Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Vona Gábor kilépett a Jobbikból

Pörge Béla

2019.10.29. 14:38

Indoklása szerint a közélet más dimenziójában szeretne részt venni.

A 2018-as parlamenti választásokat követően Vona Gábor lemondott a Jobbik pártelnöki tisztségéről, miután a pártja – az általa és a párt által elvárt eredményhez képest – hatalmasat bukott áprilisban. Vona azóta vloggerkedéssel tengette napjait, ami néha egészen szürreális eredménnyel járt.

Vona Gábor kilépéséről először a Népszava írt, Vona pedig megerősítette a lap információit, azaz

Vona Gábor tényleg kilépett a Jobbikból.

Elmondása szerint szándékát már idén tavasszal jelezte Sneider Tamás pártelnöknek, akivel abban állapodtak meg, hogy csak az önkormányzati választást követően távozik a pártból.

Semmilyen konfliktus nincs a háttérben, a döntésem már régóta érlelődött

– hangsúlyozta Vona a Népszavának, majd elmondta:

más dimenzióban veszek részt a közéletben. Olyan társadalmi problémákkal szeretnék foglalkozni, amelyek nem férnek bele a pártpolitikai keretekbe. Vloggerként hasznosabb és hitelesebb, ha nem vagyok egyik pártnak sem a tagja

– közölte Vona, aki úgy vélte, nem lenne elegáns, ha minősítené a Jobbik mostani politikáját: valamivel egyetért, valamivel nem.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére