Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Újabb idézést kapott KGBéla

Bertha László

2017.07.03. 10:28

Ismét gyanúsítottként idézte be a Központi Nyomozó Fõügyészség a Jobbik EP-képviselõjét, Kovács Bélát.

A Magyar Idők információja szerint július 19-ére ismét gyanúsítottként idézték be a – kémkedéssel is gyanúsított – KGBéla néven elhíresült jobbikos politikust, akit az ügyészek jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt már június 23-án ki akartak hallgatni, ám a megadott időpontban nem jelent meg.

Ha a politikus ismét távol marad, illetve nem mutat be hivatalos orvosi igazolást, akkor a Központi Nyomozó Főügyészség elrendelheti az elővezetését, ha pedig nem találják, kiadhatják ellene a nemzetközi elfogató­parancsot is.

A lap felidézi, hogy a gyanú szerint Kovács Béla 2012-ben, illetve 2013-ban uniós költségkeretének terhére gyakornoki szerződést kötött három magánszeméllyel, ők azonban semmilyen munkát nem végeztek, és még csak nem is jártak Brüsszelben.

A nyomozóhatóság szerint a fiktív szerződésekkel a politikus 27 ezer euróval, vagyis több mint nyolcmillió forinttal károsította meg az európai közösséget. Kovács Béla mentelmi jogát június elsején függesztette fel az Európai Parlament.

A kémkedés és a költségvetési csalás gyanúja miatt elrendelt nyomozásokat a Központi Nyomozó Főügyészség néhány hónappal ezelőtt egyesítette. Amennyiben Kovács Bélát mindkét tényállásban elmarasztalják, a bíróság jóval súlyosabb halmazati büntetést szabhat ki vele szemben. Az egyesített nyomozások legutóbb megállapított határideje szeptember 20-a – írja a Magyar Idők.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére