Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ujhelyi tovább folytathatja a bevándorláspárti politizálást az Európai Parlamentben

Horváth József György

2019.06.01. 18:30

Ujhelyi István kapja az MSZP-Párbeszéd listájának egyetlen európai parlamenti (EP-) mandátumát – ismertette az MSZP választmányának döntését a testület vezetője szombaton Budapesten.

Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatón közölte, a választmány kétharmados többséggel döntött úgy, hogy fenntartja az EP-lista sorrendjét, amelynek értelmében Ujhelyi István képviseli a pártot a következő öt évben Brüsszelben.

A közös listát Tóth Bertalan pártelnök vezette, de ő előre jelezte, hogy nem veszi át mandátumát, a lista második helyén állt Ujhelyi István kampányfőnök.

Kunhalmi Ágnes, a választmány elnöke hangsúlyozta, az MSZP továbbra is a nemzeti együttműködés rendszerének ellenfele és az együttműködésben látja az egyetlen lehetőséget arra, hogy a következő, őszi önkormányzati választáson sikeresen küzdjenek a NER helyi képviselőivel szemben.

Kunhalmi Ágnes szerint az MSZP egységes, elszánt, mindenki tisztában van a választási eredmény súlyával és az MSZP jövőbeni politikai felelősségével is. Világos az MSZP-nek, hogy a magyarországi baloldalnak, a szociáldemokráciának mind szervezeti, mind politikai-tartalmi szempontból új alapokra kell helyezkednie – mondta.

Fotó: MTI

Bangóné OFF

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke bejelentette, kérésére Bangóné Borbély Ildikó lemondott parlamenti frakcióvezető-helyettesi posztjáról, és közös megegyezéssel távozik a párt kommunikációs igazgatója, Láng Balázs is. Úgy értékelt, az MSZP és a Párbeszéd közös listája kudarcot vallott az EP-választáson, a baloldali szavazók nem ezt a listát támogatták. Hozzátette: az MSZP továbbra is folytatni akarja a megkezdett utat, a karakteres baloldali politika építését és küzdeni fognak azokért a szavazókért, akik „az ellenzéki házi szépségversenyen” más pártot választottak.

„Az nem tudja hitelesen képviselni a baloldali politikát, aki baloldali programmal megnyeri a házi szépségversenyt, utána a liberálisoknak tesz ajánlatot az EP-ben” – fogalmazott.

A pártelnök elmondta, a választási kudarc ellenére tovább építik a szövetséget a Párbeszéddel, közösen küzdenek az önkormányzati választáson az ellenzék sikeréért.

A szőregi rém folytathatja a bevándorláspárti politizálást az EP-ben

Az MSZP is folytatja a bevándorláspárti politikát – reagált a Fidesz-frakció szombaton az MSZP sajtótájékoztatójára, melyen bejelentették, hogy a választmány döntése értelmében Ujhelyi István kapja az MSZP-Párbeszéd listájának egyetlen európai parlamenti (EP-) mandátumát.

A Fidesz-frakció reagálásában az áll, „hogy Gyurcsányék mellett a szocialisták is folytatják a bevándorláspárti politikájukat az új Európai Parlamentben”. Hozzátették:

Ujhelyi István a magyar emberek akaratával szembemenve eddig is minden támogatást megadott a brüsszeli bevándorláspárti tervek megvalósításához.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére