Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

„Üzletággá fejlesztették az elítéltek kártérítését a balliberális ügyvédek”

888.hu

2020.01.26. 11:45

Rátelepedtek és üzletággá fejlesztették a fogvatartottak és elítéltek kártérítési rendszerét a „balliberális körökhöz és a Soros-hálózat által finanszírozott” ügyvédi irodák – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Ez egy haszonszerzésre irányuló üzletág, amelyben az ügyvéd és a fogvatartott egymásra talált

– hangsúlyozta.

A fideszes politikus közölte: a börtönben ülő bűnözők és ügyvédeik eddig 12 ezer pert indítottak a magyar állam ellen, és több mint tízmilliárd forintot nyertek el, amelyből több mint kilencmilliárd forint a bűnelkövetők és az ügyvédek számláin landolt, a sértettekhez, áldozatokhoz csak egymilliárd forint jutott. Rámutatott: a kártérítési törvény nem köti ki, hogy a fogvatartottnak kötelezően jogi képviseletre lenne szüksége a kártérítés megindításakor. Budai Gyula szerint a Helsinki Bizottság évekkel ezelőtt körbeadott egy olyan keresetmintát, amely segíti a fogvatartottakat a kártérítést igény benyújtásában a rossz magyarországi börtönviszonyok miatt. A kormánypárti politikus az ügy legárulkodóbb részletének azt nevezte, hogy a kártérítésként megítélt összegek 70 százaléka ügyvédi letéti számlára érkezett meg. Kiemelte: korábban büntetőügyvédként Magyarország minden fegyházában járt, ezért úgy véli, a fogvatartottak körülményei nem indokolnak ilyen jellegű kártérítési összegeket.

Az elmúlt időszakban jelentős börtönrekonstrukciót hajtott végre az Orbán-kormány

– fűzte hozzá.

Az áldozatok kártérítése messze elmarad az elítélteknek fizetett összegektől, és mivel a magyar kormánynak az áldozatok a legfontosabbak, így a kártérítések kifizetésének felfüggesztése mellett döntött – mondta Budai Gyula. A Szeviép-ügyben a Szegedi Törvényszéken másodfokon született felmentő ítélettel összefüggésben azt mondta, ez az egész ügy Botka László szegedi polgármester és a helyi önkormányzat korrupciós ügye. Elmondta, sajtóhírek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a másodfokon felmentő ítéletet hozó egyik bíró családi cége egymilliárdos megrendelést kapott a szegedi önkormányzattól. A másik bíró pedig áron alul jutott egy szegedi belvárosi, 100 négyzetméteres ingatlanhoz – részletezte.

Budai Gyula szerint ezek egyértelmű dolgok, és az ember elkezd „kombinálni”, mi az oka, hogy felmentették a Szeviép-ügy vádlottjait, akik közel 30 milliárd forintos megrendelést kaptak a szegedi önkormányzattól és több mint 500 kisvállalkozót nem fizettek ki. Hozzátette: ez egy korrupciógyanús döntés volt.

Teljesen egyértelmű, hogy Botka László és a szegedi önkormányzat egyes szegedi bírókat különböző juttatásokkal befolyásol és a befolyásolás következtében születhetett ez a másodfokú döntés

– mondtam, majd kitért arra, hogy az Országos Bírósági Hivatal vizsgálata is hasonló megállapításra jutott, és ezektől a bíróktól már megvontak egyes jogköröket.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Tudtad-e, hogy számos olyan egyiptomi felfedezés van, amit a magyaroknak köszönhetünk?

Tudtad-e, hogy számos olyan egyiptomi felfedezés van, amit a magyaroknak köszönhetünk?

Több mint 100 éve folynak már magyar ásatások Egyiptomban, és jó néhány kulturális kincs van, amit a magyar tudósok nélkül nem ismerne a történettudomány.

Dezse Balázs a 888-nak: „Rohadjon meg mindenki, aki szerint Wass Albert náci író”

Dezse Balázs a 888-nak: „Rohadjon meg mindenki, aki szerint Wass Albert náci író”

Egy kicsit furcsa interjú Dezse Balázzsal, a Keménymag és a Pesti Srácok „legagyontetováltabb” tagjával.

Rendkívüli sajtótájékoztató: meg lehet nyugodni, a kormány január óta rajta van az ügyön

Rendkívüli sajtótájékoztató: meg lehet nyugodni, a kormány január óta rajta van az ügyön

Gulyás: kicsi rá az esély, hogy a vírus Magyarországot elkerüli, de a betegség megjelenése nem jelent rögtön járványt. Legfontosabb információk a koronavírussal kapcsolatban.

Bajnokok Ligája: Minden vagy semmi alapon érkezik a Manchester City Madridba

Bajnokok Ligája: Minden vagy semmi alapon érkezik a Manchester City Madridba

Döntőnek beillő párosítással folytatódik ma a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntője, hiszen a Real Madrid látja vendégül a Manchester City csapatát. A játéknap másik mérkőzésén a Lyon fogadja a Juventus együttesét.

Hivatalos: megszületett a Disney első transznemű hőse

Hivatalos: megszületett a Disney első transznemű hőse

Jövőre esélyes, hogy vele együtt fognak énekelni a gyerekeid, vagy neki öltöznek majd farsangkor az unokáid.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére