Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Újabb, 30 milliárdos versenyképesség-növelő támogatási program indul

888

2021.05.09. 09:20

A versenyképesség növelésére irányuló újabb támogatási programot indít a kormány 30 milliárd forint értékben – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán vasárnap.

Szijjártó Péter közölte, magyarországi vállalatoknak adnak támogatást olyan beruházásokhoz, amelyek a termelékenység növelésére vonatkoznak, és amelyekkel a cégek modernizálják a tevékenységüket. Az iparágak közül példaként említette az akkumulátor- és a gyógyszergyártást, az orvosi eszközök gyártását, valamint az élelmiszeripart.

A miniszter elmondta, olyan vállalatok nyújthatnak be kérelmet, amelyek legalább 2 millió eurónyi beruházást valósítanak meg. A megyék fejlesztési szintjétől függően 20 vagy 33 százalékos támogatást kaphatnak.

Egy vállalat – az Európai Bizottság határozata alapján – maximum 1,8 millió eurós támogatásban részesülhet. Azoknak a cégeknek, amelyek most támogatást kérnek, el kell kötelezniük magukat amellett, hogy nem bocsátanak el senkit, viszont növelik a munkavállalóik fizetését – közölte Szijjártó Péter. Megjegyezte: ez olyan beruházás mellett lehetséges, ahol modern technológiát fognak alkalmazni, növelik a hozzáadott értéket, vagy a kutatás-fejlesztést részesítik előnyben.

Szijjártó Péter kitért arra is, mára kijelenthető, hogy a magyar gazdaság „kanyarban előzési manővere sikeresen ment végbe”. Helyesnek bizonyult a kormány válasza a koronavírus-járvány gazdasági következményeire – tette hozzá.

Közölte, a beruházások támogatására kiírt program keretében 1434 vállalat döntött úgy, hogy növeli a kapacitásait, vagy új technológiát vásárol, és ezzel párhuzamosan elkötelezte magát amellett, hogy nem bocsát el senkit. A program meg is hozta az eredményét: 270 ezer ember munkahelyét tudták megvédeni – mondta Szijjártó Péter.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére