Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A DK elefántnak akart látszani, de kis egér lett belőle

Horváth K. József

2021.10.25. 18:00

A Demokratikus Koalíciót nagyon mellbe vághatta az az óriási különbség, amely a Békemenet résztvevőinek hatalmas száma és a gyurcsányisták Hősök terén tartott nagygyűlésén megjelenteké között volt. Így mai sajtótájékoztatójukon azonnal törvénytelenségről kajabáltak, és számlákat követelnek a buszoztatás költségeiről.

 

Megértem a döbbenetüket, hiszen minden idegszálukkal el akarták játszani a magát elefántnak gondoló kis egeret. Tudják, amikor a viccben ezek mennek át a hídon, akkor a kis egér azt kérdi az elefánttól: „Hallod, hogy dübörgünk?”

Gyurcsányék el akarták játszani a dübörgőt, hogy a Hősök terén összejött gyülekezet egy lapon emlegethető a Békemenet létszámával, magyarán: ők is legalább akkora tényezői a közéletnek, mint a kormányt adó Fidesz–KDNP és a velük rokonszenvező emberek milliói, akik közül több százezren el is mentek a szombati Békemenetre.

Egész pontosan – a rendőrségtől származó adatok szerint – 200-250 ezer ember vett részt a Békemeneten, míg a Gyurcsány-parádén ennek egy, azaz egyetlen százaléka, 2500. Hiába akarta az ATV lekicsinyelni a Békemenet létszámát több tízezer főre, míg a másik oldal résztvevőinek számát feltupírozni. Hiába akartak dübörögni a hídon kis egér módjára, ez egyszerűen nem jött össze. Ahogy a kis egér, úgy ők is egyszerűen nevetségessé váltak. Hont András, a kormánypártisággal nehezen vádolható baloldali publicista például Facebook-oldalán azt írta: „És akkor most ismertetjük, hogy kik jelentek meg az ellenzéki tüntetésen. Név szerint.”

Farkasházy Tivadar pedig, tudják, aki akkor örül, ha kikap a magyar focicsapat, mert az bosszúság Orbánnak, szóval az egykori Heti Hetes egyik nagy hangú Orbán-gyalázója szintén nehezen tért napirendre a Békemenet és a DK-nagygyűlés közti ordító létszámkülönbségen, ezért kétségbeesett Facebook-bejegyzésében „buszmagyaroknak” volt szíves titulálni azon résztvevőket, aki a fővárostól távolabbról érkeztek a menetre. Azt a rosszindulatú feltételezését osztva meg az olvasóval, hogy jármű nélkül ezek a magyarok biztosan nem utaztak volna föl a budapesti demonstrációra.

Gyurcsány Ferenc megpróbálta menteni a menthetőt, szóvivőjével törvénytelenséggel igyekezve vádoltatni a buszoztatás szervezőit, izgatottan keresve a számlákat arról, ki mennyiért szállhatott fel vidéken vagy a határon túl a Békementre induló autóbuszokra.

Nincs kétségem afelől, hogy minden törvényesen zajlott. Egy ilyen hatalmas demostráción való részvétel megszervezése egyszerűen nem is történhetett másképp. A Békemenet hitelességét egyszerűen nem lehet ilyen pimf dolgokkal aláásni. Legalábbis a jobboldalon nem. A baloldalon persze minden lehet. Könnyen elképzelhető, hogy Gyurcsányék – túl a gyűlöletszítás aktuális formájának gyakorlásán, a Békemenetre való sárdobáláson – azért tesznek föl ilyen átlátszó kérdéseket, mert magukból indulnak ki.

Nem árt tudni, a szivárványkoalíciónak sem tiltotta meg senki, hogy busszal hozza föl szimpatizánsait a Hősök terére. Csakhogy nyilván senkit nem találtak, akiért érdemes lett volna buszokat küldeni.

Mert a Békemeneten való részvétel szempontjából nem a szervezési kérdések a fontosak, hanem a szándék megléte. A magyarok akarata. Az, hogy az ország minden sarkából és a határon túlról is tömegével akartak részt venni ezen a felemelő, ’56 hősei melletti és 2006 terroristái elleni demonstráción.

Gyurcsány tizenkettedik éve van ellenzékben, azóta nyolc Békemenetet szerveztek. Egyiken nagyobb tömeg jött össze, mint a másikon. Eközben Gyurcsánynak egyetlen a Békemenetekhez fogható politikai megmozdulást sem sikerült szerveznie. Sőt! A most először összejött teljes összefogás demonstrálására hivatott Hősök terei gyűlés az egyik legkisebb volt az összes közül.

Gyurcsányék igazolták hát kisegér-szerepüket, akik elefántnak akarnak látszani. Így legalább már nemcsak a viccen lehet nevetni, ha ezt a tréfát valaki elmeséli, hanem az áthalláson is, amely elvezet a Fletó–Márki-Zay vezette csipet csapat hazugságaihoz.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére