Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az egy százalékos MSZP, a disznók és a tisztesség

Horváth K. József

2022.06.30. 15:50

Ha én MSZP-s volnék és elém kerülne a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése, ahol a szocialista párt egy százaléknyi népszerűséget tudhat magáénak, akkor először is sírva fakadnék, aztán nagyon elgondolkodnék a hogyan továbbon.

 

Szerencsére nem díszeleg mellemen a szekfűs jelvény. Úgy fest, másén se sokáig.

Ám aki viseli, aki MSZP-s, annak lehet, hogy Raskó György, az Antall-kormányt eláruló, azóta Gyurcsány-kedvelővé előlépett exállamtitkár javaslatát lenne célszerű elfogadni, aki Facebookján az mondta, legjobb lenne ha, „feloszlatnák magukat, sóval, borssal behintve intézményüket. A maradék tagság menjen át a DK-ba, mert láthatóan ez a párt tartósan megmarad”.

Hasonlóképpen gondolkodhat Ujhelyi István is, aki váratlanul bejelentette, mégsem indul el az MSZP társelnöki posztjáért. Levelében egyebek mellett azt írta: „Politikai közösségünk jelentős személyiségei befeszültek, egyértelművé tették számomra, hogy nem velem képzelik el a párt vezetését.”

 

Pedig Ujhelyi nagyon elszánt volt, áprilisban elsőként jelentkezett az elnöki posztra. Azt nyilatkozta, „amennyiben közösségünk többsége egyetért a párt radikális átalakításával, annak megvalósításában kész vagyok vezető szerepet vállalni, és ennek érdekében elindulni a tisztújításon a társelnöki posztért”.

Úgy fest, a radikális átalakításra nincs nagy igény.

Mesterházy Attila, az MSZP exelnöke, választmányának tagja az ATV-ben pedig úgy kommentálta Ujhelyi bejelentését, hogy valaki – esetleg Molnár Zsolt – rászólt az EP képviselőre, hogy lépjen vissza. Mivel ő ezt szó nélkül tudomásul vehette, akkor kell lenni valami belső erőnek, amely erre rábírja Ujhelyit.

A pártban terjedő hírek szerint „demokratikus versenyben” Nemény András szombathelyi polgármesternek lehet esélye a párt vezetésére. Mesterházy szkeptikus mosollyal arról is beszélt, hogy „a nyílt, demokratikus versenyt megtapasztaltam, milyen az MSZP-ben, mert legutóbb nem tudtam elindulni elnökként, hiszen akkor sem volt nyílt, se nem demokratikus a verseny”.

Hozzátette: „Én úgy látom, hogy még mindig nincs meg ez a felismerés az MSZP-ben. Ketyeg az óra. Arra hívnám föl a barátaim figyelmét az MSZP-ben, tagjainkat, támogatóinkat, ha nem fogunk össze és nem számolunk le ezzel a belső, hatalmi harccal, akkor azt gondolom, vége van a Magyar Szocialista Pártnak.”

 

Nem gondolom, hogy bárki számára meglepetést jelentenének ezek a szavak. A józan ész azt diktálná, hogy a szocik úgy járjanak el, ahogy Raskó György javasolta: menjenek át a szerinte biztosan megmaradó DK-ba, az MSZP helyét pedig hintsék be sóval.

Ha lehet a baloldalon egyáltalán ilyen szavakat használni, akkor a tisztesség, az erkölcs legalábbis ezt diktálná. Tudomásul kellene venni, hogy Gyurcsány legyőzte őket és kész. Éppen ezért kéne leoltani a villanyt, hogy azok az MSZP szavazók, szimpatizánsok, akik még ezek után is bíznak a pártban, ne legyenek átverve, ne érje őket újabb csalódás.

Nyilvánvaló, az MSZP csődjét nehéz elkerülni, bárki is áll az élére.

Sokkal inkább arról szól nóta, hogy azok, akik még képviselik az MSZP-t, a DK-nak köszönhető parlamenti részvételükből még ragyogóan megéljenek, megszokott egzisztenciájukon a jövőben sem essék csorba.

 

De ha már a tisztesség, az erkölcs fentebb előkerült, akkor olvassunk bele Bangóné Borbély Ildikó moralizálásba, akit ugye két ciklusnyi képviselőség után azért zártak ki a pártból, mert nem volt közgazdász végzettsége, noha parlamenti honlapján is ezt a végzettséget tüntette föl. Bangóné a következőket mondta az Indexnek: „Okos mondás, hogy aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Tényleg ez a helyzet. Úgy tűnik, hogy nem kellenek a valóban tisztességes emberek a politikába.”

Nos hát, Bangóné azok után is tisztességesnek tartja magát, hogy nyolc éven keresztül megtévesztette a közvéleményt, és annak adta ki magát, amire nincs képesítése. Megették a disznók, ugye.

De kérdezem én, milyen párt az, Bangó értelmezésében konda, amelyben nyolc év alatt nem derül ki, hogy valaki igazat mond vagy valótlant iskolai végzettségéről? Milyen vezetés az olyan, amelynek örve alatt ez megtörténhet?

Nem olyan-e, amelynek már egy százalékot sem szabadna lenne elérnie a népszerűségi versenyben?

Bangóné végül is kimondta: az MSZP-ben olyan a tisztesség, amilyet ő képvisel.

Sokak szerint az is csoda, hogy ma még egy százalékon is áll az MSZP.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Árstop nélkül is a legalacsonyabbak között van a magyar benzinár Európában

Árstop nélkül is a legalacsonyabbak között van a magyar benzinár Európában

A brüsszeli elhibázott szankciók miatt megszüntetett benzinárstop feloldása után megnéztük, hogyan állnak az uniós rangsorban a hazai üzemanyagárak. Árstop nélkül is kedvezőek.

Már a háború kitörése előtt is nagyon pörgött a fegyverbiznisz

Már a háború kitörése előtt is nagyon pörgött a fegyverbiznisz

A globális fegyvereladások 2021-ben közel két százalékkal nőttek az ukrajnai háború előtt.

Orbán Viktor: A szankciós benzinárakból elvonjuk az extraprofitot

Az elmúlt napokban a brüsszeli kőolajszankciók hatályba léptek, bekövetkezett az, amitől tartottunk. Mostantól szankciós benzinárak vannak érvényben egész Európában. Magyarországon az ebből keletkező extraprofitot elvonjuk és a rezsivédelmi alapba irányítjuk – írta Orbán Viktor kormányfő a közösségi oldalán.

Együttműködési programot indított az energiaellátás biztosítására a brit és az amerikai kormány

Átfogó együttműködési programot indított az energiaellátás biztosítására a brit és az amerikai kormány. A kezdeményezést, amelynek keretében az Egyesült Államok már jövőre jelentősen megemelt mennyiségű cseppfolyósított földgázt (LNG) szállít Nagy-Britanniának, Rishi Sunak brit miniszterelnök és Joe Biden amerikai elnök jelentette be szerdai közös nyilatkozatában.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére