Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Vizsgálat indulhat Gyurcsány ellen

888.hu

2020.02.21. 08:48

Még a héten kezdeményezi a vagyonnyilatkozat-tételi eljárást Gyurcsány Ferenccel szemben Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója az Országgyűlés mentelmi bizottságánál – értesült a Magyar Nemzet.

A polgári napilap pénteki számában az olvasható, hogy miután Gyurcsány Ferenc leadta a vagyonnyilatkozatát, annak elemzése alapján a Világgazdaság megállapította, 1,1 milliárd forint útja homályban marad az egykori kormányfő vagyonában.

Hacsak azt nem feltételezzük, hogy a pártelnök havi átlagban valamivel több mint 23 millió forintot költött az elmúlt négy évben

– fogalmazott a Világgazdaság.

Hollik István a múlt héten azt mondta, hiába kérték Gyurcsány Ferencet, hogy tisztázza „zavaros” anyagi helyzetét, mivel ez nem történt meg, parlamenti vizsgálat indulhat a Demokratikus Koalíció elnöke ellen.

Mindeközben az Állami Számvevőszéknél (ÁSZ) zajlik hét párt, köztük a DK 2017-2018. évre vonatkozó ellenőrzése, amiből kiderül majd, hogy Gyurcsányék pénzügyi beszámolója megfelelt-e a törvényi előírásoknak.

A DK gazdálkodásáról eddig is ellentmondásos hírek jelentek meg. A párt irodája 2018 novemberében ugyanis leégett, erre hivatkozva pedig Gyurcsány Ferencék maguk ismerték el, hogy minden igyekeztük ellenére a bizonylatok, dokumentumok egy részét nem tudták pótolni a tűz után.

Említésre méltó, hogy az adózás rendjéről szóló törvény szerint az adatszolgáltatáshoz szükséges dokumentumokat a szervezet székhelyén kell tárolni, ha pedig azokat mégis más helyen őrzik, azt be kell jelenteni a NAV-nak. A tűz viszont a DK Teréz körúti irodájában ütött ki, nem a civil szervezetek névjegyzékében szereplő hivatalos székhelyükön, ami a Victor Hugo utcában van.

Az csak hab a tortán, hogy a DK a Magyar Közlönyben már közzétette 2018-as beszámolóját. Ez alapján Gyurcsányék vagy nem mondanak igazat a megsemmisült iratokról, vagy ha mégis, akkor a közzétett beszámoló nem lehet hiteles a szükséges dokumentumok híján.

De a DK-nál nemcsak a pártnak, hanem annak országgyűlési frakciójának is meglehetősen különösek a pénzügyei. A kormánypártisággal aligha vádolható HVG összesítése szerint a képviselőcsoport az Országgyűlés Hivatala által biztosított keretből, azaz közpénzből húsz hónap alatt 164 megbízásért megközelítőleg 240 millió forintot költött.

A pontos összeget azért nem lehetett kiszámolni, mert a lap szerint az elszámolást hibákkal teli és teljesen kaotikus formában kapták meg a párttól. Az viszont biztos, hogy a zsíros megbízásokat elnyerő cégek tulajdonosai között ott volt Gyurcsány Ferenc egykori kabinetfőnöke, Ficsor Ádám, régi bizalmasa, Dessewffy Tibor, illetve Czeglédy Csaba is.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére