árnyékkormánnyal való babrálás. Erről persze azért nem szól az árnyékasszony, mert számára ez oltári nagy bukás.

Erre építették a hatalommegszerzési akciójukat. Erre készültek. S lám, most megint pofára esnek.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Karácsonynak vállalnia kell a felelősséget a dollárbaloldal külföldi kampánytámogatása miatt

Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője az MTI-hez szombaton eljuttatott videónyilatkozatában legalábbis erre szólította fel a főpolgármestert.

Petr Pavel nyugalmazott tábornok nyerte a cseh államfőválasztást

Petr Pavel kapta a voksok 58,3 százalékát, míg Andrej Babiš 41,68 százalékot kapott. A választási részvétel meghaladta a 70 százalékot, ami új rekordot jelent. Pavel mintegy 3,4 millió szavazatot kapott, míg Babiš egymillióval kevesebbet.

Újabb 10 névre derülhet fény a brüsszeli korrupciós botrányban

Újabb 10 névre derülhet fény a brüsszeli korrupciós botrányban

Az Origo szerint fordulat állhat be a nyomozásban azzal, hogy görög sajtóértesülések alapján Pier Antonio Panzeri volt szocialista EP-képviselő 10 újabb korrupt politikus megnevezésére készül.

Orbán Viktor: Ha a baloldal lenne ma kormányon, akkor mi is nyakig állnánk a háborúban

Orbán Viktor: Ha a baloldal lenne ma kormányon, akkor mi is nyakig állnánk a háborúban

A baloldal megmondta, hogyha mandátumot kap, akkor együtt úszik a nemzetközi közösséggel. Azt fogja tenni, amit a többiek, durvábban fogalmazva: azt fogja tenni, amit mondanak nekik. Mi pedig azt mondtuk, hogy van magyar nemzeti érdek. Így 2022-ben az emberek valójában háború és béke között választottak. És a békét választották – írta közösségi oldalán a miniszterelnök.

Von der Leyen: Nem térhetünk vissza az orosz energiafüggőséghez

Semmilyen körülmények között nem térhetünk vissza az orosz fosszilis energiahordozóktól való függőséghez – szögezte le Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a német, ellenzéki, jobbközép Kereszténydemokrata Unió (CDU) düsseldorfi újévi fogadásán szombaton.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére