Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

VIDEÓ: Így éltették Vonát a muszlim Szürke Farkasok

Pörge Béla

2018.01.29. 09:18

A Jobbik elnökét már korábban is szóba hozták a török terrorszervezettel, ezúttal viszont elég egyértelmû a helyzet.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Vona Gábor Allahot emlegette egy törökül elmondott beszédében, amit követően a közönség üdvrivalgásban tört ki. Szintén ekkor készült az a felvétel is, amit most tett közzé a Mandiner.

Ezen jól hallani, hogy a beszéd közben a "Szürke farkas Vona! (Bozgurt Vona!)" mondatot skandálta a hallgatóság. (A felvételen a 17. másodperc után hallható az említett szöveg.)

Vona Gábort már korábban is szóba hozták a török militáns szervezettel, az akkori képeket azonban a politikus eltávolította a Facebookról.

Az ultranacionalista mozgalom – a hivatalos nemzetközi álláspont szerint terrorszervezet – a nacionalista MHP párt „nem hivatalos katonai szárnya”, amely több száz embert (főleg kurdokat és örményeket) ölt meg az 1970-es és ’80-as években. Az ő egyik emberük próbálta megölni II. János Pál pápát is.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére