Ami nem mellesleg ragyogóan illett a megzenésített költeménybe, rockos dinamikával, fiatalos fricskával röpítette tovább a verset a refrénje felé: „A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!”

Muri Enikő az X-Faktor második évadjának 2. helyezettje és egyben legjobb női hangja volt. Négy évig a Budapesti Operettszínház tagja, napjainkban pedig a Sugarloaf együttes fantasztikus hangú énekese. A Nemzeti dalt olyan csapatban adták elő, amelynek tagja egyebek mellett Pataki Attila, Nagy Feró, Varga Miklós vagy éppen Sasvári Sándor.

A „baj” valószínűleg itt lehetett, illetve, hogy a feldolgozás nagyon jól sikerült, így sok magyar szívet tudott megdobogtatni. Meg ott, hogy Muri Enikő nyíltan fölvállalta kormánypártiságát, sőt képes támogatni Böröcz Lászlót a választási kampányban. Nyilván azért, mert egyetért azzal a politikával, amit a jelölt képvisel.

A támadásoktól lelkileg nagyon megviselt énekesnő Facebook-bejegyzésében egyebek mellett kijelentette: „Alázattal, tisztelettel és büszkén énekeltem el a rám bízott soromat, ami a »Kárhozottak ősapáink« volt és igen, nem mehetek el amellett a bizonyos »Oh, yeah« mellett sem, amiről a cikkek nagy többsége szólt. Itt engedjetek meg egy kis szakmaiságot. Aki készített/írt már dalt, pontosan tudja, hogy nagyjából minden dalnak van egy olyan szerkezeti része, ami a refrént megindító dinamikus felvezetés. A Nemzeti dal esetében itt egy ilyen történt általam, figyelembe véve a hangulati/zenei »környezetet«.” Szakmai körök is egyértelműen visszaigazolták, hogy igen, ez belefér a produkcióba, ha úgy tetszik, a művészi szabadságba.

Muri: „Sajnos az lett nem kicsit túlhypeolva, hogy én milyen eszméket vallok. Igen, számomra szimpatikus, amit a Kormány képvisel, hogy a béke, a biztonság és a kiszámíthatóság a legfontosabb legyen továbbra is mindannyiunk életében.” (sic!)

Ez lehet itt a baj, kérem tisztelettel. Meg az, hogy például a Békemeneten sok-sok ünneplőbe öltözött résztvevőt lehetett látni. Különösen férfiaknál volt feltűnő a hófehér ing, a sötét nyakkendő és öltöny kokárdával. Egy úr mellettem Bocskaiban feszített. Egyenes derékkal, hátra tett kézzel haladt, s ha valaki észrevette délceg járását, büszkén mosolygott vissza rá.

Igen, kérem szépen, a magyar öntudat széleskörű erősödése lehet itt a fő baj. S annak nyílt fölvállalása. Hogy az Internacionálé kötelező eléneklése már réges-rég elmaradt.

Ezért támadták Tóth Gabit, ezért mentek neki Muri Enikőnek, s ezért látnak ellenséget mindenkiben, aki nem internacionalista föderalista, hanem a szuverenista Európáért dolgozik. Ezért támadnak mindent, amiből nem nőhet ki a gyurcsányista Európai Egyesült Államok, hogy a birodalom semmijeivé tegye a nemzeteket, köztük Magyarországot. A baloldal szerint ugyanis támadni kell mindenkit, aki erős Magyarországban képzeli el önmaga, családja és a magyarság jövőjét, és erős nemzetek szövetségeként az Európai Uniót.

Milliók szerint azonban éppen ellenkezőleg van rendje a dolognak. Igen.

Vagy ahogy Muri Enikő énekli: „Ó, yeah!”