Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A nagy ellenzéki összefogás helyett mára már csak ellenzéki cicaharc maradt

Vincze Viktor Attila

2018.03.19. 18:10

A hónapok óta mantrázott nagy ellenzéki választási összefogás teljes tragikomédiába fulladt. Annyira egymásnak estek az MSZP-P-DK, az LMP, az Együtt és a Jobbik vezetõi, hogy ez alapján már nemigen lesz érdemi elõrelépés a további választási összefogásból az ellenzék pártjai között.

Teljesen összevissza beszél az ellenzék. Már abban sem képesek egyetértésre jutni, hogy egy nappal korábban pontosan miről is tárgyaltak, illetve megegyeztek-e egyáltalán valamiben egymás között a balliberális ellenzéki pártok. 

Gyurcsány Ferenc az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a DK vezetőinek vasárnap esti találkozójáról azt mondta, hogy a szocialisták és a DK ki akarták szélesíteni a két párt korábbi megállapodását.

Az LMP viszont konkrét javaslat nélkül érkezett és konkrét javaslat megtétele nélkül távozott. Nem sikerült megtudni tőlük, hogy mit kérnének egy együttműködés során a Jobbiktól, illetve a szocialistáktól és a DK-tól"

– fogalmazott a politikus.

Nem lehet attól függővé tenni a Lehet Más a Politika megállapodási szándékát, hogy az LMP vagy a demokratikus ellenzék bármely másik pártja képes-e egyezségre jutni a Jobbikkal – szögezte le Gyurcsány Ferenc, aki szerint ez az előfeltétel indokolatlan és elfogadhatatlan.

Gyurcsány Ferenc megismételte: tárgyalni kell a Jobbikkal, de a tárgyalásoknak nem választási együttműködésről vagy közös kormányzásról kell szólniuk.

A csütörtöki meghívásnak az is része volt, hogy a Jobbikkal nincs választási együttműködés"

– emelte ki a volt miniszterelnök, aki közölte azt is, a DK abban bízik, hogy a következő három hétben az LMP – a Jobbikkal folytatott tárgyalásoktól függetlenül – megállapodik a demokratikus ellenzéki pártokkal.

Gyurcsány az őt ittassággal vádoló Vágót becstelennek tartja a kijelentése miatt

A szemkilövetőként is elhíresült volt szoci miniszterelnök ellenzéki együttműködésről szóló sajtótájékoztatójának fénypontjaként szóba került az ő alkoholos befolyásoltságát firtató LMP-s nyilatkozatok ügye is.

A DK pártelnöke az LMP-s Vágó Gábor vasárnapi, a vendéglátót részegséggel vádoló szavaira úgy reagált: nem lehet emberi becstelenséggel tisztességes politikát építeni. Gyurcsány Ferenc a saját és Molnár Csaba DK-alelnök nevében is visszautasította "az emberi aljasságnak ezt a megnyilvánulását".

Hangsúlyozta, hogy a tárgyalásra vidékről érkezett egy olyan autóval, amelyet ő vezetett és amelyben felesége és hároméves gyermekük is ott ült. A pártelnök a feltételezést is kikérte magának, hogy – a szabálysértés mellett – felesége és gyermeke életét veszélyeztetné.

Az LMP egészen másképp emlékszik, sőt talán ott sem volt

A nyilatkozataik alapján az LMP politikusai már nagyon megbánták, hogy elfogadták Gyurcsány politikai értelemben "halálosan" kedves meghívását. 

Szél Bernadett és Ungár Péter (LMP) már az egyeztetés után közvetlenül azt állították, hogy a tárgyaláson Gyurcsány Ferenc világosan azt mondta, hogy a DK nem fog együttműködni a Jobbikkal, miközben március 15-én ennek ellenkezőjére utalt az Vámház téri tüntetésen. 

Szél Bernadett szerint ez volt az egyetlen konkrét dolog, ami kiderült a vasárnapi tárgyaláson. Vágó Gábor (szintén LMP) pedig arról beszélt, hogy a vendéglátójuk részeg volt, és ezzel minden bizonnyal Gyurcsány Ferencre célzott, mert a tárgyalást a DK székházában, Gyurcsány Ferenc irodájában tartották.

Az MSZP szerint a teljesíthetetlen feltételek a hibásak az ellenzéki fiaskóért

Megszólalt az MSZP elnöke, Molnár Gyula is az ellenzéki összefogás látványos vasárnapi kudarcával kapcsolatban. Az MSZP elnöke szerint teljesíthetetlen feltételek hangzottak el a vasárnapi, a választási együttműködésről tartott ellenzéki megbeszélésen.

Molnár Gyula ezért az álláspontja átgondolására kérte az LMP-t és azt közölte, hogy a vasárnapihoz hasonló, mindenkinek feltételeket szabó tárgyalásokon már "nem nagyon" kívánnak részt venni a jövőben.

Molnár Gyula azt kérte, az LMP gondolja át álláspontját, miszerint csak a teljes körű együttműködés jelenthet megoldást.

Megvárjuk az LMP keddi elnökségi ülését, de az egyeztetéseket nagyon hosszan nem kívánjuk húzni"

– közölte Molnár Gyula, aki keményen bírálta a Jobbikot is.

A szoci politikus elmondta, hogy  tapasztalataik szerint, miközben a Jobbik hangos az országos politikában, rendkívül visszafogott teljesítményt nyújt a helyi kampányokban.

Semmi sem igazolja vissza, hogy a Jobbik lenne az, amely valódi változást hozna"

– mondta az MSZP elnöke.

Az ellenzéki cicaharc oka valójában az ellenzék kilátástalansága

Egyáltalán nem meglepő, hogy a Gyurcsány által vasárnapra összehívott nagy ellenzéki egyeztetésen nem született semmilyen megállapodás. Mégpedig azért, mert mostanra a pártok nyíltan és nem nyilvánosan (például a Molnár Gyula-féle, félrehajtott szocialista fejes módszerrel), de már rég megállapodtak minden egymás javára lehetséges visszalépésről. 

Csak az nem derült ki még az ellenzéki összefogás kapcsán, hogy Soros és Simicska vajon milyen titkos megállapodást hozott össze a Jobbik és a többi balliberális párt választási együttműködésére. 

Az ellenzéki pártok az egyéni képviselőjelöltek számában mostanra már elérték azt a határt, ami még elegendő a kampánytámogatásaik elvesztésének elkerüléséhez, és ami még lehetővé teszi a számukra a parlamentbe való bejutást a töredékszavazatok révén.

Ami az utóbbi napokban és vasárnap is zajlott az ellenzéki pártok között úgymond az összefogás jegyében, az gyakorlatilag tehát nem volt más, mint az egyik utolsó erőfeszítés az ellenzéki összefogás eleve kudarcra ítéltségének elfedésére.

Egy olyan média pótcselekvés, ami persze arról is szólt már, hogy melyik párt lehet majd a választások után az ellenzéki pártok között a legerősebb.

A balos ellenzék esélyei a balliberális Közös Ország Mozgalom mérései szerint is nagyon rosszak, ezért a baloldal túlélésre játszik; az Együtt és az LMP az ő felméréseik szerint az egy, illetve az öt százalék eléréséért küzd, az MSZP-Párbeszéd pedig a 10 százalékos küszöb eléréséért.

 

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére