Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Alkotmánypuccsra készül Gyurcsány a bűnöző szervezetekkel

Horváth K. József

2021.08.09. 18:00

Ez az augusztusi meleg már az egykori szoci igazságügyi miniszter Bárándy Péternek is kezd megártani.

 

Ő volt az a jogban jártas ember a baloldalon, aki óva intett a Vörös Imre-i, Fleck Zoltán-i sötét gondolatoktól, akik korábbi alkotmánybírói és jogszociológusi hiteleségüket felhasználva azt igyekeztek elhitetni a közvéleménnyel, hogy amennyiben Gyurcsányék csak feles többséggel nyerik meg a választásokat, akkor is felülírhatják a csak kétharmados választói felhatalmazással módosítható Alaptörvényt. Ellenkező esetben – mondják ezek az urak – a szivárványkoalíció nem tud kormányozni, és néhány hónap után a kétharmados törvények korlátai miatt be kell dobniuk a törölközőt. Ezt a véleményt korábban Bárándy Péter is osztotta, de jogászi gondolkodása megnyomta benne a vészcsengőt, jelezve, hogy ez óriási politikai feszültségekhez vezethet, mások szerint pedig a jogállam lábbal tiprása polgárháborús helyzetet is kialakíthat. Minden elsőéves joghallgató tudja, hogy ez így van, a balos „szakemberek” azonban ennek ellenére ragaszkodnak a törvénytelenséghez. Érzik ugyanis, hogy valószínűleg nemcsak az Alaptörvény megváltoztatásához szükséges kétharmada nem lesz meg a baloldalnak a választásokon, de arra sincs semmiféle garancia, hogy akár ötven százalék plusz egy szavazattal aratnának győzelmet. Főleg mióta a fölerősödő migránsimádatuk mellé az is kiderült róluk, hogy számukra az LMBTQ-lobbi érdekeinek szolgálata sokkal fontosabb, mint saját gyermekeik törvénnyel való megvédése a szivárványos propagandától. Ezért inkább Brüsszel oldalára állnak, nem a saját gyermekeikére.

Mostanra azonban az látszik, mintha Bárándy sem lenne mentes a napszúrástól. A mai Blikkben ugyanis érdekes nyilatkozatot tett. Ebből idézünk: „Mennyi ideje van ennek az új hatalomnak egy ilyen agresszív hatalmi tényezővel szemben, mint amilyen a Fidesz? Hat hónapja? Kettő? Három? Tehát így nem lehet kormányozni. Ha megváltoztatják ezt a rendet, akkor lehet kormányozni, de annak természetesen mindig megvan a veszedelme, hogy ha egy írott jogon mint a jogállam egyik legfőbb pillérén túlemelkedek, átlendülök rajta. Ki kell dolgozni bizonyos technikákat, amikkel felül lehet írni, igen, a kétharmadot és az írott jogot. Mert az írott joggal nem lehet együtt élni.”

Idáig persze simán együtt éltek a kétharmadokkal is, mert nem volt más választásuk. Így döntött a nép. Akkor sem lesz, ha netán picivel több mint ötven százalékkal nyernek, mert a kétharmados Alaptörvényt és a rá épülő jogrendet akkor sem tudják megváltoztatni, még ha azt mondja Bárándy, hogy nem lehet együtt élni az írott joggal, akkor sem.

Az már csak hab a tortán, hogy Bárándy az írott jogról mint a jogállam egyik legfőbb pilléréről beszél. Elismerve ezzel a jogállam létét, amit az egész Gyurcsány-koalíció Brüsszellel együtt ott von kétségbe, ott gyaláz, ahol ér. Nem szólva arról, hogy Fleck Zoltán is a „jogállam tiszta érvényesülésének időleges felmondásáról” beszél, ami közel áll a politikai terrorizmushoz, egyben a jogállam létét igazolja.

Varga Zs. András, a kikezdhetetlen felkészültségű jogtudós, a Kúria elnöke kerek perec kijelentette, hogy „alkotmányos puccs megtervezése folyik”. Az Alaptörvény „megtörése” pedig a szuverén magyar állam megtörését jelentené. Hozzátette: „Az Alaptörvényt védelmezni kell a támadásokkal szemben. A jogállam, a hatalommegosztás érték, de ha »bűnöző szervezetek« kezébe kerül, az államnak és a jognak fel kell lépnie ellene.”

Pokol Béla alkotmányjogász pedig továbblép, annak a módját is megmutatja, hogyan lehet az alkotmányos puccsnak elejét venni. Pokol olyan Alaptörvény-kiegészítést javasol, hogy az alkotmánymódosítás – vagy új alkotmány készítése – a hatályos alkotmányos rend szerint kizárólag az Országgyűlésben és kizárólag az előírt módon legyen lehetséges, míg az ezt kikerülő út alkotmányellenes és tilos. Erre azért is szükség van, mert a nyugati világ szellemi-politikai fősodrára jellemző, hogy az még a nagyobb jogsértések esetében is elnéző.

És a puccsot tervezők puszipajtása Gyurcsány Ferenc, aki szintén arra spekulál, hogy felfüggesztik a jogállamot.

Ha tényleg a meleg, a napszúrás okozná e sötét gondolatokat, jó lenne, mert ki lehetne gyógyulni belőlük. A bűnöző szervezetekkel hadakozni azonban más kávéház.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Varga Judit: a magyar jogállamiság becsületét Stockholmban is megvédjük!

„A jogállamisági eljárások jogi köntösbe bujtatott politikai boszorkányüldözések, amelyek legújabb ékes példája az a támadássorozat, amelyet a gyermekvédelmi törvény elfogadása miatt indítottak hazánkkal szemben” – fogalmazott Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn Stockholmban.

Márki-Zay a kamu jobboldali, aki a gyurcsányista politikát preferálja

Márki-Zay a kamu jobboldali, aki a gyurcsányista politikát preferálja

Úgy tűnik, Karácsony Gergely egyre inkább elveszíti vonzerejét, több mint ezer határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén.

Eldőlt, hogy Gyurcsány kinek a hátán fog visszatérni a hatalomba

„A megjelent nyilatkozataik egyértelművé teszik, hogy közös kormányzásra áhítoznak, ami persze nem is csoda, hiszen a miniszterelnök-jelölt semmihez sem tud kezdeni a legnagyobb frakció támogatása nélkül, azt pedig Gyurcsány uralja” – írja Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán.

Tízezer embert venne fel a Facebook a metaverzum nevű virtuális világ fejlesztéséhez

Az Európai Unióban a következő öt évben tízezer magasan képzett ember felvételét tervezi a Facebook az úgynevezett metaverzum kiépítéséhez – jelentette be a cég hétfőn.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére